Csak a csend, és csak a gyász.
Könnytelen, néma ordítás.
Nem hiszem el, újra és újra,
Hogy elindultál a végtelen útra!
Félárvák leszünk nélküled,
Színehagyott, képlékeny tömeg.
Máris hiányzik a szavad, a kezed,
Ezernyi tréfád és megannyi terved,
Lassuló, óvatos járásod,
Zűrzavarban is példás modorod,
Kimeríthetetlen, számos ötleted
Félkészen megy a mennybe veled.
Elutazott a mi Táczink, Imrusunk,
Ki életében sosem panaszkodott,
Halálában egy jajszót se mondott,
Hogy ne okozzon senkinek se gondot.
Halt, ahogy élt: csendesen,
Megbékélve, tisztességesen.
Imruska! Csak a föld lesz, mi eltemet.
Emléked csordultig tölti a lelkeket!
(Istenem, mért ily kegyetlen méred az ihletet?)
