Ülök kócosan az ágy szélén,
Merengve az éj forgatókönyvén.
Milyen szépen alszol – nézem -
Boldogságtól megrészegülten.
Nem gyújtok rá, hisz nem dohányzom,
Most valahogy kávéra se vágyom,
Nem nyúlok italért, nem töltök újra,
Hogy röpítsen a mámor katapultja.
Itt vagy végre ősz-szerelemmel,
Érkezésed nem sietted el.
Nem vágyom, csupán veled maradni,
Jót kapni tőled, s azt visszaadni.
Mint régebben, már nem fáradok,
Ha csak eszembe jutsz, erőre kapok.
Az is gyönyör, mikor várok rád,
Vagy te nyitod ki házad ajtaját.
Ez most milyen más - milyen más:
Óvatos becézés, puha kézfogás.
Csak húzz magadhoz és csak ölelj,
Pillantásomra csenddel felelj.
Mint lázat enyhítem vérmérsékletedet,
Túladagoljuk a böjtölt szerelmet,
Miből falatnyi kóstoló nem elég,
Bilincselj egymáshoz józan részegség.