Jó volt újra veled. Átmenetileg.
De elsuhantunk ismét egymás mellett,
Mint égen a vadászrepülőgépek.
Hiú remény volt tán újrakezdeni,
Lám, a sebeket nehéz elfelejteni,
A sérült részeket meghegeszteni.
Megint nem egy nyelvet beszélünk.
Magunkon túl is mindent félreértünk,
Egyszerűt, igazat szólni is félünk.
A félre pöckölt, égő cigarettavég
Alattomosan, ráérősen izzik még,
Várva, hogy rávessünk egy venyigét.
Nem tudunk már tisztán, közelről szeretni,
És hogy kell-e egymást végleg elengedni?
Félek, nekünk egyik se fog menni...
Ízlelgetem: vajon jó lenne még veled?
Mint a kommunizmus, olyan rettenet!
Nehéz lesz tán, de kibírom nélküled.
Próbálkozzunk még ma, holnap? Hátha?
Nem élhetünk dacosan egymásra várva!
Hagyjuk. A remény is meghalt már. Utoljára.
