HTML

Bemutatkozás

Ez + az. Komoly és vidám. Elgondolkodtató és feledhető....

Rovatok

Friss topikok

  • Pöhölyke: Kedves Klári! Mindig örömmel fogadom a barátságos és kiművelt hozzászólásokat! Neked is köszönöm!... (2017.10.16. 21:39) Misztérium
  • abalaux: Végtelenül szomorú... Ez rosszabb, mintha mérgelődős strófákat írnál. Inkább bosszús verset olvas... (2011.08.26. 20:22) Ha egyszer el kell menni...
  • Librigabi: Kedves Erika! Köszönöm a segítségét, megpróbálom Püski Attilával vagy a kiadóval felvenni a kapcso... (2011.07.13. 10:01) Irgalmatlan évek
  • Mutek: Már nagyon várom a friss posztokat, tetszik az oldal! :) (2011.06.18. 13:41) Kiszámolók
  • Pöhölyke: @VKlári: Hát ez lett... (2011.02.20. 16:35) Testlenyomat

Linkblog

Jó volt újra veled. Átmenetileg.

De elsuhantunk ismét egymás mellett,

Mint égen a vadászrepülőgépek.

 

Hiú remény volt tán újrakezdeni,

Lám, a sebeket nehéz elfelejteni,

A sérült részeket meghegeszteni.

 

Megint nem egy nyelvet beszélünk.

Magunkon túl is mindent félreértünk,

Egyszerűt, igazat szólni is félünk.

 

A félre pöckölt, égő cigarettavég

Alattomosan, ráérősen izzik még,

Várva, hogy rávessünk egy venyigét.

 

Nem tudunk már tisztán, közelről szeretni,

És hogy kell-e egymást végleg elengedni?   

Félek, nekünk egyik se fog menni...

 

Ízlelgetem: vajon jó lenne még veled?

Mint a kommunizmus, olyan rettenet!

Nehéz lesz tán, de kibírom nélküled.

 

Próbálkozzunk még ma, holnap? Hátha?

Nem élhetünk dacosan egymásra várva!

Hagyjuk. A remény is meghalt már. Utoljára.

 

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Tobozban születtem, utaztam a szélben,

Bölcsőre leltem anyaföld méhében.

Élni akartam, hát gyökeret vertem,

Szikkadt földből a fejem kiemeltem.

 

Fel, ki a fényre, mosdató esőre,

Éltető, babusgató napsütésre.

Szomjaztam, féltem, télen dideregtem,

Néhány évbe telt, mire felserdültem.

 

Magam erejéből termetessé nőttem.

Sokan azt suttogták, szemrevaló lettem.

Feszes minden ágam, örökzöld a ruhám,

Szerény büszkeséggel viseltem a formám.

 

Védelmet nyújtottam mókusnak, madárnak,

Árnyat a páfránynak, mohának, gombának.

Emberek mustráltak, körbe tapogattak,

Végül egy fejszével ádázul kivágtak.

 

Városba cipeltek, piacra kerültem,

Sorstársaim között magamat kellettem.

Karcsú testem fölött gyorsan megalkudtak,

Fizettek, s újra összeszorongattak.

 

Pár nap unatkoztam egy rideg erkélyen,

Bokáig állva egy vízzel telt edényben.

Váratlan vonszoltak egy túlfűtött szobába,

Belefaragtak egy rozsdás vas csizmába.

 

Felékesítettek csillogó díszekkel,

Mézeskaláccsal, számos édességgel,

Percig se restellem, tetszett a sok kellék,

S a dicséret, akár, ha menyasszony lennék.

 

Ünnepeltek. Aztán elcsitult az ének,

Ágaimon hirtelen kihunytak a fények.

Köröttem, mint hajdan, madár nem repdes,

Megtudtam, milyen az éj, amikor csendes.

 

Elfáradtam. Kiszikkadt minden gallyam,

Fel se tűnt senkinek, mikor szomjan haltam.

Gorombán szedték le ékes viseltemet,

Összes tűlevelem száraz könnyként pergett.

 

Ami eztán történt, jobb, ha nem is mondom.

Meztelen végeztetett be a sorsom.

Apróra zúzták minden porcikámat,

Martaléka lettem egy pokoli kazánnak.

 

Csillag lesz a fejfám, hamvam földbe ásva,

Megbékélek mégis, hisz nem éltem hiába.

Sorsom, küldetésem rendben be lett járva,

Örömöt, melegséget vittem egy családba!

 

Szigorú az élet földi kiváltsága:

Születünk, felnövünk, s jutunk túlvilágra.

Ám a körforgásnak részese maradunk,

Ha van utódunk, táplálandó magunk!

 

 

Címkék: vers karácsony

Szólj hozzá!

 

Bújj közelebb, kabátom alá veszlek.

Hogy dermedésedből itt melegedj meg!

Ködmönöm kopott, erősen viseltes,

Alája rejtőzni elég lesz kettőnknek.

Foszlásain bár átcsatangol a szél,

De varázsereje van, ne félj.

Suttogó szavunktól felolvad a jégszív,

Néma pillantásom biztosan szóra bír.

Hang se kell. Elég egy tekintet,

Hisz gondjaidban magamra ismerek.

Engedj hát beszélni - hadd mondjam!

Attól óvnálak mit én mulasztottam.

Ne torkolj le, kérlek, enyhülj, békülj, lazulj!

Okos emberként mások hibájából tanulj!

Fontold meg intelmem összefércelt szavát,

S hirtelen ráébredsz: nincs is rajtunk kabát!

 

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

 

Gyere, ha nevetni akarsz, vagy sírni!

Ölelésemben békét, megnyugvást lelni!

Ha várod, hogy valami tanácsot adjak,

Vagy szótlanul csak meghallgassalak.

Gyere, ha nem érzed jól magad bárhol,

S jól esne egy felhőtlen, röpke mámor,

Bátorító szó, vagy helyeslő pillantás,

Ez a dolgom most már, és semmi más!

Gyere, pihentesd magad kicsit nálam,

Nem olyan leterhelt az én vállam,

Mint a tiéd, és titokban régóta vártam,

Hogy bánat-koloncaidat lerakd itt, nálam.

Gyere, szavaiddal tárd ki szívem ajtaját,

Hogy együtt teljesíthessük a penitenciát.

Őszinte légy, s szárnyalsz majd, mint a madár.

Csak biztatni tudlak, hívlak, gyere, gyere már!

 

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Szabad-e hinnem, vagy csak remélhetek,

Hogy te állsz az ajtóban, amikor csengetnek?

Szabad-e sírnom, ha kebledre borulok,

Mikor hiányodtól sújtva ajtót nyitok?

 

Szabad-e hinnem, hogy hozzám tartozol,

Ha ritkán elgyengít egy tőled kapott csokor?

Szabad-e hinnem, hogy nem csak bűntudat,

Kipipált kötelesség a bódító illat?

 

Szabad-e hinnem, vagy vágyat kergetek,

Hogy telefonom a te hívásodtól rezeg?

Hogy - csak egyetlenegyszer - te kérdezed meg:

Mi újság, hogy vagy, jó a közérzeted?

 

Szabad-e hinnem, hogy barátom vagy, s maradsz,

Vagy cseléded csupán, mikor feladatot adsz?

Lesz-e, hogy irántam érdeklődést mutatsz,

Vagy szakadatlanul csak magadról szavalsz?

 

Szabad-e hinnem, vagy csak álmodozni,

Hogy adni is tudsz néha, nem mindig csak kapni?

Szabad-e, érdemes-e várni, netán kérni,

Vagy önfeláldozással a mennybe felrepülni?

 

Szabad-e, szabad-e? - kattogok - Szabad-e?

Ezt a kérdést - kérlek - tedd te is mérlegre.

Hisz ha a lelkednek jó a babusgatás,

Másnak is jól jöhet egy kis cirógatás.

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

 

Pár hétig itt voltál velem.

Már megszerettelek, édes gyermekem.

Hittük, a zsinór eltéphetetlen.

 

De árulkodott a folyékony kötőszövétnek:

Ó, jaj, megcsúfoltak durván a gének!

Te sem akarnád – ha fel tudnád fogni -,

Hogy kezüket dörzsöljék a vének,

s álságos mosolyba kössék sérülékenységed.

 

Itt fekszem hát, pirulától kábán, egy

Durvára mángorolt, hypo-szagú párnán,

Riadtan őrködve idegenek álmán,

Jeges dermedéssel soromra várván.

 

Nem bír elengedni két forró tenyerem.

Csak simogatlak, én szerelmetesem…

Zuhanok már. Minden mindegy nekem.

Mire ébredek, már nem leszel velem.

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Ajtót nyitottam újra a tavasznak,

Mikor rend szerint a rügyek fakadnak.

Élet költözik a dermedt fák ágába,

Aranyeső, mandula, babarózsába.

 

Böjti hírhozó az ünnepi barka,

Bimbózása a jövőnk melegét adja,

Megáldottad immár a húsvét ünnepét,

Emeld magasra a jövőnk reményét!

 

Nem állhatunk meg - az idő számol!

Valósággá lesz a hirtelen mámor!

Kapaszkodj kicsi rügy, ékessége ágnak,

Zárt szemhéjam mögül is csak téged látlak.

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Dicsekedtem már vele, ugyebár, hogy hadilábon állok az okostelefonnal. Olyankor a butával húzom ki magam a csávából, hogy egyáltalán nyomára bukkanjak a saját lakásomban az okosnak.

Délelőtti rendezvényről farkaséhesen érkezem haza, épp tömöm magamba a hideg sültet, jártamban-keltemben. Csöng a vonalas. Hosszú szám a kijelzőn, nem olyan ritka ez, fontos is lehet. Ha mégse, lerázom.

- Halló? - csámcsogok a telefonba kissé neveletlenül.

- Kivel beszélek? - szól egy fátyolos hang a túloldalon.

- Kit hívott? - kérdezek vissza.

- Csak azt akarom mondani, hogy valami gyanús tranzakciót indítottak az OTP számládról.

Huhuhúúú, erre vártam - gondolom magamban -, rohadt csaló, engem nem versz át!

- Nincs is számlám az OTP-nél. (És még le is tegez a mocsok!)

- De kivel beszélek?

- Kit hívtál? - replikázok határozottan, visszategezve a modortalan baritont. Már olyan illúzióm van, mintha direkt el is torzítaná a hangját.

- Az anyukámat hívtam.

- Hát, bocsánat, akkor komolyra veszem, ez téves hívás lesz, én biztos nem az anyukád vagyok.

- Pedig nagyon hasonlít a hangod az övére.

Ó, a kis trükkös nyali-fali.. Na persze, még az anyjára is hasonlítok.

- Talán azért, mert épp eszem, tele van a szám, bocsánat.

- És még azt akarom mondani, hangosítsd vissza a mobilodat, mert nem tudlak elérni.

- Nem értem. Milyen telefont? Nem vagyok az anyukád, világos?

- Hát jó. Azért hangosítsd fel a telefonodat tényleg. Biztos van már jó pár nem fogadott hívásod. És különben is: felszaladnék az ingeimért, épp most kanyarodok be a ház elé. Ha felvetted a vonalast, gyanítom, otthon vagy anya.

Keresztbe áll a falat a torkomon. Próbálok magamhoz térni, rendezni az előző percek gondolatait. Épp egy banki adathalászt akartam fülön csípni, erre a saját fiam csíp fülön engem egy vicceskedéssel.

Hiába, no, alma nem esik messze a fájától. Humorban legalábbis nem.

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!

 

Reggeli kávé óta nógat az ádáz napirend,

A hasznosság látszata sunyin körbeleng.

Felrázom a párnám, bevetem az ágyat,

A kifogástalanság ma is csupán látszat.

 

Hajszol bár a pormentes pedantéria,

A hypo-szagú, makulátlan higiénia,

Pedig milyen jó lenne - mint régen -,

Összeforrni ráérős, izzadt ölelésben.

 

Jó ez így. Béke van. Már nem bánt senki.

Vajon tudnék-e újra tüzesen szeretni?

S létezik Istennek olyan teremtménye,

Aki az érzésért velem lelkesülne?

 

Jót főztem. Jóllaktam. A gyomrom tele van.

S ekkor jön az alkony alattomosan,

Gúnyosan kérdezi: jól van ez így neked?

Hisz esténként keblére ölel a csend.

 

Rád támaszkodnak a magányos árnyak,

Falhoz szorít az önként választott bánat,

S a csend, mely egy darabig pihentet,

Kivégez, megöl, ha soká marad veled.

 

Takarodj, szembesítő, reménykeltő álom!

Ne radírozd ki számos csalódásom!

Mikor, mire vágyom, azt magam se tudom.

Számomra a magány a legfőbb oltalom.

 

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

Még hogy csak az iskolások tudnak gúlába állni! Ugyan már! Megy az hatvan pluszosan is! Főleg szupermarketek akciói köré rendezve. Jó ízlésem ellen való volt, hogy az adventi készülődés csendjét a következő jegyzettel szentségtelenítsem meg. Most talán nem ördögtől való az emlékezés.

Hol vannak már azok az idők, amikor szülők, nagyszülők otthon dagasztották, nyújtották, töltötték, sütötték a bejglit, mi több: dióverővel levert, felszedett, kihántolt, megszárított, megtört, megpucolt, ledarált, beízesített dióból, hasonló macerával termelt mákból! Eltartott ez a művelet ünnep előtt egy hétig is, mikor esténként, a jószágok ellátása, fejés, kutya- és macska etetést követően előkerült a gyúródeszka, sodrófa, na és a tésztához valók. Alaposan megrakták a sparheltet is, hogy a sütő kellő hőmérsékletűre melegedjék - csak úgy tenyérrel legyezgetve, megsaccolva a kiáramló, alkalmas hőfokot. Ennek vetett véget a cukrászdák, üzletek, pékségek széles körű, változatos kínálata. Meg a városiasodás.

Vessetek meg, de mióta pár éve megkóstoltam az egyik közepes méretű market kínálatát, eszembe se jut otthon bíbelődni a bejglivel. Elslattyogok az akciós napokon (van, hogy délelőtt és délután is), mert nincs képem egyszerre hármat-hármat venni mindegyik ízesítésből. Alibiből bedobok mellé egy napraforgómagot, mégse olyan átlátszó a dolog, hogy egy hadseregnek való bejglivel távozom.

Más is hasonlóképp kényelmes, bizonyság erre, hogy érkezzek kora reggel, délidőben vagy délután, rend szerint hosszú, tömött sorok állnak a bejglis fachnál. Köröznek akkor is stikában, amikor az első (második?) sütésből már csak illat lengi be a környéket, de várható, hogy a mester a hátsó pékségből hamarosan becsúsztatja a fiókba az újabb tepsi friss sütést...

Na, ekkor alapozódik meg, s épül másodpercről-másodpercre a gúla... Kalán nénik, Holle anyók, öreg néne, Irma néni, még tán Manka is ott terem a jicini erdőből. Nagymama se heverészik sóhajtozva az ágyában, Piroskára várva, elcsoszog a bótba, hogy ezúttal ő szerezze be a kalácsot kis unokájának. Hiába no, ma már ez a szokás, pedig oly szégyenletesen "kevés a nyugdíj."

Megérkezik az újabb adag bejgli, rögtönzéses monológok közepette szaporán épül a gúla.

- A rosseb, ez milyen forró!

- Hát akkor várja meg, míg kihűl!

- Van eszemben! Addigra elfogy!

- Nézzenek oda, és hogy törik! Én hibásat haza nem viszek!

- Ez milyen kicsike! Az újságban nagyobbnak nézett ki!

- Ez meg itt kacska. Milyen hitványan van hajtogatva!

- Hogy ez milyen sápatag! Biztos nincs idő jobban átsütni.

- Ez itt gesztenyés, vagy diós? Nem látszik a töltelék!

- Akkor lát ez diót, amikor én a hátam közepét! Legfeljebb dejót tesznek ezek bele!

Tanácstalanul, illemtudóan várakozok a gúla túloldalán, nem akarván részt venni az építkezésben. Egy darabig. De az idomok csak érkeznek, jönnek, fürgén előszivárognak a bolt távolabbi sarkaiból is. Mögöttük ráérősen, bevásárlókocsit vagy papa-tankot kormányozva somfordálnak frontközelbe a Rumcájszok, Kázmér bácsik.

Fogy a bejgli rendesen. A gúlából Káli istennő tíz karjaként nyúlnak, s tüntetik el a tekercseket. A végén hoppon maradok, mehetek haza üres kézzel, hát úgy döntök, én is a gúlaszerkezet egy eleme leszek. Beállóként próbálkozom, cselezek, ugrok, mintha kosárra dobnék -sikertelenül. Végül alulról, akár egy rögbi csatár, csak nekem rokolyák és pufi dzsekik között kell megszereznem az ünnepi betevőt. Sikerül!

Lihegve kimászok valahogy az embertorony alól, büszkén rakom a kosaramba a szerény szerzeményt. Holnap legfeljebb újra jövök.

A pénztárhoz araszolva kezdem viccesen felfogni a dolgot: ez a gúla elég ingatag volt, és a békegalamb is hiányzott.

Bár, ahogy ott tülekedtünk, nyomakodtunk úgy éreztem, az is elszállt...

 

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása