A jóság koronája
Kora ősszel az indián nyár megtréfált: este hat táján, szikrázó napsütésben, lengén, esernyő nélkül indultam színházba – elvégre ki szeret ilyen helyre tömött ridiküllel menni? Már az előadás közben sejthető volt, hogy az időnkét beszűrődő durrogás nem a cselekmény része, sokkal inkább vélhető, hogy az angyalok kugliznak odafent az égben, ráadásul zuhanyoznak is. Reménykedtem, hogy eláll az eső a színdarab végéig, de nem. Szaporán spuriztam a villamosig, villamostól a HÉV-ig, és még mindig bíztam, lakom annyira távol a belvárostól, hogy a sávos égszakadást ott már végképp magam mögött hagyom.
De nem.
Leszálltunk a HÉV-ről, ki-ki sebességének és felszerelésének megfelelő vágtába, vagy sétába kezdett. Úgy döntöttem, nekem mindegy. Hazáig úgyis – szó szerint – bőrig ázom, nem voltam olyan vastagon öltözve, hogy számítson.
És ekkor egy vékonyka lány állt meg mellettem, esernyő alatt:
- Elnézést, felajánlhatom az esernyőmet?
A másodperc tört része alatt cikáztak át fejemben a lehetőségek: mi a nagyobb illetlenség, flegmának tűnve azt mondani, hogy köszönöm, nem. Hiszen néha az elutasítás – mint például mikor átadják a helyüket, de visszautasítjuk -, rosszul is eshet.
- Köszönöm, de nem is biztos, hogy egy irányban megyünk – próbálkoztam zavartan.
- Tessék csak jönni, innen legalább háromszáz méterig mindenképpen egy irányba kell haladnunk.
- Hiszen akkor te is félig megázol!
- Dehogy, tessék csak belém karolni!
Ennek már nem lehetett ellent mondani. Megköszöntem, bebújtam az esernyő alá. Nem győztem álmélkodni, és ezt ki is fejezni. Közben kiderült, a „kislány” egyetemista, és pár házzal lakik odébb, mint én, de örömmel kanyarodik velem egészen a mi lépcsőházunkig. Azért felhívtam a figyelmét, legyen óvatos az ilyen kései jótékonykodással, sose tudhatja, kibe botlik.
- Ne tessék félteni, vigyázok!
Nagyon szépen megköszöntem a segítségét a házunk aljában és szinte lebegve siettem a lakásomba.
Feltehetően soha többé nem fogok találkozni ezzel a lánnyal. Ha találkozom is, nem is ismerjük meg egymást. Arra a napomra mégis ez a jó szándékú, udvarias és segítőkész lány tette fel a jóság koronáját.
És nem bántam, hogy derékig így is csuromvizes lettem.
