Juhász Gyula: Anna versek - egy plátói szerelem gyötrelmei
Kimeríthetetlen forrása a művészet összes válfajának a szerelem: a beteljesült, a boldog és a boldogtalan, a marcangoló, a plátói, a múló, a sohase volt, az örök…
Az 1883-ban Szegeden született és 1937-ben ugyanott elhunyt Juhász Gyula nagyot alkotott, mégis leginkább Anna-verseivel vonult be a magyar irodalmi líra örökös tagjai közé. Piarista gimnáziumba járt, és a papi pálya irányában eljutott több paptanári állás mellett a váci novíciusságig, igaz, ez a kísérlet mindössze kilenc hónapig tartott. Gimnazista korában viszont már bontogatta költői szárnyait, megjelentek versei a Szegedi Naplóban, később a Budapesti Naplóban. Három éven át a Pesti Tudományegyetemen hallgatott latint és magyart, ebben az időszakban ismerkedett meg a később „Nyugatosok”-ként emlegetett költők, írók, színikritikusok lángelméivel. Mivel letette a tanárvizsgát, több gimnáziumban – Léva, Máramarossziget, Szakolca, Nagyvárad, Makó – is tanított, de sehol se találta helyét. Idegrendszere labilis volt, ebből eredeztethető több öngyilkossági kísérlete helyszínéül pedig mindig Pestet szemelte ki: egyszer a Lánchídról akarta a Dunába vetni magát, majd a Pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát.
1917 első napjaiban idegrohamot kapott, a szakszerű kezelés végső orvosi diagnózisa pedig az „elmebeteg” lett.
Ekkortájt – 1917-et írunk -, a sok kitérő után bőven az irodalom útján járt, sőt, a szerelmi lírájának gyöngyszemeit is megalkotta már. Ihletet ehhez egy nagyváradi színésznőcske (sic!) adott, akibe a költő reménytelenül volt szerelmes. Nusika ugyanis figyelemre se méltatta a hátrányos kinézetű „gnóm” tollnokot, inkább tehetős kitartókat keresett magának. Nem mintha a félszeg, örökké gyógyszereken élő, elmeháborodott költő mestere lett volna a testi, érzelmi közeledés fortélyainak, vagy szelid udvarlással próbálkozott volna. Vélhetjük, ez esetben mindkét fél jobban járt, hogy ez a szerelem nem teljesedett be.
Az ismertebb Anna versek helyett most vegyük elő az „Anna minden””, az „Annának” és az „Anna után”. Ezek végül is felölelik, és át is ívelik a plátói, de szigorúan egyoldalú imádatot.
A szerző minden esetben közvetlenül szólítja meg szerelme tárgyát, a vágyott hölgyet: az Anna minden-ben, a szerelem felröppenő érzésekor még jelen időben fogalmaz és határozottan: „Anna, te vagy utam, életem és sorsom. Anna, örökre te vagy, akibe botlom.” Ez gyönyörű. Aztán jön egy kis szemrehányás: „te gonosz voltál, te megaláztál” – feltehetően már számos jel utalt arra, hogy a művésznő egy pillantásra se méltatja az epekedő költőt. Majd végül – megbarátkozva a gondolattal, hogy a vágyott nőt sosem kaphatja meg , így fogalmazza meg örök hűségét a költő: „Te vagy nekem a minden, te ragyogsz túl sírokon, a bűneimben.” Azaz, életben és halálban örök szerelemmel iránta.
Aztán Anna visszatér, talán borgőzös és/vagy szedált lázálmokban:„Hol vagy Anna? Látni szeretnélek. Csókolom a lelked. Vezet-e út hozzád? Visszatérjek?” Ezek a kérdések érzékeltetik a bizonytalanságot, bátortalanságot, az elutasítottságot. Juhász Gyulának nincs nagy önbizalma – sőt, leginkább semennyi -, hiszen ebben az időben már rég túl van az önsors rontáson, folyamatosan gyógyszert szed, és mivel külseje is – szerényen szólva - előnytelen, csak álmában, elméletben, tollával és ékesszólással „udvarol”.
Versei nem hosszúak, nem terjengősek, szinte egy tőmondatokból rakja össze rövidke imáit, könyörgéseit, gyónásait. Egyszerű nyelvi eszközöket használ, de olyan mesterien rakja egymás után a szavakat, hogy a költemény álomszép gyöngysorrá alakul.
Annának. Talán valóban ősz volt – talán nem. Talán valóságosan, talán átvitt értelemben: „Az ősz teríti dús, rőt szőnyegét… Te hallod-e a hervadás neszét?”
Elutasítasz-e Anna, jól meggondoltad-e döntésedet – könyörög szinte a válaszért a költő. Majd említi hajának bársonyát, és ajka bíborát, melyet sohase érinthetett kezével, ajkával. Mindennek ellenére feltesz egy kérdést, amit mi, olvasók nyugodtan tekinthetünk kijelentésnek, elfogadó, végleges kijelentésnek: „Megvéd minden rontástól énekem, ez örök vágyból szőtt tündérpalást.”
„Anna után” című versében lezárja a hároméves szívbéli, és egyoldalú románcot. Tétován keresi, kutatja emlékezetében a kedvest: „Hol vagy Anna? Milyen volt a csókod? Milyen volt a könnyed?”
Viaskodik: „Látni szeretnélek”, szabad-e még visszatérni meggyötört lelkével egy újra bekövetkező elutasításért? „Látni szeretnélek.” Vezet-e út hozzád?” S a kérdést is felteszi, de az olvasó biztos lehet benne, hogy egy szűk szoba éjjeli csendében, álmatlanságában fogantak ezek a sorok. Melyet azon nyomban meg is válaszol: ”Megölnétek, százszorszép emlékek.” A feltételes mód bátortalanságra, a visszatérés elvetésére utal.
Juhász Gyula számtalan publikációja – politikai megszólalásokat is beleértve – közül az Anna versek a legismertebbek. Nem boldogult azonban igazán az élet racionalitásával, hétköznapiságával, nem tudott kiteljesedni szinte egyik tevékenységében sem. 1937-ben „sikerült” az, ami korábban nem: Veronal altatóból halálos dózist vett be, és már nem tudták megmenteni az életét. Plátói szerelme, Anna egy évvel élte túl a költőt.
Rövid eszmefuttatásunkhoz feltétlen elő kell venni legalább a fent áttekintett három verset, de az se baj, ha az összes Anna verset elolvassuk. Romantikusabb fiatalemberek akár meríthetnek is stílust Juhász Gyula költeményeiből.
Másik, általam ajánlott, nagyon izgalmas forráshely
http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/juhasz-gyula-czeizel.html
Itt fellelhető egy tanulmány dr. Czeizel Endre orvos-genetikus tollából: Juhász Gyula kórtörténete címmel. Meghökkentő információk birtokába kerülhetünk a költő családja, felmenői, a házasságok, DNS örökítő anyagok kutatása kapcsán. Talán könnyebben meg tudod érteni – ha meg lehet – Juhász Gyula fizikai, szellemi és idegrendszeri működését. Alkotói tehetségéből ez az ismeret semmit sem von le, viszont talán jobban át tudod látni viaskodását.
Biztos vagyok benne, hogy jut még eszedbe pár szerző, netán alkotói (de)generáció is. Ne hagyd ki ezt a tanulmányt!
