Festés volt nálam, és ha már felfordulás, gondoltam, egy füst alatt lámpatesteket is cserélek. Nappaliba új csillár, ottani falikar a dolgozóba, onnan a megsárgult vénség a kukába.Villanyszerelő persze nincs a látókörömben - megbízható, olcsó, jó kezű főleg. Tanácsot kértem hát. "Jár a házatokba egy, ha megfelel a közös képviselőnek, akkor szerintem neked is. Hívjad " Telefonszám, név
Így lett. Nem is tudom, talán még aznap, mindenesetre secperc alatt megjelent.Túlsúlyos, kertésznadrágos, ám kellően ápolt kis gömböc imbolyog felém a folyosón, meghatározhatatlan korú, pozsgás arcú, kezében jókora tároló alkalmatosság. Betessékelem, vázolom, mi lesz a teendő. Új lyukacskák a régi helyett, az új lámpák szerelvényeinek megfelelően. Fejcsóválva mustrálja, nem fog-e beszakadni a süllyesztődoboz körüli beton, mert hogy közel kell fúrni a széléhez. Ijedségemet látva biztat, megoldjuk...
Hozzam a porszívót? - kérdezem szolgálatkészen, emlékezvén a tizenéve felfúrt képszögek esetére, amikor a kipergő betonport rögvest elvezettük a porszívóval. Tessék hozni - bólint a mester.
Kipakol, előszedi a szerszámokat, közben szóba elegyedünk. Nem debreceni véletlenül? - kérdezem. Meglepődik: nem, de nyíregyházi. A beszédemről tetszett gondolni? Igen - mondom -, ismerem a nyelvjárásokat, jellemzőbb tájszólásokat. Én zempléni vagyok - próbálom elnyerni a bizalmát, jelezve, szegről-végről földik vagyunk. És hogy került ide? Hát, elváltam, tíz éve. Pestre menekültem dolgozni. Van egy felnőtt lányom, még támogatnom kell őt.
Öt perc múlva nyitott könyv előttem az élete. Visszakérdez. Őszinteségre őszinteség, mondok pár infót magamról. Volt pár hasonló élethelyzetünk. Elkészül a nagyszobai mestermű, megúsztuk, nem pattant le a beton. A porszívónak köszönhetően egy szem törmelék se került a parkettára. Viszont alig hallottuk egymás szavát, pedig kérdés kérdést követett kölcsönösen.
Lassan szerel át a kisszobába, tovább kérdezősködik. Valami bizalom, érdeklődésféle csillan a szemében. Megrettenek. Jaj, nehogy azt gondolja, a magányos, unatkozó öreglány provokálja... Már megint kíváncsiságot mutattam egy idegen iránt és magam is túl őszinte voltam.
Átcuccolunk a dolgozóba, szuszogva lépdel fel a kis létrára. Gégecső pórázán vonszolom magam mögött a porszívót. Kiméri a falon a fúrás távolságát, közben barátságosan csevegünk tovább.
Elkezdjük a négykezest, én rendületlenül tartom a falnál a porszívócsövet, a fülsiketítő fúróhang csaknem szétrázza az egész házat..
Tán csak nem gondolja, hogy ki akarok kezdeni vele? Kattog az agyam, ha félreérthető szava lenne, hogy vágom ki magam, hogy mindketten jól jöjjünk ki belőle? Csakis úgy, hogy van pasim! Naná, hogy van! (Emlékeztek, a színházban szereztem a múltkor!) Bár - gondolom -, van ennek elég baja, örül, ha békében hajtja álomra a fejét. Etetni is sokba kerülne. Nem szívesen állnám a személyi edző költségét, ő meg az én ráncfelvarrásomat...
Zeng az egész ház. Kész az első lyuk. Kihúzza a falból a hiltit, lenéz rám, arcát vastag púderként fedi egy réteg szürkés betonpor, csak a szeme szikrázik kissé.
Hunyorogva biccent a porszívó irányába: be is tetszik kapcsolni?
