Hogy meghalni készülnék? Eszem ágában sincs! Vagy ha valaha igen, ott is kalandra vágyom!
Egy morbid pillanatban, megváltozttam korábbi óhajomat, miszerint aktualitás esetén autókázzanak fel hamvaimmal a Fekete-erdőbe, és ott, a Duna forrásához minél közelebb, egy folydogáló pocsolyába ürítsék a bádogdobozt… Hogy még csak véletlenül se „nyugodjak békében”, míg ledöcögök a Fekete-tengerig. Lényeg, hogy tegyek egy európai körutazást legalább halálomban, ha már életemben nem sikerült…
Nos, miután "életfogytig tartó fegyház-büntetésből" sikerült szabadulnom, s az azóta eltelt mintegy tíz év alatt kipipálhattam jó néhány európai helyszínt, így mást találtam ki…
- Zolika – fordulok bátortalanul „okosfiamhoz” – ha arra kérnélek, hogy…. ha megmurdelek, vigyél fel magaddal, ha ugrani mész (ti: ejtőernyős ugrás), és onnan dobjál ki…
- Na de anya! – rökönyödik meg a gyerek.
- Bocsánat, bocsánat, nyilván kiszórásra gondoltam, előtte hamvasszanak el.
Döbbent tekintete egy fikarcnyit se vasalódik ki.
- Na, de… na, de… de előtte ugranod kell egyet magadtól is, igaziból – vigyorodik el.
- Azt már nem! Mit gondolsz, mért akarok holtomban ugrani? Mert olyan bátor vagyok? Örülj, hogy kidobhatsz! Nem muszáj utánam ugranod, nem akarok a képedbe szállni.
- Hát, megtenném, persze. De ez tilos, ugye tudod, csak titokban csinálhatom meg.
- Tudom hát, épp azért akarom elnyerni az ígéretedet! Felháborító! Hát ez itt a gond, miért tilos?
- Hát… mert… hát, mert akkor te már veszélyes hulladék vagy…
