Soha nem volt vitás, ki az érzékenyebb.
Jogot formáltál rá, kétség nem érhetett.
A felszínen derűs vagy és elégedett,
Valójában talmi, gyönge, lelki beteg.
Néha rákérdezel: mostanság hogy vagyok?
De a választ rögvest te, magadról adod…
Erőlködtél – bár sosem érdekeltelek,
Közös múltunk mégsem lesz elvesztegetett:
A hasznos magocskák kisarjadnak talán,
Az értéktelenek áthullnak a rostán.
Jó munkát végzett sima szájú Júdás,
Hisz célba érkezett a hamis árulás.
Kinek adtál fel? Ki lejáratott néked
Azt tartja: boldogok a lelki szegények!
Langyos hallgatásból tudjuk, hogy vége lett.
Forgáccsá nyűtted fájdalomküszöbömet.
