HTML

Bemutatkozás

Ez + az. Komoly és vidám. Elgondolkodtató és feledhető....

Rovatok

Friss topikok

  • Pöhölyke: Kedves Klári! Mindig örömmel fogadom a barátságos és kiművelt hozzászólásokat! Neked is köszönöm!... (2017.10.16. 21:39) Misztérium
  • abalaux: Végtelenül szomorú... Ez rosszabb, mintha mérgelődős strófákat írnál. Inkább bosszús verset olvas... (2011.08.26. 20:22) Ha egyszer el kell menni...
  • Librigabi: Kedves Erika! Köszönöm a segítségét, megpróbálom Püski Attilával vagy a kiadóval felvenni a kapcso... (2011.07.13. 10:01) Irgalmatlan évek
  • Mutek: Már nagyon várom a friss posztokat, tetszik az oldal! :) (2011.06.18. 13:41) Kiszámolók
  • Pöhölyke: @VKlári: Hát ez lett... (2011.02.20. 16:35) Testlenyomat

Linkblog

Egy ifjú asszony jogosítványt szerzett, a munkahelyén - mint minden jeles eseményt -, meg is keresztelték. Nevezzük Sándorné – így több évtized távlatából - meséli, a férje bátorította, kezdje is mielőbb a bejáratást, mert hogy "a vizsga az csak papír, hogy kezdjél vezetni tanulni." 

Vett is asszonykájának két rikító matricát, akkora T betűvel, mint egy T vonalzó, amilyennel a régi, igazi tanító bácsik koppintottak a nebuló feje búbjára figyelmetlenség esetén. A gondos férj felragasztotta a "család szeme fényére" a  Trabantra, előre is, meg hátulra is. Biztos, ami biztos. 

Egyik nap szolgálatba igyekezvén Nevezzük Sándorné be is ült a vezető ülésbe, úgy érezte magát, mint Boleyn Anna az angol trónon. Nekiveselkedett annak  a kb. nyolcszáz méternek, ami a házuktól a határállomásig tartott. Nincs is ezzel gond, bevezetésnek ennyi pont elég izzasztó feladat.

Csakhogy, amikor a határállomásra ért, a szolgálati parkolóban már egyetlen szabad hely sem volt, utóbb derült ki, váratlan ellenőrzést kaptak "fentről", tele volt a parkoló hivatali rendszámú autókkal.

No, sebaj. Nevezzük Sándorné megállt kicsit távolabb, gondosan elzárta a benzincsapot, és felvette a szolgálatot. Mígnem pár óra múlva szólt a TMK-s (Tervszerű Megelőző Karbantartás, a szocialista berendezkedés fő pillére), hogy távozott a vizsgáló elöljáróság, van szabad hely a hivatali parkolóban, álljon be, mégiscsak biztonságosabb lesz ott az autónak. 

Úgy is lett. Nevezzük Sándorné beült, bepöccintette a kis jószágot, és haladt az célhely felé. Csakhogy a Trabi pár méter után köhintett egyet-kettőt - aztán lefulladt. Az újdonsült úrvezető ott állt a placc kellős közepén egy makacs járművel, ami az Istennek se akart elindulni. Már mindenki őt bámulta - az útlevélkezelők kezében megállt a pecsét, a vámosok kezében az üregvizsgáló tükör, a nyugati országúti cirkálók utasai kiszálltak, csodálkozó szemekkel nézték, mi az a négykerekű izé ott a határállomás megszentelt területén?

Aztán megjelent a TMK-s polgári kolléga a garázsajtóban, figyelmesen törölgette kezét egy olajos törlőrongyba. A jelenlévők hamar felismerték a helyzetet, és felajánlották segítségüket a bajba jutott kolléganőnek: majd ők betolják a járgányt. Szépen ki is okosították elméletiből, hogy mikor vegye le a lábát a kuplungról, és adjon neki gyújtást.

Van benne benzin? - kérdezte körültekintően egyikük!

Persze, tele a tank - mondja megalázottan a nem is szőke nő.

A fegyverbarátság jegyében csatlakozott a civilhez egy pénzügyőr és egy határőr is, hárman tolták az asszonykát, és a harmadik kört rótták - minden eredmény nélkül. Felnyittatták a motorháztetőt, mindenki pucolt, dörzsölt, tisztított, fújkált valami alkatrészt, kábelt.

A gyertya a hibás - jelentette ki határozottan az egyik... El volt állítva. Toljuk újra!

De az autó csak nem ment. A hiú fiúk már épp feladni készültek a dolgot, mikor Nevezzük Sándorné fejében kigyúlt az a bizonyos szikra: a benzincsap! Nem nyitottam ki a benzincsapot! 

Na, fiúk, csak még egyszer, a kedvemért, csak még egyszer, most már biztosan sikerülni fog - ha mégse, akkor feladjuk.

A kollégák hősiesen nekiveselkedtek, Nevezzük Sándorné pedig megnyitotta a benzincsapot, s amikor megfelelő volt a "háromhengeres" tolóerő, beindította a motort.  Az meg vidáman pöfögni kezdett, hiszen Trabanton szállni élvezet...

A beparkolás megtörtént, a fiúk sikerélménytől mámorosan lapogatták egymás hátát. 

Nevezzük Sándorné ugyanis Ladán tanult vezetni - ott ez a művelet nem játszott. 

Mindenki megnyugodott, mindhárom fiú magának tulajdonította a sikeres kilövést. 

"Mondd meg az embernek otthon, hogy meghézagoltam a gyújtógyertyát, attól lett jó a járgány! Ő is figyeljen oda a hézagolásra!" 

Nevezzük Sándorné egy szót se ejtett férjének se a hézagolásról, se a hármas tolóerőről, és bár húsz évig még együtt dolgozott a mentőegységgel, soha nem tudták meg az elzárt benzincsap sztoriját

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!

Cikázol, szikrázol, lelkes minden posztod,

Bár számolatlanul a nagy semmit osztod.

Minden ismerősöd torkán letuszkolod,

Kéretlenül a világ képébe tolod,

Milyen derűs vagy és mennyire boldog! 

Mégse csábító a hurrá-optimizmusod!

 

Folyton folyvást félúton kell lenned,

Rettegsz leülni, pihenni egy percet,

A híg bók-levest nagy kanállal eszed, 

Időnként mohón félre is nyeled.

Csépeled a szót, és fel se ismered:

Sótlan, langyos vízben lebeg az  életed!

 

Smile-ik tapsikolnak Pinokkiónak, 

Poshadt vizet adnak a hervadt pipacsnak,  

Lájk infúziótól vérfrissítést várnak,

Értékmérce lett, hogy hányan "vájkolnak"...

A látszat nyüvei hamuvá csócsálnak!

Magadnak élj végre, ne a külvilágnak! 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Mint az orchidea, olyan vagyok:

Felül virulok, alul kapaszkodok.

Kínálom a gyönyört, az illatot,

Bár én viszonzás nélkül szikkadok.

Vagy elrothasztod gyökereimet,

Vagy hetekig megvonod tőlem a vizet,

Szirmaim hullatom, mint a könnyeket,

Átnézel fölöttem, észre se veszed.

Szorongok. Kinőttem a virágcserepet,

És szétfeszítem, ha végre erőt merítek.

Meg se hallod majd szívem hasadását,

Csak annyit motyogsz: megérte az árát.

Szemétdombra vetsz lélektelenül,

Helyemre zsenge, friss virág kerül,

Sorstársak közt szűkölve jajgatok,  

Majd félre téve az önsajnálatot,

Kötözöm sebeim, lassan gyógyulok,

Reményekkel telve várom a napot,

Mikor hiányod talaján újra kisarjadok.

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Azt mondják, a nagyszülői érzés páratlan és utánozhatatlan. Hogy a nagyszülőknek - ha a szükség úgy hozza - kinő a harmadik kezük, fára másznak, lóvá változnak unokájuk kedvéért. (Ez nem az, amikor azt mondjuk: lóvá teszik őket.)

Meséli egy nagymama, hogy amikor tíz éves forma unokája az aranyhörcsögét siratta, mit ötlött ki a kislány fájdalmának enyhítésére.

Csak úgy megjegyzem: elég arcátlan dolog, hogy a hörcsögök élettartama mindössze két-három év, így egy gyereknek akár többször is átélheti ilyen veszteséget. Mert ugye mégsem lehet házi kedvenc egy grönlandi bálna, vagy egy galapagosi teknős...

Szóval, vissza a gyászesethez...

Orange - mert hogy a keresztségben így nevezte el Luca a virgonc kis jószágot, szóval mikor Orange már eleget hajtotta a futókereket, szétrágcsált pár "Trixie Natural Living fa súlyzókészletet", és megette a gabonája javát, végelgyengülésben feldobta mind a négy pracliját... Szerető gazdája vigasztalhatatlan volt. Orange - nagy utazó lévén -, a sajnálatos haláleset a balatoni telken, a nyaralás kellős közepén ütött be. Hűtésre legfeljebb csak a családi hűtőtáskában lehetett volna kapacitás, de a sörök kivételét - akárcsak egyetlenegyét is - a nagypapa megtagadta. Valamit gyorsan tenni kellett.

A sírás-rívás nem szűnt, így a nagymama egy hirtelen ötlettől vezérelve magához intette a kislányt:

- Luca, drágám! Nem tudunk egyebet, de tisztességes temetést tartunk Orange-nak, rendben?

A kislány gyanakodva nézett, mert addig azt se tudta - hál' Istennek -, mi az a temetés...

A nagymama elmagyarázta... Felvesszük a szép ruhánkat, a papi ás egy kis gödröt, Orange-ot beletesszük egy koporsóba, én mondok egy búcsúbeszédet, papi betemeti a gödröt és teszünk rá egy csokor virágot. A nagypapa kicsit forgatta a szemeit, de a halotti torhoz szervesen hozzá tartozó jéghideg sör reményében nem szólt egy szót sem. Nála ez már egyetértésnek minősült. Luca még mindig kételkedve sírdogált, de beleegyezett.

Felgyorsultak az események - ásás, öltözködés, pár szál aprócska mezei virág bokrétába kötése.

A temetés délután történt. Orange ott feküdt - vagy állt - egy hirtelenjében előkerített régimódi teásdobozban, mindenki "szépruhában", szomorú ábrázattal a teraszon , még a dédi mama is. Csak a papi lazított a hagyományokon: hosszú nadrágot még húzott, amolyan tengerésztiszt-féle sildes sapkát is engedett a fejébe nyomni, ami legjobban hasonlít a végtisztességet intéző sírásók egyen-viseletéhez, de fehér inget az Istennek se lehetett rátuszkolni. Ott állt komoran, félmeztelenül, penge vékonyságúra szűkített szemmel, ásóval a kezében, és a hátán csiklandozva csorgott végig a verejték.

Luca kezében a virág, a nagymama elmondta a búcsúbeszédet, megköszönve, hogy Orange olyan sok örömöt és vidámságot hozott a család életébe - és most már nyugodjék békében, Isten nyugosztalja... Amen.

A papi végre betemette a sírt, elegyengette a friss talajt, csak úgy óvatosan meg is döngölte, nehogy sérülés érje a kis Orange-ot... Helyére került a mini csokréta is...

Ekkor vették észre, hogy a telekszomszédék a sövény fölött ráncolt homlokkal leselkednek, ugyan mit művelnek ezek, az amúgy józannak, normálisnak megismert pestiek a legnagyobb kánikulában,fürdőruha helyett talpig ünneplőben a teraszon...

Szerencse, hogy nem akasztották meg a ceremóniát.

Csak amikor mindennek vége lett, akkor tárgyalták ki a kerítésnél, szigorúan a gyermek távollétében (nem éppen sűrű könnyhullatás közepette) a sajnálatos eseményt.

Így történt meg a végtisztesség és a kis unoka vigasztalódása. Elvégre mindent az unokáért!

 

 

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!

Gurnyasztok egy tetszetős kalitkában,

görcsbe merevedett mindkét lábam

és szédelgek, már annyit hintáztam.

Igaz: prémium magvaktól púpos a tálam,

sose éhezem meg, mégis csipegetem,

és csili-vili üvegcserépben nézegetem,

magam, reményvesztetten nyugtázva: 

szemernyi esélyem sincsen szárnyalásra.

 

Megint jössz, a rácsot kocogtatod,

gügyögsz pár  vicces, ostoba mondatot,

elvárod, hogy ujjongva repdessek,   

mialatt tálkába töltöd friss ivóvizemet.

 

Látni se bírlak. S ha megcsipkedlek,

hülyén vigyorogsz, azt hiszed, viccelek!

Ha úgy tetszik, könnyedén magamra hagysz,

hogyha - akár egy hetet - utazni akarsz,

s többnyire az se érdekel, hogy fuldoklok,

ha rám dobod a bársony alvótakarót...

 

Olykor nagy kegyesen kiraksz a teraszra -

ott halálra rémít a kutya és a macska -,

rácsos felhők alatt sóvárog a vágyam,

hogy kitárhassam gémberedett szárnyam.

Tollaimat tépve sarokba húzódok,

sorsom életfogytig a ti játékotok,

hisz a kék ég alatt is fogoly maradok,

míg - ha az arany is - kalitkában vagyok.

Címkék: vers

Szólj hozzá!

 

Pihen az Úr felleg-trónján hat nap buzgólkodás után.

„Járok egyet, hadd lám, hogy állnak a dolgok

e végtelen planétán!”

A Tejúton halad, Göncölszekéren döcög az égi ösvényen,

igazít néhány csillagképen, fontolgatja, latolgatja,

mi módon is javíthatna ezen a fenséges égen,

a jóra való (teremtett) emberiségen?

Méricskéli a bolygókat, fürkészi a hideg Holdat,

gyűrűjéről felismeri Saturnust,

s csak integet Plútónak.

Megakad a szeme egy színes glóbuszon,

„mi gazdag talaj ez itt szabadon!

Ne maradjon parlagon, hamarjába’

fát ültetek e termékeny földlabdába.”

Gondolatát tett követi, iszákjából vesz magot,

s elteszi a porhanyós földbe,

megöntözve, alaposan dögönyözve,

a leendő fa termését megáldva, azt a népnek felajánlva,

a további törődést rájuk ruházza.

„Legyen ez az Isten fája – szól -, az emberek javára”.

S mint, ki jól végezte dolgát, hazamén.

Meg is feledkezik róla,

ám pár évezred múlva fejéhez kap: „Hóha!

hadd látom, az emberiség mire ment a tudománnyal,

ésszel, szívvel szeretettel,

az elplántált isteni adománnyal?”

Visszatér a helyre, s mit lát: Irdatlan fát, égig érőt,

korhadó félben lévőt, kiszikkadtat, halálhörgőt,

melynek odvaiban mohó paraziták

szívják a bőséges eleség maradékát,

a kopott lomb árnyékában elfajzott, fertelmes lények,

rest léhűtők heverésznek,

hatalomtól gőgös, veszett ámokfutók,

hitet, békét kigúnyolók, hamis, álnok kufárok kínálnak

mámorból szőtt silány takarót.

Odébb kapzsi méltatlanok

egymást tépve zabálják a manna rothadt hulladékát...

Lelküket rég öt garasért eladták, nem hallják, nem bánják,

hogy sajog, törik minden ág,

bamba képpel majmolják a hamis, Mammon prófétát.

 

 

Haragra lobban az Úr, látva, hogy szándéka mindhiába.

Isten fája végét járja.

Úgy tűnik, megveszett a nép, mérhetetlen jó dolgába’.

Dühében a fejéről koronáját lekapja,

s teljes erejéből földhöz csapja…

„Nesztek, gyávák, félnótások, önző, irigy, buta bábok,

kaptok egy kis időt, hogy sorsotokat újra gondoljátok!”

A királyi fejdísz óriási robbanással,

szakad szerte, ripityára, szilánkjai szétszóródnak a világra…

 

Hazatér, magába roskad az Úr.

Csak ül, és maga elé bámul:

vajon ki, mikor, mit, tett rosszul?

Harmadik nap hajnalán új erőre lel,

úgy határoz, nem adja fel: a Föld, s az ember,

még egy esélyt, hit, remény, szeretetet megérdemel.

Koronája szétszóródott szilánkjait felkutatja,

Összeszedi, gondosan összeragasztja,

a fejére óvatosan visszarakja,

békességes, új utat kínál a világnak -

ha a nép is úgy akarja.

 

 

 

 

 

Címkék: vers COVID

Szólj hozzá!

 2020' Húsvét 

Gondban van a Nyuszi, a fejét csóválja,

Becsődölt az ünnepi logisztikája.

Hímesektől roskad öblös taligája,

Mégse lesz gazdája, hiába pingálta.

Pedig szorgoskodott lelkesen, és tessék:

Nyakán marad minden, kárba mén a festék.

Nógatja a szokás, útra kéne kelni,

Vendégségbe – mi több: locsolkodni menni.

De győz a józan ész, békén otthon marad,

Virtuálisan küld jókívánságokat.

Nem rohan kölniért parfümériába,

Beéri csapvízzel maroknyi családja.

Ismerjük el mi is, felelős a posztja,

Üdvözletét majd a Messengeren osztja.

 

 

Címkék: vers húsvét

Szólj hozzá!

A jóság koronája

Kora ősszel az indián nyár megtréfált: este hat táján, szikrázó napsütésben, lengén, esernyő nélkül indultam színházba – elvégre ki szeret ilyen helyre tömött ridiküllel menni? Már az előadás közben sejthető volt, hogy az időnkét beszűrődő durrogás nem a cselekmény része, sokkal inkább vélhető, hogy az angyalok kugliznak odafent az égben, ráadásul zuhanyoznak is. Reménykedtem, hogy eláll az eső a színdarab végéig, de nem. Szaporán spuriztam a villamosig, villamostól a HÉV-ig, és még mindig bíztam, lakom annyira távol a belvárostól, hogy a sávos égszakadást ott már végképp magam mögött hagyom.

De nem.

Leszálltunk a HÉV-ről, ki-ki sebességének és felszerelésének megfelelő vágtába, vagy sétába kezdett. Úgy döntöttem, nekem mindegy. Hazáig úgyis – szó szerint – bőrig ázom, nem voltam olyan vastagon öltözve, hogy számítson.

És ekkor egy vékonyka lány állt meg mellettem, esernyő alatt:

- Elnézést, felajánlhatom az esernyőmet?

A másodperc tört része alatt cikáztak át fejemben a lehetőségek: mi a nagyobb illetlenség, flegmának tűnve azt mondani, hogy köszönöm, nem. Hiszen néha az elutasítás – mint például mikor átadják a helyüket, de visszautasítjuk -, rosszul is eshet.

- Köszönöm, de nem is biztos, hogy egy irányban megyünk – próbálkoztam zavartan.

- Tessék csak jönni, innen legalább háromszáz méterig mindenképpen egy irányba kell haladnunk.

- Hiszen akkor te is félig megázol!

- Dehogy, tessék csak belém karolni!

Ennek már nem lehetett ellent mondani. Megköszöntem, bebújtam az esernyő alá. Nem győztem álmélkodni, és ezt ki is fejezni. Közben kiderült, a „kislány” egyetemista, és pár házzal lakik odébb, mint én, de örömmel kanyarodik velem egészen a mi lépcsőházunkig. Azért felhívtam a figyelmét, legyen óvatos az ilyen kései jótékonykodással, sose tudhatja, kibe botlik.

- Ne tessék félteni, vigyázok!

Nagyon szépen megköszöntem a segítségét a házunk aljában és szinte lebegve siettem a lakásomba.

Feltehetően soha többé nem fogok találkozni ezzel a lánnyal. Ha találkozom is, nem is ismerjük meg egymást. Arra a napomra mégis ez a jó szándékú, udvarias és segítőkész lány tette fel a jóság koronáját.

És nem bántam, hogy derékig így is csuromvizes lettem.

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!

Alig használt szív bérbe adandó!

Romokban áll, de felújítható,

Méltatlanná vált az előző lakó,

Szövetséges kell, nem újabb házaló.

A bejáratról rég letört a kilincs,

Ott bent vesztegel egy eldobott kincs.

Habár az is másodkézből való,

Megfakult, de újracsiszolható.

Szívünk fala, bár sokszor megreped,

Százszorosan edzettebbé heged!     

 

 

Címkék: vers szerelem

Szólj hozzá!

Ülök kócosan az ágy szélén,

Merengve az éj forgatókönyvén.

Milyen szépen alszol – nézem -

Boldogságtól megrészegülten.

 

Nem gyújtok rá, hisz nem dohányzom,

Most valahogy kávéra se vágyom,

Nem nyúlok italért, nem töltök újra,

Hogy röpítsen a mámor katapultja.

 

Itt vagy végre ősz-szerelemmel,

Érkezésed nem sietted el.

Nem vágyom, csupán veled maradni,

Jót kapni tőled, s azt visszaadni.

 

Mint régebben, már nem fáradok,

Ha csak eszembe jutsz, erőre kapok.

Az is gyönyör, mikor várok rád,

Vagy te nyitod ki házad ajtaját.

 

Ez most milyen más - milyen más:

Óvatos becézés, puha kézfogás.

Csak húzz magadhoz és csak ölelj,

Pillantásomra csenddel felelj.

 

Mint lázat enyhítem vérmérsékletedet,

Túladagoljuk a böjtölt szerelmet,

Miből falatnyi kóstoló nem elég,

Bilincselj egymáshoz józan részegség.

 

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása