Végy huszonöt deka finomlisztet, öt deka vajat, egy tojás sárgáját, másfél deci tejet, kevés meggylekvárt... Ja, bocsi, most nem a klasszikus süteményrecept következik. Az én receptem így kezdődik: végy egy zománcozott lábast, egy egész tanyasi csirkét, kétlapos villanyrezsót, egy húszon innen lévő szerelmes lányt, és fogj hozzá érzelgős levelet írni... Előtte persze feltétlen rakd rezsóra a pörköltet!
Függetlenedésem küszöbén, hivatásom által egy messzi, idegen város hivatalának hajadon szállásán kaptam elhelyezést, szerencsére egy falunkbéli csoda lánnyal - azóta is hálás vagyok neki, hogy erre a pályára csábított. A mellettünk lévő másik lányszobában két szatmári leányzó állomásozott, jól megvoltunk, hétvégenként mindenki hazautazott a több száz kilométerre lévő családi fészekbe. Szobatársam - azóta is barátnőm - minden alkalommal finom ételekkel degeszre tömött pakkal érkezett - édesanyja fasírtjának ízét ma is a számban érzem!
Egy idő után kezdett kínossá válni, hogy én nem így vagyok elengedve. Szégyenkezve ugyan, egyszer kiböktem otthon a bánatomat, s hogy milyen kellemetlen az üres tarisznya, míg a barátnőm elemózsiájából akár szerdáig is jut mindkettőnknek. Meglepetésemre másnap visszautazásra "megdöglött" egy rántani való csirke, pucolva, bezacskózva várta a világlátást. (Soha ezután nem ismétlődött meg az eset, pedig elég ínycsiklandó képszerűséggel számoltam be otthon a remekül sikerült jércepörkölt méltatásáról!)
Roppant boldog voltam! Végre én is meg tudom kínálni a barátnőmet! Másnap munka után edénybe is került a jószág, bekéredzkedtem a szomszéd szobába főzni. Akkoriban ugyanis a hivatali szálláshely nem volt nagyon eleresztve, egy rezsó jutott két szobának, így a békesség kedvéért két hétig nálunk, két hétig náluk volt a szolgálati főzőalkalmatosság. Engedély megadva, a másik két lány - hogy a kellemes illat még csak ne is ingerelje őket - moziba ment. No, mire megjösztök - mondom -, már itt se vagyok, nem zavarok. Max hőfok neki, sitty-sutty elkészül a gyönge madár.
Fedő híján egy műanyag tállal takarom le a fenségesnek ígérkező lakomát. Visszamegyek a szobánkba, s lévén még középkor, e.mail. sms, Messenger híján papír alapon nekilódulok levelet írni a jelen nem lévő barátnőmnek az elmúlt hétvége szerelmi eseményéről - vagy eseménytelenségéről. Erre már nem emlékszem konkrétan, csak arra, hogy patakzó könnyeimből a félrevert harangok zúgása helyett a folyosóról - ahol a főnökünk és a főnökhelyettesünk szolgálati lakása által volt közrefogva a lányszállás -, beszűrődő hangos ordibálás, óriási perpatvar vert föl. Csapkodás, futólépés, zörgés, fújolás. Ekkor hirtelen elapadtak a könnyeim.
Felcsapom az ajtót, hát a folyosón burjánzó sűrű, fekete füstben egy főnökünkhöz hasonlatos árny, egy nem kevésbé fekete, füstölgő lábassal iszkol, mögötte a kövön, majd lefelé a földszintre vezető lépcsőn egy szál műanyag pórázon ugrál, pattog a műanyag tál, mivel ráolvadt a lábasra. A főnökhelyettes kikukucskál az ajtaján, álmosan kérdi, hívja-e a tűzoltókat?
Nem kell - üvölti futtában a parancsnok elvtárs.
A levélírás valahogy már nem izgatott annyira, a lányok megjöttek a moziból, friss pörkölt helyett pár napig füstölődtek a szobájukban. A lábas - már nem tudom, kié volt, a kukában végezte. Másnap délelőtt azért drága Marika takarító nénink kikaparta belőle az elszenesedett holttestet, s kísérletet tett a lábas megmentésére - nem tudom, sikerrel járt-e? Egy ideig kollégáim kérdezgették, mikor főzök megint csirkepörköltet, de aztán ez is elmaradt.
Sok van, amihez nem konyítok, de lássátok be: lábas égetésben verhetetlen vagyok!
