Ha a címből valaki arra következtetne, hogy az írás főszereplője Jean-Claude Van Damme, az téved. Aki megszólal, arra büszkék munkatársai, barátai, szülei, felesége, és kisfia is már, aki minden bicikliző és kocogó ember láttán felkiált: hajrá apa! Fodor Gábor 2012-ben, remek időeredménnyel teljesítette az UltraMecsek Dupla Ironman Országos Bajnokság távját. Magyarországon legfeljebb ötven ilyen személy van.
- Miért csinálod?
- A hosszú út során tapasztalt örök élményekért, az állóképességem fejlesztéséért, a kitűzött céljaim eléréséért, továbbá önmagam és határaim megismeréséért. Ezeket pedig csak úgy ismerhetem meg, ha kockáztatok, hogy esetleg túl messzire megyek. Azért a pár perces eufóriáért, amit egy-egy különleges megmérettetésen érzek, és amelyek sorában első volt a 2009-es Balaton Szupermaraton, majd a 2010-es Ironman. Harmincnál több maratoni vagy annál is hosszabb távú futóversenyen. Három hosszú távú és egy ultratávú triatlon versenyen vagyok túl, de ezt a csodálatos érzést talán négyszer éreztem az életben – abból persze egyik a kisfiam születése, és az persze nem versenyeredmény.
Egy sztrájk utóélete
- Mi terelgetett egy ilyen „túlélő” sport felé?
- Lehet, hogy a BKV-nak köszönhetem? – ez persze csak tréfa -, ugyanis 2008. tavaszán közlekedési sztrájk volt, én pedig még csak januárjától pénzügyőr, nem akartam mindjárt a sztrájkra kenni, hogy nem megyek dolgozni, s azon törtem a fejem, hogy juthatnék el a munkahelyemre? Kerékpárom, autóm nem volt, gondoltam, elfutok odáig, ami úgy tizenkét-tizenhárom kilométert jelentett. Talán ekkor éreztem meg a futás ízét, egyre többet edzettem, illetve ettől kezdve nyitva volt a fülem a kollégák versenyeire is. Gyerekkoromban legalább fél tucat sportot kipróbáltam de egyiket sem profiként, mint ahogy jelenleg is amatőr sportoló vagyok, de fokozatosan egyre nagyobb, komolyabb versenyekre vetettem szemet.
- És hogy jött a triatlon – talán be is úsztál a munkahelyre néha?
- Nem, viszont vettem egy biciklit – először azt is csak a segítőm részére, aki a 2009-es Balaton Szupermaratonon kísért -, és való igaz, megfelelő időjárás esetén jártam azzal is dolgozni. Oda-vissza a távolság – mostani lakóhelyemtől – negyven kilométer, és edzésnek kiváló, főleg, hogy nagy kompromisszumokat kell kötni a családdal az időbeosztást illetően. Szerencse, hogy a feleségem is sportol – egy ünnepélyes díjátadón ismerkedtünk meg, majd versenyeken is találkoztunk -, így nem csak elfogadja, hanem támogat és bíztat is a hobbimban. A fontosabb versenyekre rendszerint elkísér, a 2010-es Balaton Szupermaratonon ő volt a kerékpáros kísérőm négy hónapos terhesen. Szűcs Gábor sporttársam megkeresett egy Balaton kerülő kerékpárverseny lehetőségével amiben kihívást láttam. Ekkor muszáj volt beszereztem egy versenykerékpárt. A triatlonnal szintén ebben az évben ismerkedtem meg Pintér Sándor ajánlására, aki tapasztalt versenyző és ösztönzésével nagyban hozzájárult sikereimhez. Ekkor már a PSE színeiben versenyeztem, közelebbről pedig a Túra- és Verseny szakosztályban. Ez fontos, mert olyan anyagi és erkölcsi támogatást kapok tőlük, amely nélkül szintén lehetetlen lenne a helytállás. Nagyszerű és összetartó társaság- élén Gombár Gábor szakosztályvezetővel - kiváló sportolókkal, akik támogatják és ösztönzik egymást.
Doppingszemélyek
- Úgy látom, sok apró részletből áll össze a versenyzés, de az eredmény híre messzire is jut, hiszen fantasztikus teljesítményedre a PSE tiszteletbeli elnöke hívta fel a figyelmemet. Milyen építőkockák kellenek még a nyugodt és eredményes versenyzéshez?
- Első és legfontosabb a családom. A szüleim, feleségem és kisfiam minden fontosabb versenyen ott vannak, és minden óhajomat, kérésemet lesik, teljesítik, legutóbb harminc órát töltöttek ébren egyfolytában. Akár édeset kívánok, sósat, folyadékot, csokit, gyümölcsöt, süteményt, édesanyám, édesapám és feleségem azonnal elővarázsolja, falatkákat készítenek, amit szükség esetén biciklin vagy futás közben is el tudok fogyasztani. Gyakran csak kidobom a pályáról az üres palackot, átveszem tőlük a telit, és haladok tovább. Ez nem kényeskedés, hiszen a szervezet rengeteg energiát használ fel, amit azonnal pótolni kell, mert felborulhat az egyensúly. Hosszú távú versenyen a frissítésen múlik a sikeres célba érés. Mindezt saját tapasztalatból, szakirodalomból és a rutinosabb PSE-s versenytársaimtól tanultam meg, nagy körültekintéssel követem is. És persze nincs annál nagyobb dopping, amikor meglátom a pálya szélén integető feleségemet, vagy karomban a kisfiammal futhatok be a célba.
A cél maga az út
- Van még ennél feljebb? Mik a további céljaid?
- Már beneveztem a 2013-as Dupla Ironman-ra, ami a Velencei tónál lesz, és valahol – szinte szó szerint is – olimposzi magasságokban szerepel vágyaim közt a Spartathlon, amit Görögországban rendeznek, hegyek-völgyek között, szélsőséges időjárási viszonyokban 246 kilométert kell szintidőn belül futni. Erre viszont kvalifikáltatni kell magam egy meghatározott szintidejű sporteredménnyel. Ez lenne még a nagy álom! Ars poeticám, hogy a cél maga az út, és ezen az úton vannak állomások, megmérettetések, nehéz és csodálatos pillanatok.
- Kisfiatokkal kapcsolatban van sport elképzelésed?
- Nincs, de biztos megjön majd a kedve valamihez! Egyelőre ő a nagyatádi „Iron Manó” verseny résztvevője volt, ami a felnőtt verseny remek, és nagy számú érdeklődőt vonzó társprogramja. Botond először babakocsiban teljesítette a távot, legközelebb már a saját lábán futott.
- Gábor, a sorozat címe az, hogy „akire büszkék vagyunk.” Te büszke vagy magadra?
- Bár nem kürtölöm világgá, igen, valamilyen módon büszke vagyok, hiszen nem csinálnám, ha szégyellném, vagy el akarnám titkolni. Összességében az egész jelenlegi állapotra vagyok büszke: a munkámra, a családomra, a sportra. Számomra most kerek a világ.
