Dicsekedtem már vele, ugyebár, hogy hadilábon állok az okostelefonnal. Olyankor a butával húzom ki magam a csávából, hogy egyáltalán nyomára bukkanjak a saját lakásomban az okosnak.
Délelőtti rendezvényről farkaséhesen érkezem haza, épp tömöm magamba a hideg sültet, jártamban-keltemben. Csöng a vonalas. Hosszú szám a kijelzőn, nem olyan ritka ez, fontos is lehet. Ha mégse, lerázom.
- Halló? - csámcsogok a telefonba kissé neveletlenül.
- Kivel beszélek? - szól egy fátyolos hang a túloldalon.
- Kit hívott? - kérdezek vissza.
- Csak azt akarom mondani, hogy valami gyanús tranzakciót indítottak az OTP számládról.
Huhuhúúú, erre vártam - gondolom magamban -, rohadt csaló, engem nem versz át!
- Nincs is számlám az OTP-nél. (És még le is tegez a mocsok!)
- De kivel beszélek?
- Kit hívtál? - replikázok határozottan, visszategezve a modortalan baritont. Már olyan illúzióm van, mintha direkt el is torzítaná a hangját.
- Az anyukámat hívtam.
- Hát, bocsánat, akkor komolyra veszem, ez téves hívás lesz, én biztos nem az anyukád vagyok.
- Pedig nagyon hasonlít a hangod az övére.
Ó, a kis trükkös nyali-fali.. Na persze, még az anyjára is hasonlítok.
- Talán azért, mert épp eszem, tele van a szám, bocsánat.
- És még azt akarom mondani, hangosítsd vissza a mobilodat, mert nem tudlak elérni.
- Nem értem. Milyen telefont? Nem vagyok az anyukád, világos?
- Hát jó. Azért hangosítsd fel a telefonodat tényleg. Biztos van már jó pár nem fogadott hívásod. És különben is: felszaladnék az ingeimért, épp most kanyarodok be a ház elé. Ha felvetted a vonalast, gyanítom, otthon vagy anya.
Keresztbe áll a falat a torkomon. Próbálok magamhoz térni, rendezni az előző percek gondolatait. Épp egy banki adathalászt akartam fülön csípni, erre a saját fiam csíp fülön engem egy vicceskedéssel.
Hiába, no, alma nem esik messze a fájától. Humorban legalábbis nem.
