Pár hétig itt voltál velem.
Már megszerettelek, édes gyermekem.
Hittük, a zsinór eltéphetetlen.
De árulkodott a folyékony kötőszövétnek:
Ó, jaj, megcsúfoltak durván a gének!
Te sem akarnád – ha fel tudnád fogni -,
Hogy kezüket dörzsöljék a vének,
s álságos mosolyba kössék sérülékenységed.
Itt fekszem hát, pirulától kábán, egy
Durvára mángorolt, hypo-szagú párnán,
Riadtan őrködve idegenek álmán,
Jeges dermedéssel soromra várván.
Nem bír elengedni két forró tenyerem.
Csak simogatlak, én szerelmetesem…
Zuhanok már. Minden mindegy nekem.
Mire ébredek, már nem leszel velem.
