Ó nyár, perzselő, csintalan nyár!
Mily' sebesen elillantál!
Napsugaraid fényezték a fámat,
Lombját kócoltad, ha szélvihar támadt,
Legyező seprőddel szorgosan terelted
Kék egemen a bárányfelhő nyájat,
Zöld a kékben, kék fehérben,
Versenylovak vágtázó ménesében
Arra jár, fám fölött alacsonyan száll
Napjában sok-sok gépmadár,
Mely nem csicsereg, inkább dohog,
Mint afféle ember alkotta, kényelmi dolog.
Én gyönyörű fám! A látvány, mit elém társz,
- Ablakomon nap, mint nap bekandikálsz -,
Múlandó, de mindig más arcod mutatva
Ültetsz új magvat, hajtást gondolataimba
Évszakról-évszakra, s legyek soká még csodálód,
Csak ezt kívánom, ha Isten által van erre mód!
