HTML

Bemutatkozás

Kedves Látogató!

Szeretném megosztani veled azokat az írásokat, amelyeket életem során elkövettem! A spektrum széles: interjúk, portrék, művészeti- és sport riportok, családriportok, gyermekversek és mesék, bökversek, átiratok, születésnapra és egyéb ünnepekre írt személyes versek.
Bogarássz, amihez jó szórakozást kívánok!

Untener Erika

Rovatok

Friss topikok

  • abalaux: Végtelenül szomorú... Ez rosszabb, mintha mérgelődős strófákat írnál. Inkább bosszús verset olvas... (2011.08.26. 20:22) Ha egyszer el kell menni...
  • Librigabi: Kedves Erika! Köszönöm a segítségét, megpróbálom Püski Attilával vagy a kiadóval felvenni a kapcso... (2011.07.13. 10:01) Irgalmatlan évek
  • Mutek: Már nagyon várom a friss posztokat, tetszik az oldal! :) (2011.06.18. 13:41) Kiszámolók
  • Pöhölyke: @VKlári: Hát ez lett... (2011.02.20. 16:35) Testlenyomat
  • Pöhölyke: @bernadetthun: Drága Bettike! Hamarosan már a te gyermeked aranyköpései is versbe foglalgatók lesz... (2011.02.16. 13:54) Pingalló

Linkblog

 

A történetnek nem csak, hogy valóság alapja van, de ismét maga a valóság. Véleményem szerint éppen jókor, mások szerint túlságosan is fiatalon sikerült nyugállományba vonulnom. Olyan volt, no, a munkaköröm, hogy egy bizonyos időpillanatban, számomra megfelelő anyagi feltételekkel, szinte kiebrudaltak az aktív munkavállalók köréből. Hivatásos voltam - na nem olyan! -, bár Máté evangélista megvetett mesterségére célozva egykori szakmámat is szokták volt ősi mesterségnek titulálni…

Na, de térjünk a lényegre: minden erre feljogosító hivatalos papír birtokában büszkén váltottam ki a nyugdíjas BKV igazolványomat s vettem meg hozzá a bérletszelvényt. Miközben más korombéli „normális” ember komor ábrázattal dolgozni járt, én fényes nappal átgrasszáltam a városon, moziba jártam, végre kényelmesen piacoztam, utaztam fel-alá, s onnan vissza. Amúgy „mások által csinosnak mondott” külsőmre fokozott gondot fordítottam: passzos, inkább rövid és színes ruhák, magas sarok, finom smink, vörös körmök (mert időm volt, mint a tenger), jó illat, mosoly. Bevallom, roppant élveztem a szabadságot. És mindeközben arról sóvárogtam, hogy a BKV ellenőrök majd lépten-nyomon megállítanak, potenciális csalót sejtve bennem, s a bérletem tüzetes megkapargatása után, fejcsóválva, elismerően, elnézést kérnek: „bocsánat, nem gondoltuk volna, hogy Ön már nyugdíjas! Elnézést, további jó utat!”

És én győzelemittasan, emelt fővel, büszkén suhanok majd tova annak tudatában, hogy bizony ám, olyannak nézek ki, mint egy maturáló diák. De hónapokig, mondhatnám: évekig a kutya se figyelt fel rám, hiába dugtam oda az ellenőrök orra alá a bérletemet. Kezdtem elkeseredni…

Míg aztán… Míg aztán egy szép napon slattyogok befelé a metróba, amikor egy nagydarab ellenőr határozottan utánam szól: „bocsánat, hölgyem, megnézhetném még egyszer a bérletét?” Uramisten! Ez az ember kételkedik abban, hogy nyugdíjas vagyok! Csak rám néz, és egy pillanat alatt felméri, hogy fiatal vagyok még ehhez…. „Hogyne uram nézze csak meg akárhányszor!” – vetem oda szinte aléltan a büszkeségtől, miközben visszaperdülök és tartom a szeme elé ismét a bérletet.

Rám se pillant, csak a gyufaskatulyányi cetlit nézi: „Hölgyem, ez a bérlet már több mint egy hete lejárt!”

 

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!

Állva marad a magyar!

Ötvenhat októberében izzik a gyújtózsinór,
Ifjúi hévvel, reménnyel, százezer szív zakatol.
Kart-karba öltve vonul fel egy nemzeti válogatott,
Független, szép új hazára, szent esküvést fogadott.
Adjátok vissza a zászlónk, történelmi címerünk!
Gyám nélkül kívánjuk élni ősi hitünk, s életünk.
Hat nap remény lett a vége, hullott a hős ifjúság,
Mert áruló érdekek hagyták, ránk hívni az ármádiát.
Tankok tiporják a várost, sírkert lett a barikád,
Fáztunk és vértől piroslott, a molyrágta lódenkabát. 

Körmünk és nyelvünk kitépve – látsz-e még édesanyám?
De szívemből nem hasítják ki a szent érzést: édes hazám! 

Messzire hangzik a jajszó, jeltelen sírhant takar,
Végül, ha mi meghalunk is, de állva marad a magyar!
Országunk csak talpalatnyi, de életerős nemzetünk,
Nem kell a más forradalma, van dicső októberünk!
Hőseink tiszteletére zúgjon ma minden harang,
Nagyboldogasszonyunk kérünk, óvd meg az ősi magyart!

 

Címkék: dalszöveg Induló Tisztelegj a hősök előtt avanti ragazzi

Szólj hozzá!

 

Tíz év alatt ezerötszáz embert mozgatott meg, szórakoztatott, és adott csodálatos élményeket résztvevőinek, a minden év augusztusában megtartott NAV túra. Az esemény egyik fő koordinátora Bánár Zsolt őrnagy, a NAV Központi Hivatal Jövedéki Főosztály kiemelt szakreferense, akivel a hagyományról, annak hátteréről vetettünk számot.

- Milyennek értékelhetjük ezt a számadatot?

- A NAV összlétszámához képest mérsékelt, de ha másképp nézzük, átlagban, alkalmanként mégiscsak százötven személy logisztikájáról van szó.  Legtöbben, összesen kétszáznegyvenen, a 2013-as Balaton-felvidéki túrára jelentkeztek, az ország minden tájáról, és lássuk be, ennyi emberről felelősen gondoskodni, – szállás, utazás, étkeztetés – nem kis feladat. Így hát a túrák fokmérője sokkal inkább a közérzet, és a hangulat.

Magyar tájak, magyar borok

- Mikor, és hogyan került bele a „sűrűjébe”?

- A rendezvény őstörténete a Vám- és Pénzügyőrségben eredeztethető, ott is konkrétan Szabó Árpád egykori kolléga nevéhez köthető. Ő kezdeményezte, hogy munkahelyi szinten, de akár családtagokkal, hazánk egy-egy gyönyörű vidékét járjuk be, egyben – bár akkor még nem volt divatja a magyar borok hírverésének -, a környék jellegzetes nedűit kóstoljuk, s hallgassuk meg a helyi szőlő- és szőlőtermelés sajátosságait. Ő találta ki az emlék- kitűző és oklevél készíttetését és az állomásokon a tápláló falatok kínálását is. 2007-től vettem részt a túrákon, először pontőrként, majd, szinte észrevétlenül bent találtam magam a lebonyolítók között, így, amikor Árpi 2010-ben megvált a testülettől, Sziva Zoltán kollégával megörököltem a szervezést. A NAV megalakulásától Szoboszlai Tamással, majd Bakonyi Aladárral intézzük a szervezést.

banar_foto.jpg

- Mit szeretsz inkább: túrázni, vagy szervezni?

- Számomra a NAV túra csak egyetlenegy esemény az évben, amin látszólag részt sem veszek, de mire minden összeáll, addig legalább kétszer, de előfordul, hogy háromszor is bejárom az adott útvonalat. Miután nyakamba szakadt a szervezés, minden szálat én akartam a kezemben tartani, de rájöttem, hogy ez fölösleges és lehetetlen. Ma már sok-sok szorgalmas, megbízható kolléga van segítségemre a részfeladatokban, köztük is meg kell említeni Kovács Attilát, aki talán egyetlenként az összes eddigi túra résztvevője és az elmúlt öt évben segítő is volt. A rendszeres túrázás életem része, de szervezőként is csodálatos érzés örömöt okozni egy társaságnak.

Napfény, nyár, száraz ösvény

- Végtelen elkötelezettségét érzem a természet iránt, és, hogy az érzést szeretné szétosztani, tovább adni. Miért?

- Mert szép. Nem is értem, miért igyekeznek az emberek az El Camino-ra, mikor hazánk csodálatos vidékeit is alig ismerik. Én szobi vagyok, tán lokálpatriotizmusból egyik    legkedvesebb táj számomra a Börzsöny. Másrészt a túrázás sokszor átsegített életem nehéz pillanatain, úgy is mondhatnám: a természetjárás, fél egészség. Egy betegség miatt hároméves koromban kivették az egyik vesémet – ettől függetlenül mindig élénk és sportos gyerek voltam: futballoztam, kézilabdáztam, versenyszerűen asztaliteniszeztem, majd felnőttként másfél évig kézilabda-játékvezetőként működtem. Pénzügyőrként, rendőrtiszti főiskolás koromban tettem egy fogadalmat: ha leállamvizsgázom, teljesítem a Kék túrát. 2010-től körülbelül másfél év alatt ezt megvalósítottam sőt, a második Kék túrával - reményeim szerint - szeptemberben végzek. Pár éve úgy győztem le a rettegett betegséget, hogy kezelések közben sem hagytam fel a túrázással. És ezt a hozzáállást javaslom mindenkinek: természet, gyönyörködés, elmélyülés, erőfeszítés, csend, nyugalom – kinek, kinek mire van szüksége. És, ha nincs napfény, nyár, száraz ösvény, az se baj, mert – idézve egy kolléga bölcs mondását: nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista.

- És társas turista, és magányos turista…

- Ilyen is van, olyan is. Én gyakran egyedül is nekivágok a hegyeknek, a magányos barangolásnak is megvan a maga titokzatossága. Ráadásul addig vagyok magányos, amíg kedvem tartja: találkozom idegenekkel, szóba elegyedünk, pár kilométerre egymáshoz csapódunk, aztán szétválunk. De olyan is volt, hogy látássérült túrázó előtt haladtam, mintegy tolmácsolva részére a terepet, arcba csapódható ágakat, letérést. Nagyon érdekes feladat volt a „szemének lenni”.

- Jövő augusztusban mi az úti cél? És mivel tudná édesgetni a résztvevőket?

- A Bakony a cél, pontosabban Zirc és környéke. Fejemben és már a kezemben is ott a térkép, a borvidék is adott. Ahogy mondani szokták: nullától száz éves korig ajánlom a NAV-túrát mindenkinek, annál is inkább, mert újításként pár éve több távot indítunk, így időseknek, gyerekeknek, akár kismamáknak is biztonsággal teljesíthető valamelyik táv. Kiszállni a napi mókuskerékből, mindent elfelejteni, egy kicsit önmagunk ellen is védekezni az erdő csendjében.

- Önnek is, segítőinek is köszönjük, hogy sokak élménye érdekében dolgozik! Mégis, mi az a tény, esemény, csoda, amiért örökre lemondana a természetjárásról?

- Nincs szükségem semmi olyasmire, ami pótolná az élményt, nem nélkülözök semmilyen tekintetben. Egy nagy csoda helyett pedig sokkal jobb sok-sok apró csoda, aminek megteremtői mi magunk vagyunk. Ha kell, akár minden hétvégén.

 

Címkék: sport túra riport pénzügyőr PSE

Szólj hozzá!

 

Közkívánatra, korábbi szatirikus írásaim áldozatainak kitartó követelésére elmesélem, hogy tettem szert saját fejlesztésű marhabordára.

Fagylalttal kezdődött. Fiam kedvence e diós nyalánkság, s belépve az egyik nagy áruházba, majd felbuktam egy közepes méretű hűtőpultban, ami színültig volt, kizárólag a nevezett termékkel. „Aha – böktem a homlokomra gondolatban -, megveszem az egyebeket, s fizetés előtt teszek a kosaramba ebből is!”

Úgy is lett. A szükséges dolgok után csomó szükségtelennel megrakodva a pénztár felé araszoltam a két megszokott, hosszú-hosszú mirelit pult között. Bekukkantok – gondoltam – az egyéb fagyi fajták közé is, s nini: az amúgy félig üres pult jobb hátsó sarkában, egy oszlopba rakva ott árválkodik vagy hat dobozzal a kívánt diósból. (Utólag gondolom: ami a vevőcsalogató hűtőpultba már nem fért be.) Ez ám a kihívás, nyújtózkodom érte, de hibádzik vagy harminc centi a karom hosszúságából. Pipiskedek, ágaskodok, így már csak kb. húsz centi. Nem fogsz ki rajtam! – gondolom nagyképűen. Van húsz centi egy fagyisdoboz? – agyalok. Lekapok egyet közelben lévő Rákóczi túrósból, és spiccen (nem spiccesen!) ugrálva, kepesztve, jobb kézzel támaszkodva, imbolyogva próbálom közelebb piszkálni a diós fagyi tornyot…

Ebben a pillanatban hirtelen billenés, két kis reccsenés, majd úgy térdtől nyakig zsibbadás önti el a testem, ájulás-széli érzés a lelkem. Egy aprócskát, talán egy lábujjhegynyit, öt centinyit estem, oldalammal épp a hűtőpult élére.

Mivel volt már részem hasonlóban, azonnal tudtam, hogy elrepedt a bordám. Rosszabb esetben tört. Amúgy nőiesen a tetthelyre könyököltem, s körülnéztem, vajon hallotta-e más is a mellkasomban elhangzó mennydörgést? Látják-e könnyező tekintetemet, s hogy újraéleszt-e valami mácsó, ha hosszasan nem vagyok képes levegőt venni?  Érdemes-e hisztizni egy kicsit? A tuskó vásárló banda rám sem hederítő, további elmélyült válogatásából arra következtettem, hogy senki nem törődik a balsorsommal. Hát akkor nincs nagyjelenet.

Mint aki jól végezte dolgát, szédelegve odatalicskázom a kosaramat a pénztárnál dagadozó hűtőpulthoz, ami - ismétlem: színültig volt diós fagylalttal -, és könnyed mozdulattal kiemelek belőle kettőt. (Könnyed mozdulattal, az…)

Itthon lábadozom. A fájdalom fokozatait és libikókáját nem részletezem, legyen elég annyi, a bal kezem a folyékony szappan kupakjának megnyomására, sőt, a hűtőszekrény kinyitására se alkalmas… (Hogy lehet ilyen komplikált összeköttetés a fránya csontváz és izomzat között?) Az input és output nyílások funkciója mintha felcserélődött volna: vétek levegőt venni, tüsszenteni, köhécselni, nevetni. S kezdem osztani azon aggályoskodók polémiáját, miszerint az output bizony indokolatlanul kartávolságon kívül esik. Különben meg: jöjjön, aminek jönni kell, és amikor csak akar…

Barátaim orvosért kiáltottak. Nincs hozzá kedvem. Még az ántivilágban, amikor a „békés, meleg családi fészekben” könnyedén beszereztem ilyetén egészségkárosodást, azt mondta a doki, ágynyugalom és türelem. Minimum egy hónap a gyógyulási idő. Még jobb barátaim szántszándékkal megröhögtettek. A legjobb pedig imigyen vázolta az ügy szerencsés kimenetelét: „milyen mázli, hogy nem estél bele a fagyasztópultba, te lettél volna a magyar Ötzi, ha valamikor a januári leltár során ott találnak jégbe fagyva.”

Na, hát nem megérte ez az egész hajcihő? Legalább egy kis időre központban voltam, és a szaunában sem arról cseverésznek (természetesen mindig az érintett háta mögött), hogy Iksz Ipszilon hogyan vesztette el mindkét nagylábujj körmét egy ártatlannak induló hegyi túra során… 

És hogy hol van itt a marha borda? Hát itten hordozom, kérem szépen bőr kötésben, bal oldalon, kicsivel a szívem csücske alatt. Mert aki  kilométer távolságba nyúlkál azért, ami dögivel van az orra elé halmozva, nem lehet más, csak marha. Jó nagy.

Címkék: szaunasztorik

Szólj hozzá!

Ha a sors két embert egymásnak szán, előbb-utóbb tesz is róla, hogy egymásra találjanak. A rákoskeresztúri illetőségű Lendvai Pétert és a vecsési Liebe Orsolyát földrajzilag a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér választotta el, így a Sors gondolt egy merészet: összehozza őket félúton, azon a helyszínen, ami eddig közéjük állt. Konkrétan: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér NAV Repülőtéri Igazgatóságán.

További sürgős intézkedésképp a Sors egy kis házikóról, házasságkötésről és egy csodálatos kisfiú érkezéséről rendelkezett. Az öreg vályogházhoz (fűtésre-légkondira biztos nem lesz szükség!) tartozó porta kicsi, de takaros: gondozott veteményes, fúrt kút, lekerített rész a két házi kedvencnek, melyek közül Candy, ugyancsak komoly hivatalt visel a NAV-nál. Kábítószer után kutat. (Fajtársa és egyben barátnője, Gomba házőrző beosztásban van.) A nyolc hónapos Peti baba édesanyja karján – nem is tudom, hogy sikerült kétféle süteményt az asztalra varázsolni mellette.

lendvai_peter_eskuvoi_foto.JPG

- Úgy látom, pár évig el vannak látva lakásfelújítási munkával!

- Attól tartok, igen – mondja a mosolygó szemű háziasszony, Lendvai-Liebe Orsolya főhadnagy. – Anyai nagyszüleim halála után úgy gondoltam, itt próbálok saját lábra állni. Elköltöztem a szüleimtől és nekifogtam a korszerűsítésnek. Végül is a segítség közel – szüleim velünk átellenben laknak -, és hamarosan megérkezett a férfikéz is, Péter személyében. Így már közös igényeink szerint, fizikai és anyagi erőből, apránként fogjuk felújítani a házunkat. Sok szülői támogatással és segítséggel, amit ezúton is köszönünk!

- Mi volt előbb, az ismeretség, vagy a közös munkahely?

Egymás nyomában

- Mindketten, bár egymástól függetlenül dolgoztunk korábban a repülőtéren, civil munkahelyeken – mondja Orsolya. -. Közgazdászként diplomáztam 2010-ben, van egy OKJ-s szállítmányozási végzettségem is, és többre vágytam, mint az akkori, személyszállítással kapcsolatos monoton munka. Így aztán pályáztam egy NAV-os álláshelyre, amire több, mint fél évet vártam, de megérte. 2011. szeptemberében szereltem fel pénzügyőrnek, nagyon jól éreztem magam az utólagos vámeljárás szakterületen.

- Én diákmunkásként, majd érettségi után több csomagküldő szolgálatnál is dolgoztam a repülőtéren – mondja a saját útját Lendvai Péter törzsőrmester -, közben levelezőn jártam a Nemzetvédelmi Egyetemre – valahogy elő kellett teremteni a tandíjat. Tanulmányaimból következik, hogy kacérkodtam az egyenruhával, először a katasztrófavédelemmel, de aztán látókörömbe került a pénzügyőrség, és első állomáshelyem 2011. júniusában mindjárt a 2. számú repülőtéri igazgatóság lett, utasforgalom ellenőrzés.

- Az útjuk szinte párhuzamos, de – mint tudjuk -, a párhuzamosok csak a végtelenben találkoznak… Egy kapcsolat addig nem várhat.

- Attól függetlenül, hogy mindketten NAV-osok vagyunk, tán sose találkozunk, ha nincs az alapozó szaktanfolyam – így Péter. – Nagyon tetszett Orsi, a barátnőjénél puhatolóztam, és amikor megtudtam, hogy szabad, néhányszor „dolgom volt pont arrafelé”, és hazavittem Vecsésre…

- Aztán a tanfolyam után, amikor már „nem esett útba Vecsés” egyszer csak meghívott kávézni – veszi át a szót Orsolya -, elfogadtam, és nagyon jólesett vele beszélgetni. Innen már pörögtek az események, 2013-ban összeköltöztünk, 2014. szeptemberében összeházasodtunk és tavaly megszületett a kisfiúnk.

- Közben Péter kutyavezetői munkakörbe került, és jelenleg végzi a Közszolgálati Egyetemet.

Küldetések

- Ezeket a döntéseket most már közösen hozzuk meg – mondja Péter. - Ismeretlen volt számomra a kutyás szolgálat, de továbblépést, új kihívást láttam benne. Hálás vagyok Majoros Attila törzszászlós mentoromnak, hogy bevezetett ebbe a csodálatos, speciális szakmába. Meg is fogadtam: ahányszor fogásunk van, minden alkalommal felhívom telefonon, hogy együtt örüljünk az eredménynek. Szerencsére gyakran kell tárcsáznom, Candy nagyon ügyes felderítő, amit az is bizonyít, hogy az idén májusban rendezett testületi járőr- és kábítószer kereső kutyák versenyén elhoztunk egy harmadik helyezést. Az idén megszerzem a másoddiplomát, szakdolgozatom a „Kábítószerek világa” főcímet viseli.  Törzsőrmesterként nagy várakozással vagyok a szakmai előmenetelt illetően, hiszen ez volt a motiváló tényező.

- Fizikailag szükséges-e karban tartani magát?

- Szükséges, de őszintén szólva a szoros munkarend, tanulás miatt a konkrét sport háttérbe szorul. Igaz, egy-egy szolgálat felér egy kiadós edzéssel. Régen űztem a krav maga önvédelmi sportot, majd a kali nevű, filipino bot-kés harcművészetet, s bár jelenleg intézkedéstechnikai képzés keretében képezem a fiatalabb kollégákat, bizony az állóképesség megtartására nagyobb gondot kellene fordítani.

- S hogy telnek mindennapjai itthon az anyukának?

- Ez is egy szolgálat, ahol a kicsi Petikénk diktál, de igazán remek „főnök”. Igaz, hihetetlenül kicsi az alvásigénye, mégsem sírós, nagyon figyelmes és nyugodt baba. Szeretek sütni, főzni, rendben tartom a konyhakertet, a tévében német és angol csatorna megy, hogy lehetőleg ne sokat kopjon a nyelvtudásom. Pihenésképpen olvasok, netezek, él még a dédink itt a településen, őt is gyakran meglátogatjuk. Néha hiányzik a felnőtt társaság és a munkahelyi közeg, de most a gyermeknevelés a küldetésem.

Orsolya és Péter hivatást választottak. Egymást választották, s ezt a döntést egy magáért beszélő, gyönyörű, egyenruhás esküvőn szentesítették. A régi családjaikba beillesztve új családot alapítanak.

- Tudom, sokk vicc hangzik el a házasságról, nősülésről – mondja Péter. – De állítom, a legényéletnél csak egy szebb érzés van a világon: amikor fáradtan hazaérkezek, és megölel a feleségem, a kisfiam pedig tapsikolva, mosolyogva nyújtózkodik felém.

 

 

 

Címkék: család riport pénzügyőr

Szólj hozzá!

08.
szeptember

Enigma

Pöhölyke  |  Szólj hozzá!

 

Forrósíts fel, megdermedtem,

Emelj föl, mert földre estem,

Foltozz össze, seb van rajtam,

Vigasztaljál, gyászban voltam.

Adjál innom, szomjas lettem,

Etess szóval, mert éheztem,

Öntözzél meg, elhervadtam,

Takargass be, hisz vacogtam.

Fessél újra – elszürkültem,

Jéghidegben, felhevülten

Szelídíts meg, elvadultam,

Gyóntass meg, hogy elmondhassam…

 

Címkék: vers

Szólj hozzá!

 

Nekem te vagy a bajnok, a macsó vagány,
Vadászmezőkön az oroszlánkirály.
Mmmm te vagy a médium
Képzelet és valóság között.
Nekem te vagy az írás és te vagy a fej,
A tőmondat végén az írásjel.
Mmmm te vagy a grátisz,
All inclusive-ból is a prémium. 

Te vagy a csúcs!
Szimplán csak tökéletes!
Izgatóan érdekes,
Az ölelés a védjegyed!
Te vagy az ász!
Tettes is meg áldozat,
Nem titkolom:
Szenvedély és kárhozat. 

Nekem te vagy a start és te vagy a cél!
De ha nincs ütközet, hát nincs is esély,
Te vagy a mágikus szerető,
Számtanban a közös nevező! 

Te vagy a csúcs!
Szimplán csak tökéletes!
Izgatóan érdekes,
Az ölelés a védjegyed!
Te vagy az ász!
Tettes is meg áldozat,
Nem titkolom - ó, nem, nem:
Szenvedély és kárhozat. 

Súlytalan szárnyként ülsz a vállamon, és
Édes bilincs vagy a lábamon,
Ragadozóból lettél áldozatom,
Ó, bébi, gyere már! 

Te vagy a csúcs!
Szimplán csak tökéletes!
Izgatóan érdekes,
Az ölelés a védjegyed!
Te vagy az ász!
Tettes is meg áldozat,
Nem titkolom – nem, nem:
Szenvedély és kárhozat. 

Higgy nekem!

Te vagy a csúcs!
Szimplán csak tökéletes!
Izgatóan érdekes,
Az ölelés a védjegyed!
Te vagy az ász!
Tettes is meg áldozat,
Nem titkolom, ó, nem, nem:
Szenvedély és kárhozat. 

Te vagy a csúcs!
Szimplán csak tökéletes!
Izgatóan érdekes,
Az ölelés a védjegyed!

Te vagy a csúcs!

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: dalszöveg Tina Turner Simple the Best

Szólj hozzá!

 

A Képzőművészeti Egyetemen, 1999-ben szerzett diplomát festőművész, valamint művészettörténet és rajz szakon, majd tizenhárom évig Gödöllőn, egy Waldorf-rendszerű alapítványi iskolában mindkét tantárgyat tanította. A gazdasági válság azt a tanintézményt is megnyirbálta, így váltott, s 2013-tól kulturális szakügyintéző a NAV Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumában. Dvorszky Anikó nem ismeretlen sem az aktív dolgozók, sem a nyugdíjasok körében – ezúttal pedig ő a hónap művésze a Mátyás utcai NAV Galériában.  

Tanárból tanuló

- Hogy viselted, hogy teljesen el kellett szakadnod a tanítástól?

- Az élet időnként lépésváltásra kényszeríti az embert, ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül rosszabb lesz a sora. Igaz, tanárból hirtelen tanuló lettem, hiszen azelőtt se eleven, se holt pénzügyőrt nem láttam, közel egy évig tartott, míg ismerkedtem, felbátorodtam, majd kezdeményező lettem az új munkahelyen. És hogy ne hiányozzanak a gyerekek, nevelem az újabb generációt: múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartok középiskolásoknak az Adózástörténeti Gyűjteményben, kreatív foglalkozásokat vezetek a Schiffer-villában.    alkotómunkára, műértésre, hiszen bejelentkezésre egész iskolai osztályok kreatív foglalkozását vezetem itt, a Schiffer-villában. Korábbi művész baráti köröm megmaradt a GÖMB (Gödöllői Művészbarátok) révén, úgy hogy semmi hiányérzetem nincs.

dvorszky_aniko_foto.JPG

- Kiállításod címe – INSTA - egy világszerte ismert közösségi oldalra, az Instagramra utal, ahol folyamatosan jelen vagy. Összefügg ez az alkotásaiddal?

- Az említett felületen mutatom meg a fotóimat, képeimet, úgy is mondhatom, itt barangolok, sétálok, itt töltődöm fel, gyönyörködöm a világ minden tájáról bemutatott képek üzeneteiben. A kiállításom formailag igazodik ehhez, hiszen a képek kifejezetten kicsik, negyvenszer negyven centiméterek katonás rendje. Ahogy említettem a bemutatkozásomban, valós alapokon, de nem realista módon törekszem bemutatni az embert körülvevő természet harmóniáját és békességét. Ezért is nem adtam címet a képeknek, megadva a nézőnek a szabadságot, hogy ahányan vannak, annyiféleképpen éljék bele magukat, arra gondoljanak a színek, formák láttán, amire csak akarnak. A tárlat adottságát is el kell fogadni, hiszen az mégiscsak egy közösségi hely, egy étterem. Már elértem a célt, amikor egy kolléga telefonált, hogy éppen vacsoráznak, és még az étel, ital és beszélgetés is kellemesebb a képek hangulata miatt - ezt bizony dicséretnek könyveltem el.

- Említetted, hogy a képek kicsik. Ha kapnál egy hatalmas felületet, mondjuk a négyes metrón a Bikás park megállót. Tudnál vele kezdeni valamit?

- Hajjaj! Legelőször is elkezdenék kutatni, utána nézni, honnan kapta a terület a nevét? Mi a történelme, adottságai, mi volt, vagy van a föld alatt, föld felett, vagy éppen van-e valami spirituális háttere? Aztán ezek átszűrődnek, egy izgalmas pillanatban megjön az ihlet, vagy egy kiváló ötletre ébredek – és lehet alkotni.

A leves is megfő egyszer

- Ennek híján leszállok a földre: hogyan, és hol készíted a képeidet?

- Inkább ösztönös alkotó vagyok, mint tudatos – kivéve persze az élet által elém sodort, a pillanat megörökítésére érdemes fotókat. Munka közben kísérletezek, számos dolgot elvetek, újra kezdem, árnyalok, satírozok, és ott leselkedik az az érzelmi „titkos összetevő” is, amit nem tudok megfogalmazni. Fotó esetén különféle digitális programokkal hangsúlyozom a lényeget. A rajzokat pedig egyszerűen kézzel készítem és papíron, festékkel „alapozom”, majd digitalizálom, és azt is színezem, festem. Mindezt – műterem híján – otthon, a konyhaasztalon, számítógépen. Kísérletezek, festek és törlök, élesítek és homályosítok…

- És honnan tudod, hogy kész a kép?

- Hát, egyszer csak – nincs tovább! A leves is megfő valamikor, nem igaz?

- Most jól megfogtál! Viszont, ha maradhatunk a konyhaasztalnál, ha épp nem rajzolsz rajta, kik ülik körül azt az asztalt?

- Egyedül nevelem tizennégy éves fiamat, aki – ha jól láttam –, egészen büszke volt az anyukájára ezzel a kiállítással kapcsolatban.

- Négy éve dolgozol a PAM-ban. Nem érzed úgy, hogy levágták a szárnyaidat?

- Egyáltalán nem, sőt: megerősödtek, a szárnyaim, és sokkal több lettem, nem kevesebb. Kihasználhatom művészi hajlamomat, mellette pedig olyan kulturális közegbe kerültem, olyan értékeket őrzök és közvetítek, olyan különleges programokat kezdeményezhetek, vagy vezethetek, amiről pár éve még azt se tudtam, hogy létezik. Mindezt imponáló környezetben, kiváló közösség és közönség körében, amelyről bárki próbálja elhitetni, hogy forrong, mint a láva, ez nem így van. Személyesen vagy telefonon ismeretlen kollégáktól is olyan mértékű segítséget és szeretetet kapok, ami minden alkalommal meghat. Ezúton is köszönöm nekik.

- Kedves Anikó, ezt az észrevételedet csak megerősíteni tudom! Gratulálok a kiállításodhoz, és biztosíthatlak, hogy jelenléteddel te is új szárnyakat adtál a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumnak!

 

 

Címkék: művészet riport a hónap művésze

Szólj hozzá!

 

Nő létemre – szégyenszemre – egy hónapig habzó szájjal követtem a foci EB-t, elmaradva emiatt néhány edzőtermi pletyka-aerobikról, lemondva pár menetrendszerű programot az „őrült nők ketrecében.” Antifeminin jellemzőmet megkérdőjelezve egyik barátnőm odahaza épp vasaláshoz terít – véletlenül, vagy merő kíváncsiságból – odakattint a tévé sportcsatornájára, ahol épp őrjöng az egész stadion.

„Nézem, nézem – meséli -, és pár pillanat múlva ordít a szpíker, hogy gól, gól! Alig telik el néhány perc, megint gól! Kezdett tetszeni a dolog, s még alig térek magamhoz, ott a harmadik gól is. Hogy megosszam valakivel a hirtelen jött örömöt, s nehogy lemaradjon valamiről, bekopogok, berontok a fiam szobájába, és  hevesen gesztikulálva hívom: gyere gyorsan Tomi, öt perc alatt három gólt is lőttek! Mire a fiam felnéz a laptopjáról, unottan félrehúzza a fülén a fejhallgatót, és szenvtelenül így szól: anya, ma nincs is meccs, te biztos az összefoglalót nézed!”

Címkék: sport szaunasztorik

Szólj hozzá!

 

Csak a, csak a, csak a pillanat, a hangulat, a mozdulat,
Nem oszt, nem szoroz, hogy merre jársz, mit csinálsz, pörgesd fel magad!
Ez egy ciki-cuki állapot, ha vállalod, tied a mágia,
Csakis rajtad áll, egy csábító, lenyűgöző koreográfia.

Jön egy érzelmes pillanat,
Mint egy tornádó elragad,
Csábít minden táncmozdulat,
És csak te vagy magad!

Hogyha átsuhan egy ismerős lágy akkord a kis szobán,
Táncolj mezítláb a szőnyegen, délelőtt vagy délután.

Itt az érzelmes pillanat,
Mint egy tornádó elragad,
Csábít minden táncmozdulat,
De csak te vagy magad!

Gombold ki a trendi kosztümöd, rúgd le a körömcipőd,
Tölts magadnak jégre camparit, egy rozét vagy orange likőrt.
Jobbra-balra szexin lépegess, forgasd meg a bokád,
Közben körbe-körbe ringatózz, a csípődet is riszáld! 

Hogyha még ekkor se érkezem, bár ott vagyok szinte félúton,
Rohannék feléd, de visszatart, lépésben halad a forgalom.
Hallgatunk majd egy jól bevált, szívdöglesztő melódiát,
A lámpára repítem lazán, áttetsző pongyolád.
Ma éjjel te vagy az eminens diák, s én a lelkes tánctanár,
Hajnalig gyakorolunk egy buja, szentimentális cha – cha – chá-t.

 

 

Címkék: dalszöveg cha-chaa-cha

Szólj hozzá!