Bújj közelebb, kabátom alá veszlek.
Hogy dermedésedből itt melegedj meg!
Ködmönöm kopott, erősen viseltes,
Alája rejtőzni elég lesz kettőnknek.
Foszlásain bár átcsatangol a szél,
De varázsereje van, ne félj.
Suttogó szavunktól felolvad a jégszív,
Néma pillantásom biztosan szóra bír.
Hang se kell. Elég egy tekintet,
Hisz gondjaidban magamra ismerek.
Engedj hát beszélni - hadd mondjam!
Attól óvnálak mit én mulasztottam.
Ne torkolj le, kérlek, enyhülj, békülj, lazulj!
Okos emberként mások hibájából tanulj!
Fontold meg intelmem összefércelt szavát,
S hirtelen ráébredsz: nincs is rajtunk kabát!
