HTML

Bemutatkozás

Kedves Látogató!

Szeretném megosztani veled azokat az írásokat, amelyeket életem során elkövettem! A spektrum széles: interjúk, portrék, művészeti- és sport riportok, családriportok, gyermekversek és mesék, bökversek, átiratok, születésnapra és egyéb ünnepekre írt személyes versek.
Bogarássz, amihez jó szórakozást kívánok!

Untener Erika

Rovatok

Friss topikok

  • Pöhölyke: Kedves Klári! Mindig örömmel fogadom a barátságos és kiművelt hozzászólásokat! Neked is köszönöm!... (2017.10.16. 21:39) Misztérium
  • abalaux: Végtelenül szomorú... Ez rosszabb, mintha mérgelődős strófákat írnál. Inkább bosszús verset olvas... (2011.08.26. 20:22) Ha egyszer el kell menni...
  • Librigabi: Kedves Erika! Köszönöm a segítségét, megpróbálom Püski Attilával vagy a kiadóval felvenni a kapcso... (2011.07.13. 10:01) Irgalmatlan évek
  • Mutek: Már nagyon várom a friss posztokat, tetszik az oldal! :) (2011.06.18. 13:41) Kiszámolók
  • Pöhölyke: @VKlári: Hát ez lett... (2011.02.20. 16:35) Testlenyomat

Linkblog

 

Ananász és jáki templom

Az időjárás a vétkes. Az ónos eső, jeges dara. És a távolság. A kettő együtt. A Mátyás utcai NAV Galéria e havi kiállítója, Bojtorné Szalai Gertrud ugyanis a Veszprém megyei Adó- és Vámigazgatóság kockázatkezelési osztályának munkatársa, és bár ő maga több szabadnapot is rászánt a tárlat előkészítésére, berendezésére, a megnyitó napján ránk zúduló mostoha időjárás miatt mindössze maroknyian jöttünk össze az ünnepélyes eseményen.

Nos, az új helyzet új ötletet szült: dr. Bocsó Gábor, a KEKI főigazgató-helyettese méltón bevezette az eseményt, majd javaslatára körbe rakott székekre telepedve érdeklődtünk az alkotótól. Kellemes, bensőséges beszélgetés volt, melyből a következőket tudtuk meg: Gertrud szinte alapító tag, 1987-tól dolgozik az APEH-nél. Komoly szellemi teljesítménye mellett kikapcsolódást jelent számára az olvasás, túrázás, utazás, kedvenc színei a kék – azok közül is a türkiz -, valamint a meleg őszi színek. Ezekből mindjárt össze is áll a harmónia, a festészet is. Tehetségét, kézügyességét édesapjától örökölte, de kreativitásból jutott a lányainak is: a nagyobbik stylist, a kisebbik rajztanári szakra járt.

kiallitas-gertrud-foto.jpg

Képei jellemzően olajjal és akrillal készülnek, hihetetlen finom formákkal, hiteles eredetiséggel, megnyugtató színkompozícióval. A klasszikus festészet után megtetszett neki a foltvarrás, ezen keresztül is egyedit alkot: saját maga festi, úgynevezett fedlapra (tiszta pamut) a képet, filcet helyez mögé, ami megadja a kép textúráját, majd egy szintén textil hátlappal fedi. Eztán jön a quilt, a tűzés folyamata varrógépen, speciális tűzőcérnával. A végeredmény fantasztikus, tapintásra ingerli a nézőt.  A kiállítás két legszebb darabja ebben a műfajban a Velencei karnevál és a Jáki templom. Az említett technikával készült Várakozás című alkotást pedig 2012-ben beválogatták a Birmingham-i nemzetközi Quilt Fesztiválra.

A művésznek több egyéni és csoportos kiállítása is volt, Veszprémben, Tatabányán, Budapesten, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban, de Finnországban és Németországban is.

Gertrud így vall a „Szín-varázslat” című, kiállítást kísérő prospektusában: ”Mind a textilnél, mind az egyéb festéseimnél inspirál a természet - például fákat szívesen ábrázolok – és a régi épületek. Ha utazom, mindent képekben látok, rengeteg fotót vagy vázlatot készítek, amelyek majd egy-egy festményben realizálódnak.”

Kísérletező kedvére a kiállított képek közül a pisztráng és az ananász című kép példa, miszerint szerette volna kipróbálni a festőkést is, ami vastagabb rétegű festékfelvitelnél használatos. Boldog felismerés a néző számára a Loire-völgyi táj, az ír, skót partvidék, a görög tengerpart, a sejtelmes erdei utak, patakok. Azt mondja, tervei közt szerepel a portréfestés.  

Ami a hivatali környezetet illeti, irodájában mindig van a falon néhány saját festmény. Igazgatója ötletére és javaslatára tartottak már munkahelyi mini tárlatot is a hivatalban a tehetséges munkatársak alkotásaiból. Gertrud nehezen válik meg műveitől, épp ezért a különleges gesztus, amikor azt mondta nyugállományba vonuló kolléganőjének: válassz egyet, emlékül és ajándékul neked adom.

Körülbelül erről szólt a beszélgetés a rendhagyó, családias, bensőséges megnyitó ünnepségen. Személyes benyomásként hozzá teszem, hogy Bojtorné Szalai Gertrud egy fiatalos, nyugalmat sugárzó, mosolygós, vonzó és elegáns hölgy. Nem csak remélem, hanem tudom (hiszen egy nyugdíjas klubnapon személyesen érzékeltem), hogy sok örömöt fog adni a Mátyás utcába látogató valamennyi vendégnek ez a színvonalas tárlat, amit az érdeklődők március közepéig tekinthetnek meg.

 

 

Címkék: riport

Szólj hozzá!

31.
december

Te

Pöhölyke  |  Szólj hozzá!

 

Te talán fontos lennél nekem...
Ha nem gyötörne még mindig a félelem,
Ha nem győzné le vágyam az értelem.
Mert hinni, álmodni se merem,
Hogy megérint egy áldott szerelem.
Édes, mint az aszú, nemes, mint az óbor,
Tisztító mámor minden érintéskor.
Még tiltakozom. Sőt: szorongok tőle.
Bár frissítő kortyokat innék belőle.
Mint egy új lap, mit ma kezdünk el írni,
Keresztrejtvényünket együtt töltögetni.
Csak még egy jelt adj, csak egyetlenegyet!
Mézborral telt szívem felhörpintheted!

Címkék: vers szerelem

Szólj hozzá!

 Ádám és Éva. A két név egyszerűségében fennkölt, és nehéz elvonatkoztatni bibliai jelentésüktől, azaz „atyám” és „életet adó.” Rendhagyóan ezúttal hétköznapi szemszögből kérdezzük a név viselőit, hogyan érintette őket, hogy oldotta meg a család a karácsonyi ünneppel egybe olvadó névnapi köszöntésüket – főleg gyerekkorban. Ádámok és Évák, önöknek az áldott karácsonyban boldog névnapot is kívánunk!

A váci Demeter család „halmozottan előnyös” karácsonyi ünnepekhez szokott: a pénzügyőr anyuka, Demeter Lászlóné keresztneve ugyanis Éva, ahogy nyugdíjas pénzügyőr édesanyjáé is. Hajnalka (11), a nagycsalád első gyermeke december 23-án született, szavaival élve: annak idején egy szaloncukorral a pólyáján ő bizony a karácsonyfa alá érkezett. A középső, Gergő (7) névnapja advent havának 17. a legkisebbé, Dávid (3) december 30-án van.

evak_karacsonyi_fotoja.jpg

Namármost: az angyaloknak szaporán kell suhogtatni a szárnyaikat, hogy adventben a sok izgatott szempárt a megfelelő pillanatban csillogni lássák. Nagyi Éva hobbija a kötés-horgolás, titkos kívánságok kifürkészése szerint mintázza meg a családtagoknak a különleges pulcsikat, sapkákat, kiegészítőket. Hajni büszkén mutatja a kedvenc pink-fehér csíkos tunikát, és a hajcsatra applikált horgolt virágot. „Mindig azt kérdezik az iskolában – mondja kuncogva -, nem akar a nagyid nekem is készíteni egy ilyet?” Azt is ő árulja el, hogy karácsony reggelén pezsgőzés van a névnaposok köszöntésére – kinek igazi, kinek kölyök -, majd este ott terem a nappaliban a karácsonyfa és a hegynyi ajándék. Vacsora után jöhet a kártyázás, társasjáték, hancúrozás, míg csak el nem álmosodnak, a szülők ezen az estén nem szigorúak a lefektetéssel.

„Úgy emlékszem a gyerekkori ünnepekre – folytatja Anya Éva -, hogy amikor anyut névnapja alkalmából köszöntötték a kollégái, vagy vendégek jöttek, én is mindig kaptam valami apróságot. Anyu nagyon ügyelt arra, hogy ne mosódjanak össze az alkalmak, a fa alatt volt a karácsonyi ajándék, kézbe adta a névnapit. Ezt mi is igyekszünk így folytatni a gyerekeinkkel.”

A Demeter családban őrzik a hagyományokat, de rendre újítanak is: a díszek tárát évről-évre a gyerekek bővítik, az ünnepi menü lehet kacsa, pulyka, hal, a köretek közé belopakodtak a saláták, zöldségek, a süteményt pedig hetekkel ünnep előtt a kis, kötényes kukták segítségével közösen készíti a család. Beleértve apát is, ugyancsak kiveszi részét az előkészületekből, karácsony napján legjobban attól érzékenyül el, amikor nagylánya estefelé furulyaszóval hívogatja otthonukba a Jézuskát. A legszeretetteljesebb pillanatban előkerül egy egészséges, szép alma, amit – most már – öt felé szelnek és elfogyasztanak. Jelképéül annak, hogy ha valamikor bárki is eltévelyedik, bizton visszataláljon azokhoz, akikkel együtt a karácsonyi almából evett.

Címkék: karácsony riport pénzügyőr

Szólj hozzá!

 Feltűnőre pingált, sikkes kis személyautó parkol a Római-parti sétányon. Már a karosszéria merész színkavalkádja is vonzza a tekintetet, az enyémet meg főként az ajtóin lévő akkora zöld-fehér „Pénzügyőr Sportegyesület” címer, hogy takaróponyvának is beillene. Nem nyughattam, felkutattam tulajdonosát, dr. Bilkei-Gorzó Dávidot, és kifaggattam. 

- Ügyvéd Úr, nyugtasson meg, van másik autója, amit tárgyalásra menet, vagy üzleti útjain használ!

- Nem tehetem, mert ezzel közlekedem. Jelenleg ez az egy 1969-es Steyr-Puch 500 S típusú autóm van, bár nemrég szert tettem egy 1961-es Steyr-Puch DL-re, ami ennél komolyabb, visszafelé nyíló ajtós, téli-nyári tetős és tiszta piros. Régi mondás volt: "Puch a márka Puch vezet, a Puchnál jobb, csak Puch lehet".

Piros, sárga, kék, zöld – és fehér!

- Kérem, mutassa be nekünk részletesen a szóban forgó PSE meseautót!

-  A Steyr autógyár utolsó, kifutó szériája volt az S Puch, ami szinte egy az egyben olyan volt már, mint a régi Fiat 500 modell. Ekkor már alig változtattak rajta. A motor hasonló a Ferdinánd Porsche által tervezett boxer motorhoz, csak két hengeres. Nagy előnye, hogy mindössze négyszázhetven kilogramm önsúlyú, ennek ellenére az eredetileg tizenhét lóerős motort akár nyolcvan lóerőig is lehet tuningolni. Az enyém csak harmincöt körül van, egyrészt, hogy ne okozzon közlekedési akadályt, és főleg, hogy fel bírjon kapaszkodni a Kapy úton. Az utazósebessége 80-90 km/óra, ami egy 500-600 köbcentis motor esetén nem rossz. Különlegessége, hogy a kilométerórája visszafelé mér, jobban mondva: jobbról balra 0-120 között halad a mutató a számlapon.  Több, mint tíz éve vásároltam, az előző tulajdonos a házának az előszobájába szánta, dekorációnak. Egy idős, tapasztalt autószerelő restaurálta, s mivel én forgalomban akartam használni, sok mindent ki kellett cserélni benne, visszaállítani, hogy valódi, gyári külső-belső tartalma legyen. Veterán autóknál ez alapvető cél.   

auto-bilkei_gorzo.jpg

- Ki volt a dizájner?

- A tartalom tőlem származik, a kivitelt a már említett restaurátor autószerelő mester álmodta meg, legnagyobb tetszésemre. A kocsi négyszínű, egyrészt ez jópofa, másrész a fehér mellett ebben a négy színben gyártották anno.

- Optimális esetben jó pénzt fizetnek egy ilyen feltűnő, mobil hirdetési felület hordozójának - Ön önként és dalolva népszerűsíti a PSE-t. Miért?

- Pénzügyőr szurkoló, és a hazai pályán játszott futballmérkőzések hangosbemondója vagyok. A Pénzügyőr az ország egyik legismertebb csapata, függetlenül attól, hogy melyik bajnoki osztályban játszik. 

Múzeumi szökevény

- Ellopni bizonyára nem fogják az autóját!

- Nem is ajánlom! Lehet, hogy kinyitni nem kunszt, de beindítani filmszerűen lehet, mi több, az összeérinthető kábelek hátul vannak, ezért ez kétemberes mutatvány lenne.

- Ideje rátérni a sportra és a PSE-re: honnan ez a hűség, kötődés?

 - Édesapám még gyermekként, a háború előtt kijárt a Kuruclesi útról a Pénzügyi Tisztviselők Budagyöngye SC meccseire, ami a Pénzügy SC majd Pénzügyőr SE elődje volt. Engem 1983-ban vitt először Pénzügy-meccsre, ráadásul nem Pasarétre – akkor a pálya épp rekonstrukció alatt volt -, hanem az albérletként szolgáló volt Ganz -MÁVAG edzőpályájára, ahol a gazos domboldalról néztem a - tán ezerszer mosott -, fakó zöld mezben játszó Pénzügyőrt a Dunaújvárosi Kohász ellen. A Fradi pálya, meg a Népstadion kettős rangadók után számomra ez olyan szürreális volt, hogy egyből beleszerettem az akkor ifjabb Bozsik Péter nevével jegyzett gárdába. 2003-ban költöztem vissza Pasarétre, egy alkalommal a csapat akkori gyúrója, Zsolták Péter megkérdezte, lennék-e hangosbemondó, mivel már a legutolsó falusi pályán is van ilyen, csak náluk nincs. Elvállaltam, és innentől nem volt megállás, egy nagyon lelkes szurkolói kör tagja lettem. Amíg nem volt gyermekem, vidékre is el tudtam kísérni a csapatot, ma már ez nem megy.   

-   Nem létezik, hogy jártában-keltében ne lennének élményei, történetei ezzel a különleges járművel kapcsolatban! Kérem, osszon meg velünk ezekből valamit!

- Ezzel az autóval minden utazás élmény, lévén szinte minden korosztály arcára mosolyt csal a kis színes. Az idősek nosztalgiáznak, elmesélik, hogy ilyen volt az első autójuk, a hat éven aluliak azt hiszik, hogy a Közlekedési Múzeum ajándékboltjából elszabadult szökevényt látnak. A legmeghatóbb egy három év körüli kisfiú volt, aki a Vasúttörténeti Park előtt csapott rá, nekifeszült a kilincsnek, hogy beszálljon a "játékautóba". Odaszaladtam hozzá, kinyitottam, és biztattam, hogy üljön csak be bátran. Megfogta a karomat és végtelen hálával nézett fel rám.

 

Címkék: sport riport pénzügyőr

Szólj hozzá!

 

Nem kell nekem semmi más,
Havat hozz csak, Mikulás!
Pihe-puha, ropogóst,
Járt utakon kopogóst,
Hóembernek nagy hasat,
Hógolyónak jó sokat!
Völgyet-dombot bevonó,
Pehely-dunna takaró.
Tenyeremben olvadó,
Eresz alatt megfagyó,
Ablakszemen jégvirág,
Szántóföldnek nagykabát.
Nem kell csoki, mogyoró,
Csak havat hozz, Télapó!
Hó, hó, hó, hó, hó, hó, hó!
Szánkóm alá az való!

 

Címkék: karácsony ajándék mikulás gyerekvers

Szólj hozzá!

 

Kezdetben a képzett túravezető is „csak” sétált, kirándult és túrázott. Mindig is izgatott, mi visz rá egy embert, hogy ne csak élvezze, hanem vezesse is a túrát. Ennek titkait próbálom megfejteni Szoboszlai Tamás századossal folytatott beszélgetésem során, aki 1998-tól napjainkig, Kisvárdától Budapestig hosszú, kitartó emelkedőt tett meg pénzügyőr pályáján. Jelenleg a Repülőtéri Igazgatóságon dolgozik.

- A természet iránti vonzalmam már tizenévesen érződött, jóval pénzügyőri elkötelezettségem előtt, baráti körben, tiszai evezős túrákkal indult – mondja Tamás. – A gyalogtúrázás első méterei, egyben az új szerelem kezdete a zempléni hegyekhez kötnek. Szakmai pályafutásom szülőhelyemtől, és első állomáshelyemtől Záhony, Debrecen, majd Budapest felé terelt, de ez a változás csak szélesítette, kiteljesítette a természethez való viszonyomat.

- Lehet, hogy köszönhető ez a PSE-nek is?

- Feltétlenül, hiszen Budapesten, a PSE által közelebb kerültem egy szervezett sportkörhöz, részt vettem rendezvényein, szélesebbre tárult előttem ország, világ.

- Mi vitte rá, hogy résztvevőből túravezető legyen? 

- Maga a lehetőség. Többet akartam tudni. Az információéhség. Mindez együttvéve, megspékelve azzal, hogy a PSE szűkölködött akkoriban képzett túravezetőben, és támogatta a képzés költségét. 2013-ban vállalkoztam a tanfolyamra, ami öt hónapon át, hétvégeken történt. Többek közt éprajzi, geológiai, meteorológiai ismereteket kaptunk,  felszereléstanból, egészségügyből, tájoló- és iránytű használatból is vizsgázni kellett. Az elméleti oktatás kiegészült terepgyakorlattal, megtanítottak térképet olvasni, rendszerezetten kaptuk az információt. Érdekes és hasznos volt, mindettől függetlenül jegyzem meg, nem feltétlenül a pecsétes papírtól lesz valaki jó túravezető.

- Hanem?

- A döntésképességtől, felelősségvállalástól, precizitástól, empátiától, váratlan helyzetekben való reagálástól, helyismerettől…

A fák, mint esernyő

-Helyismerettől hogyan, hiszen mindig új terepeken járnak.

- Személy szerint, ha túrát vezetek, előtte mindig bejárom az útvonalat. Lehetnek az útvonalon érdekes természeti képződmények, romok, barlang, amihez érdemes kitérőt tenni, de veszélyes szakadék is, ahol óvatosnak kell lenni – ezekről nagyon jó tudni. Utána olvasni dolgoknak, hogy kérdésekre válaszolni tudjak, egy hosszabb pihenési helyszínt pedig úgy jelöljek ki, hogy az minden szempontból megfelelő legyen – kilátás, forrás, látnivaló, szélvédettség és egyebek. Úgy is mondhatnám, a gyors és felelősségteljes döntés a túravezető kezében van.

szoboszlai_tamas_foto.JPG

- Az időjárást viszont nem lehet kiszámítani. És megrendelni sem, hiába mondják viccesen.

- Azt bizony nem. Mindenki tudja az ideális túra-időjárást: ne izzadjunk, ne legyen mínusz tíz fok és csúszós talaj, és ne szakadjon az eső. Szándékosan mondtam, hogy „ne szakadjon”, mert csendes esőben lehet kifejezetten csodálatos a túra, ráadásul, bizonyos mértékig a fák esernyőként viselkednek, tehát nagy veszély nem fenyeget. Ezért van ott a kiírások végén, hogy „a túravezető eső esetén is megjelenik az indulási helyszínen.” Megjelenik, s ha mások vállalkoznak, akkor elindulnak. A túravezetőnek viszont döntési felelőssége van, hogy azt mondja: nem megyünk ezért és ezért. Egyetlen ilyen különleges esetre emlékszem, amikor pár éve az egész NAV-túrát le kellett fújni a helyszínen, a mostoha időjárás miatt. Százegynehány ember testi épségét nem szabad kockáztatni.

Hátsó ember - fontos ember

- Önnek van-e kedvenc tájegysége, évszaka?

- A zempléni hegyek, mint csábító után a Bükk-hegység a kedvenc, megunhatatlan terepem, és lenyűgöz az ősz, a vénasszonyok nyara. A különleges trikolór a hegyoldalon, két arany sáv között ez ezüst, rozsdásodó lombok között a ….fák ezüst törzse  a hegyen, hát ez megunhatatlan látvány. Mindez másképp néz ki napfelkeltében, esőben, télen, tavasszal, mi több: felfelé menet és lefelé jövet. És ha még olykor elvágtázik mellettem egy zerge (?) csapat, váratlanul szembe néz velem egy fülesbagoly, piheg a patak partján egy szalamandra, ezek a természet személyes villanásai és ajándékai, csak észre kell venni őket.

- Szívesebben túrázik, vagy szívesebben vezet? Mármint túrát.

- Nincs vagy-vagy. Csak természetszeretet van és szolgálat. A túrázás kikapcsolódás, a túravezetés felelősség. Egy vezető legfeljebb tizenöt résztvevőt lát át biztonsággal, ha ennél többen vagyunk, a PSE bármelyik túravezetője szívesen vállalja a „hátsóember” szerepet. Nem maradhat el, nem tévedhet el túratárs. Ez nagyon fontos.

- Óvatosan kérdezem: hogy viseli el ezt a fajta szabadidő betáblázottságot, mondhatnám fanatizmust egy párkapcsolat?

- Szerencsés eset, mondhatnám: főnyeremény, ha a partner hasonló érdeklődésű. Ha mégsem, akkor tolerálnia kell ezt a szenvedélyt. Ez a hobbi nem tartozik a haszontalan és ártalmas szenvedélyek közé, úgy hogy egyszer én is biztosan megtalálom az igazit, lehet, hogy éppen az erdő mélyén.

Címkék: sport túra riport pénzügyőr

Szólj hozzá!

 

A történetnek nem csak, hogy valóság alapja van, de ismét maga a valóság. Véleményem szerint éppen jókor, mások szerint túlságosan is fiatalon sikerült nyugállományba vonulnom. Olyan volt, no, a munkaköröm, hogy egy bizonyos időpillanatban, számomra megfelelő anyagi feltételekkel, szinte kiebrudaltak az aktív munkavállalók köréből. Hivatásos voltam - na nem olyan! -, bár Máté evangélista megvetett mesterségére célozva egykori szakmámat is szokták volt ősi mesterségnek titulálni…

Na, de térjünk a lényegre: minden erre feljogosító hivatalos papír birtokában büszkén váltottam ki a nyugdíjas BKV igazolványomat s vettem meg hozzá a bérletszelvényt. Miközben más korombéli „normális” ember komor ábrázattal dolgozni járt, én fényes nappal átgrasszáltam a városon, moziba jártam, végre kényelmesen piacoztam, utaztam fel-alá, s onnan vissza. Amúgy „mások által csinosnak mondott” külsőmre fokozott gondot fordítottam: passzos, inkább rövid és színes ruhák, magas sarok, finom smink, vörös körmök (mert időm volt, mint a tenger), jó illat, mosoly. Bevallom, roppant élveztem a szabadságot. És mindeközben arról sóvárogtam, hogy a BKV ellenőrök majd lépten-nyomon megállítanak, potenciális csalót sejtve bennem, s a bérletem tüzetes megkapargatása után, fejcsóválva, elismerően, elnézést kérnek: „bocsánat, nem gondoltuk volna, hogy Ön már nyugdíjas! Elnézést, további jó utat!”

És én győzelemittasan, emelt fővel, büszkén suhanok majd tova annak tudatában, hogy bizony ám, olyannak nézek ki, mint egy maturáló diák. De hónapokig, mondhatnám: évekig a kutya se figyelt fel rám, hiába dugtam oda az ellenőrök orra alá a bérletemet. Kezdtem elkeseredni…

Míg aztán… Míg aztán egy szép napon slattyogok befelé a metróba, amikor egy nagydarab ellenőr határozottan utánam szól: „bocsánat, hölgyem, megnézhetném még egyszer a bérletét?” Uramisten! Ez az ember kételkedik abban, hogy nyugdíjas vagyok! Csak rám néz, és egy pillanat alatt felméri, hogy fiatal vagyok még ehhez…. „Hogyne uram nézze csak meg akárhányszor!” – vetem oda szinte aléltan a büszkeségtől, miközben visszaperdülök és tartom a szeme elé ismét a bérletet.

Rám se pillant, csak a gyufaskatulyányi cetlit nézi: „Hölgyem, ez a bérlet már több mint egy hete lejárt!”

 

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!

Állva marad a magyar!

Ötvenhat októberében izzik a gyújtózsinór,
Ifjúi hévvel, reménnyel, százezer szív zakatol.
Kart-karba öltve vonul fel egy nemzeti válogatott,
Független, szép új hazára, szent esküvést fogadott.
Adjátok vissza a zászlónk, történelmi címerünk!
Gyám nélkül kívánjuk élni ősi hitünk, s életünk.
Hat nap remény lett a vége, hullott a hős ifjúság,
Mert áruló érdekek hagyták, ránk hívni az ármádiát.
Tankok tiporják a várost, sírkert lett a barikád,
Fáztunk és vértől piroslott, a molyrágta lódenkabát. 

Körmünk és nyelvünk kitépve – látsz-e még édesanyám?
De szívemből nem hasítják ki a szent érzést: édes hazám! 

Messzire hangzik a jajszó, jeltelen sírhant takar,
Végül, ha mi meghalunk is, de állva marad a magyar!
Országunk csak talpalatnyi, de életerős nemzetünk,
Nem kell a más forradalma, van dicső októberünk!
Hőseink tiszteletére zúgjon ma minden harang,
Nagyboldogasszonyunk kérünk, óvd meg az ősi magyart!

 

Címkék: dalszöveg Induló Tisztelegj a hősök előtt avanti ragazzi

Szólj hozzá!

 

Tíz év alatt ezerötszáz embert mozgatott meg, szórakoztatott, és adott csodálatos élményeket résztvevőinek, a minden év augusztusában megtartott NAV túra. Az esemény egyik fő koordinátora Bánár Zsolt őrnagy, a NAV Központi Hivatal Jövedéki Főosztály kiemelt szakreferense, akivel a hagyományról, annak hátteréről vetettünk számot.

- Milyennek értékelhetjük ezt a számadatot?

- A NAV összlétszámához képest mérsékelt, de ha másképp nézzük, átlagban, alkalmanként mégiscsak százötven személy logisztikájáról van szó.  Legtöbben, összesen kétszáznegyvenen, a 2013-as Balaton-felvidéki túrára jelentkeztek, az ország minden tájáról, és lássuk be, ennyi emberről felelősen gondoskodni, – szállás, utazás, étkeztetés – nem kis feladat. Így hát a túrák fokmérője sokkal inkább a közérzet, és a hangulat.

Magyar tájak, magyar borok

- Mikor, és hogyan került bele a „sűrűjébe”?

- A rendezvény őstörténete a Vám- és Pénzügyőrségben eredeztethető, ott is konkrétan Szabó Árpád egykori kolléga nevéhez köthető. Ő kezdeményezte, hogy munkahelyi szinten, de akár családtagokkal, hazánk egy-egy gyönyörű vidékét járjuk be, egyben – bár akkor még nem volt divatja a magyar borok hírverésének -, a környék jellegzetes nedűit kóstoljuk, s hallgassuk meg a helyi szőlő- és szőlőtermelés sajátosságait. Ő találta ki az emlék- kitűző és oklevél készíttetését és az állomásokon a tápláló falatok kínálását is. 2007-től vettem részt a túrákon, először pontőrként, majd, szinte észrevétlenül bent találtam magam a lebonyolítók között, így, amikor Árpi 2010-ben megvált a testülettől, Sziva Zoltán kollégával megörököltem a szervezést. A NAV megalakulásától Szoboszlai Tamással, majd Bakonyi Aladárral intézzük a szervezést.

banar_foto.jpg

- Mit szeretsz inkább: túrázni, vagy szervezni?

- Számomra a NAV túra csak egyetlenegy esemény az évben, amin látszólag részt sem veszek, de mire minden összeáll, addig legalább kétszer, de előfordul, hogy háromszor is bejárom az adott útvonalat. Miután nyakamba szakadt a szervezés, minden szálat én akartam a kezemben tartani, de rájöttem, hogy ez fölösleges és lehetetlen. Ma már sok-sok szorgalmas, megbízható kolléga van segítségemre a részfeladatokban, köztük is meg kell említeni Kovács Attilát, aki talán egyetlenként az összes eddigi túra résztvevője és az elmúlt öt évben segítő is volt. A rendszeres túrázás életem része, de szervezőként is csodálatos érzés örömöt okozni egy társaságnak.

Napfény, nyár, száraz ösvény

- Végtelen elkötelezettségét érzem a természet iránt, és, hogy az érzést szeretné szétosztani, tovább adni. Miért?

- Mert szép. Nem is értem, miért igyekeznek az emberek az El Camino-ra, mikor hazánk csodálatos vidékeit is alig ismerik. Én szobi vagyok, tán lokálpatriotizmusból egyik    legkedvesebb táj számomra a Börzsöny. Másrészt a túrázás sokszor átsegített életem nehéz pillanatain, úgy is mondhatnám: a természetjárás, fél egészség. Egy betegség miatt hároméves koromban kivették az egyik vesémet – ettől függetlenül mindig élénk és sportos gyerek voltam: futballoztam, kézilabdáztam, versenyszerűen asztaliteniszeztem, majd felnőttként másfél évig kézilabda-játékvezetőként működtem. Pénzügyőrként, rendőrtiszti főiskolás koromban tettem egy fogadalmat: ha leállamvizsgázom, teljesítem a Kék túrát. 2010-től körülbelül másfél év alatt ezt megvalósítottam sőt, a második Kék túrával - reményeim szerint - szeptemberben végzek. Pár éve úgy győztem le a rettegett betegséget, hogy kezelések közben sem hagytam fel a túrázással. És ezt a hozzáállást javaslom mindenkinek: természet, gyönyörködés, elmélyülés, erőfeszítés, csend, nyugalom – kinek, kinek mire van szüksége. És, ha nincs napfény, nyár, száraz ösvény, az se baj, mert – idézve egy kolléga bölcs mondását: nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista.

- És társas turista, és magányos turista…

- Ilyen is van, olyan is. Én gyakran egyedül is nekivágok a hegyeknek, a magányos barangolásnak is megvan a maga titokzatossága. Ráadásul addig vagyok magányos, amíg kedvem tartja: találkozom idegenekkel, szóba elegyedünk, pár kilométerre egymáshoz csapódunk, aztán szétválunk. De olyan is volt, hogy látássérült túrázó előtt haladtam, mintegy tolmácsolva részére a terepet, arcba csapódható ágakat, letérést. Nagyon érdekes feladat volt a „szemének lenni”.

- Jövő augusztusban mi az úti cél? És mivel tudná édesgetni a résztvevőket?

- A Bakony a cél, pontosabban Zirc és környéke. Fejemben és már a kezemben is ott a térkép, a borvidék is adott. Ahogy mondani szokták: nullától száz éves korig ajánlom a NAV-túrát mindenkinek, annál is inkább, mert újításként pár éve több távot indítunk, így időseknek, gyerekeknek, akár kismamáknak is biztonsággal teljesíthető valamelyik táv. Kiszállni a napi mókuskerékből, mindent elfelejteni, egy kicsit önmagunk ellen is védekezni az erdő csendjében.

- Önnek is, segítőinek is köszönjük, hogy sokak élménye érdekében dolgozik! Mégis, mi az a tény, esemény, csoda, amiért örökre lemondana a természetjárásról?

- Nincs szükségem semmi olyasmire, ami pótolná az élményt, nem nélkülözök semmilyen tekintetben. Egy nagy csoda helyett pedig sokkal jobb sok-sok apró csoda, aminek megteremtői mi magunk vagyunk. Ha kell, akár minden hétvégén.

 

Címkék: sport túra riport pénzügyőr PSE

Szólj hozzá!

 

Közkívánatra, korábbi szatirikus írásaim áldozatainak kitartó követelésére elmesélem, hogy tettem szert saját fejlesztésű marhabordára.

Fagylalttal kezdődött. Fiam kedvence e diós nyalánkság, s belépve az egyik nagy áruházba, majd felbuktam egy közepes méretű hűtőpultban, ami színültig volt, kizárólag a nevezett termékkel. „Aha – böktem a homlokomra gondolatban -, megveszem az egyebeket, s fizetés előtt teszek a kosaramba ebből is!”

Úgy is lett. A szükséges dolgok után csomó szükségtelennel megrakodva a pénztár felé araszoltam a két megszokott, hosszú-hosszú mirelit pult között. Bekukkantok – gondoltam – az egyéb fagyi fajták közé is, s nini: az amúgy félig üres pult jobb hátsó sarkában, egy oszlopba rakva ott árválkodik vagy hat dobozzal a kívánt diósból. (Utólag gondolom: ami a vevőcsalogató hűtőpultba már nem fért be.) Ez ám a kihívás, nyújtózkodom érte, de hibádzik vagy harminc centi a karom hosszúságából. Pipiskedek, ágaskodok, így már csak kb. húsz centi. Nem fogsz ki rajtam! – gondolom nagyképűen. Van húsz centi egy fagyisdoboz? – agyalok. Lekapok egyet közelben lévő Rákóczi túrósból, és spiccen (nem spiccesen!) ugrálva, kepesztve, jobb kézzel támaszkodva, imbolyogva próbálom közelebb piszkálni a diós fagyi tornyot…

Ebben a pillanatban hirtelen billenés, két kis reccsenés, majd úgy térdtől nyakig zsibbadás önti el a testem, ájulás-széli érzés a lelkem. Egy aprócskát, talán egy lábujjhegynyit, öt centinyit estem, oldalammal épp a hűtőpult élére.

Mivel volt már részem hasonlóban, azonnal tudtam, hogy elrepedt a bordám. Rosszabb esetben tört. Amúgy nőiesen a tetthelyre könyököltem, s körülnéztem, vajon hallotta-e más is a mellkasomban elhangzó mennydörgést? Látják-e könnyező tekintetemet, s hogy újraéleszt-e valami mácsó, ha hosszasan nem vagyok képes levegőt venni?  Érdemes-e hisztizni egy kicsit? A tuskó vásárló banda rám sem hederítő, további elmélyült válogatásából arra következtettem, hogy senki nem törődik a balsorsommal. Hát akkor nincs nagyjelenet.

Mint aki jól végezte dolgát, szédelegve odatalicskázom a kosaramat a pénztárnál dagadozó hűtőpulthoz, ami - ismétlem: színültig volt diós fagylalttal -, és könnyed mozdulattal kiemelek belőle kettőt. (Könnyed mozdulattal, az…)

Itthon lábadozom. A fájdalom fokozatait és libikókáját nem részletezem, legyen elég annyi, a bal kezem a folyékony szappan kupakjának megnyomására, sőt, a hűtőszekrény kinyitására se alkalmas… (Hogy lehet ilyen komplikált összeköttetés a fránya csontváz és izomzat között?) Az input és output nyílások funkciója mintha felcserélődött volna: vétek levegőt venni, tüsszenteni, köhécselni, nevetni. S kezdem osztani azon aggályoskodók polémiáját, miszerint az output bizony indokolatlanul kartávolságon kívül esik. Különben meg: jöjjön, aminek jönni kell, és amikor csak akar…

Barátaim orvosért kiáltottak. Nincs hozzá kedvem. Még az ántivilágban, amikor a „békés, meleg családi fészekben” könnyedén beszereztem ilyetén egészségkárosodást, azt mondta a doki, ágynyugalom és türelem. Minimum egy hónap a gyógyulási idő. Még jobb barátaim szántszándékkal megröhögtettek. A legjobb pedig imigyen vázolta az ügy szerencsés kimenetelét: „milyen mázli, hogy nem estél bele a fagyasztópultba, te lettél volna a magyar Ötzi, ha valamikor a januári leltár során ott találnak jégbe fagyva.”

Na, hát nem megérte ez az egész hajcihő? Legalább egy kis időre központban voltam, és a szaunában sem arról cseverésznek (természetesen mindig az érintett háta mögött), hogy Iksz Ipszilon hogyan vesztette el mindkét nagylábujj körmét egy ártatlannak induló hegyi túra során… 

És hogy hol van itt a marha borda? Hát itten hordozom, kérem szépen bőr kötésben, bal oldalon, kicsivel a szívem csücske alatt. Mert aki  kilométer távolságba nyúlkál azért, ami dögivel van az orra elé halmozva, nem lehet más, csak marha. Jó nagy.

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!