Csengettyű hallatszik, majd három kopogás:
„Van bévül valaki? Itt kint a Mikulás!
Megfájdult a lábam, kicsit megpihennék,
Jó gyerekeknek ajándékot adnék!”
Piros a csizmája, bundás a kabátja,
Hófehér paplan a göndör szakálla.
Válláról a zsákját a padlóra dobja,
Mintha otthon lenne, huppan a fotelba!
Előhúzza a jókora Mikulás-könyvet,
Először megdicsér, azután kérdezget,
Úgy látszik, minden fel van ott jegyezve,
Melyik gyereknek, ki, s mi a kedvence.
Az is, hogy melyik óvodába járok,
Kivel vagyunk a legjobb barátok.
Mi a legszebb mesém, az ínyenc ételem,
S hogy melyik Mikulás-dalocskát ismerem.
Közel int magához, felvesz az ölébe,
Tekintete hasonlít apukám szemére.
Kezével vezényel, velem énekelget,
Mint az édesapám, éppen úgy dédelget…
Feltárul végre a jókora teli zsák,
Nekem is jut bőven sok finom nyalánkság.
Végül elköszön, az ajtóból búcsút int,
Különös mosollyal, mókásan rám kacsint.
Tavaly is ez a szemüveg volt rajta…
Kabátján hiányzik ugyanaz a gombja…
Annyira ismerős! Mintha nálunk lakna!
Csak egy kicsit – talán – nagyobb a pocakja…
