Nincs elég rongy a szekrényemben, hát több napos kirándulásom előtt, vásárlási lázban égve ismét célba veszem a szokásos T-Modell-t. Igaz, magashegyi túra lévén reggeltől estig hegyen-völgyön kepesztek, túraszerkómban érett pálpusztaivá izzadok tetőtől talpig, de este mégiscsak ki kell nézni valahogy. Sőt: nagyon jól! Elég szívfájdalmam, hogy nemrég, a mátészalkai T-Modell-ben kétszázért turkált kalapomat mindjárt hazafelé az átszállásnál elhagytam. Most mi a frászt teszek a fejemre a Tátrában? No, mindegy.
Megyek, szóval a turiba, már az ajtóból megigéz egy fehér alapon, színes virágmintás sort. Közelebb menve, tapintásról érzem, ő hiányzik az életemből. Finom, jól szellőző vékony vászon, újszerű (talán teljesen az) sok zseb, farmergombok, belső derékpántján sárga selyemcérnával hímzett logo: "Ocean Waves Original". Ez csak márkás lehet, nem holmi távol-keleti fércmunka. Nem is értem, hogy nem kelt még el? Nem eresztem a markomból, képzeletben látom magam, ha egyszínű felsőkkel viselem, minden nap új szettként mutat. Főnyeremény ez a gatyó. Fülbevaló, szemüveg - mmmm, a fiúk csak úgy fognak pisilni utánam. Mondjuk leginkább a prosztata-problémákkal küszködők, de azzal is jobb, mint nélküle.
Utálok próbálni, de a szokásos "bedobom a kosárba"-nál most jóval gondosabban járok el. A mindig kéznél lévő szabócentivel precízen megmérem a kincs derékbőségét - úúúúúh, ki se mondom mennyi, mint egy muraközi sörösló hasának körmérete. Forgatom, forgatom a nadrágot, hibátlan darab, ezt vétek lenne itt hagyni, ilyen még nincs a rongyoszsákban. Majd veszek hozzá övet - a bujtató is profi munka -, hogy le ne essen rólam.
Mintha oroszlánt lőttem volna, viszem haza a trófeát, s mielőtt mosásba menne, csak felpróbálom már! Aha - fel is jön egy darabig, úgy a hagymahéj felépítésű hátsó felem izomzatának tövéig. Ja, hiszen a békebeli sliccgombok be vannak gombolva, mindjárt, mindjárt. Ez se segít. Hasi lágyrészemnél folytonossági hiány mutatkozik - nadrágból. Egy domborodó bőr V dudorodik... Megkövülten állok. Ez meg hogy? Mégiscsak el van szabva ez a nadrág, hogy engedhet meg magának ilyet egy divatház? Az biztos, hogy övre nem lesz szükség. Annál inkább néhány befőttes gumira, amivel összefogom a derekát.
Tudtam! Tudtam! Tudtam, hogy a nevetés hizlal, na, tessék, itt az eredmény! Ha tudnám, hogy a sírás fogyaszt, elbőgném magam.
A virágminták azért szépen mutatnak. Visszatartva a levegőt begombolom a legfelső gombot is, kockáztatva,hogy ott fulladok meg az előszobában, deréktól lefelé megszűnik a keringésem, vagy a lepattanó gombbal - elvégre az se bír ki mindent - kiverem a saját szememet. Pár pillanatig illegetem magam a tükör előtt, úgy nézek ki, mint a kis gömböc. Színesben. Vagy egy jóllakott anakonda. Az legalább egy lakmározás után hetekig kibírja evés nélkül, ellentétben velem...
Most mi legyen? Csalódottan hámozom ki magam a kalodából, bokánál pihentetem kicsit a csodálatos szerzeményt. Mosásba teszem, de döntöttem, nem vállalom benne még az utazást se, mert ott bénulok le az ülésen, mielőtt egyetlen lépést is teszek a rövid túraútvonalon. Majd belefogyok. Ahogy a szekrényben lévő több tucat holmiba. Se.
Egyik barátnőm javaslata szerint vegyem fel vizesen, ha rajtam szárad meg, felveszi az alakomat. Nem kérdeztem, előtte kicentrifugázhatom-e? Férfi ismerősöm lakonikusan biztat: tökéletes vagyok, hiszen az ideális női méret 90 - 60 - 90. He-he. Igaz, hogy a kilencven a mellbőségre, és a csípőbőségre, a hatvan a derékbőségre vonatkozik, nálam meg inkább 90x90x60. Alulról számítva.
Ilyen huncut ez a testképzavar. Teljesen belezavarodtam.
Na, megyek, bekapok egy csokikát, de holnaptól fogyózom, az tuti!
