Nagy Csaba százados,
Humánpolitikai Osztályvezető
VP Nyugat-Dunántúli Regionális Parancsnoksága
Tizenhat éve vagyok pénzügyőr, a bucsui határvámhivatalnál kezdtem a szolgálatot. Négy évet dolgoztam – úgymond – a szakmában, 1998-tól a megyei – később regionális – parancsnokság humánpolitikai osztályán lépkedtem előre tiszthelyettesből tisztté, előadóból osztályvezetővé. Közben a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen humánszervező, a Corvinuson vámigazgatás szervezői diplomát szereztem. Úgy érzem, mostanra megtaláltam a helyemet, hiszen lakóhelyemen, Szombathelyen dolgozom, két felnőtt - egyetemista és középiskolás - lányom van, és nagy örömmel végzem a hivatali feladatomat.
Tizenkét éve, amióta humánpolitikai szakterületen dolgozom, a szokottnál is szorosabb kapcsolatom van a terület nyugdíjas pénzügyőreivel. Bármikor szívesen látott vendégek a régión, és ők is meghívnak a saját rendezvényeikre, legyen az klubnap, kirándulás, vagy – mint legutóbb: télbúcsúztató disznóölés. Közülük – bár nem szeretnék rangsorolni, és ezzel bárkit is megbántani -, Boros Lászlóval alakult ki igen szoros baráti kapcsolatom, amely az ő személyes gesztusaiban gyökerezik.
Laci bácsi nem csak a régió, de szerintem az ország legidősebb pénzügyőre is, nyáron fogja tölteni a kilencvenhetedik esztendejét. Ehhez képest jó egészségnek örvend, bár már lassan mozog, nagy életkedve van, jó hangulata és optimista. Igazi egyenruhás ember, pedáns, figyelmes, tekintettel van másokra, figyelemmel kíséri a testület és a pénzügyőrök jelenlegi sorsát is. 1968-ban, a szombathelyi Vámhivatal parancsnokaként vonult nyugállományba, csak érdekességképp jegyzem meg, ekkor én két éves voltam! Sokat beszélgetünk, szinte az egész életrajzát tudom, persze azt is, hogy nagy bélyeggyűjtő. Jelenleg is tiszteletbeli elnöke a Bélyeggyűjtő Szövetség Szombathelyi városi körének.
Szenvedélyét ismerve, ezért is lepett meg, amikor legelőször, kis borítékkal a kezében beállított, és nekem ajándékozott egy szép sorozatot. A borítékot szinte rajzolt betűkkel címezte meg, feltüntetve rajta a blokk témáját, kibocsátásának időpontját, értékét, valamint azt, hogy kitől, kinek, mikor adja át. És ez a gesztus ettől kezdve csaknem minden találkozásnál megismétlődött. Eleinte csak elsüllyesztettem a fiók sarkába a kis csomagot, de minél többet beszélgettünk, és minél több bélyeget hagyományozott rám, annál inkább úgy éreztem, ez a dolog többet érdemel. Vettem hát egy albumot, és belerakosgattam az ajándékot. Amikor az első betelt, következett a másik album. Bár magam korábban nem vonzódtam a bélyeggyűjtéshez, nem is értek hozzá, ezekben az apró művészeti alkotásokban, ritkaságokban egyre inkább tudok gyönyörködni, és a történetüket is szívesen hallgatom Laci bácsitól, akit emberileg és szakmailag is őszintén tisztelek.
Még ma is látszik rajta az egyenruhásokra jellemző fegyelmezettség, tartás, ha belátogat a regionális parancsnokságra, olyan katonásan vigyázzba vágja magát a parancsnok előtt, ha találkoznak, hogy elképesztő. Igazi úriembert ismertem meg benne, és nagyon büszke vagyok, hogy kitüntet a figyelmével.
Pontosan nem tudom, de több százra tehető az ajándék bélyegeim száma. Ez is, és Laci bácsi barátsága is nagy ajándék számomra, ezúton is kívánok neki jó egészséget, örömteli nyugdíjas esztendőket! Neki köszönhetem ezt a tartalmas emléket, pénzügyőr hivatásom eddigi legkedvesebb relikviáját.
