Ablakom előtt vetkőznek a fák,
szanaszét szórva
magukról a zöld nyári ruhát,
Szolidabb viseletbe öltöznek át,
miljom árnyalat közül nyer
a rozsdaszín átmeneti kabát.
Alig idő múlva bekukkant csapzottan:
hacukáját megtépázta a szél,
s ő ott remeg áttetsző babydollban.
Kergetik fagyos estek, hajnalok,
körötte vastagon hevernek
a foszlott, tarka lomb-kacatok.
Kányafészek csimpaszkodik csupán
kócosan, mint gyémánt bross
egy méltatlan, viseltes estélyi ruhán.
Napok kelnek és fekszenek.
S az én fám csak vár, vár meztelen.
Hogy erőt gyűjtsön jövő tavaszra,
kis időre békésen elpihen.
