Mielőtt izomsorvadást és/vagy felfekvést kapnék az önként vállalt karantén-filmezés közepette, úgy gondoltam, nem árthat egy kis kör futás viszonylag kora reggel, napsütésben, hétköznap, a néptelen Római-parton. Felszerelkezve természetesen a nagykönyvben megírt fej- és csuklópánttal, hogy csekélyke izzadságomat azzal itatgassam.
Pár száz méter lehetett már csak az édes otthonig, amikor is a nyílegyenes sétány egyik padjáról utánam - azaz inkább: elém szól kedvesen egy bácsi. (Már amennyiben én néni vagyok.)
- Hölgyem, hölgyem, egy pillanat! Egy pillanatra!
Nem szokásom megállni, még az autók is átengedik ezen a környéken az amatőr futókat, tiszteletben tartva, hogy nem jó kiesni a ritmusból. De ez a "bácsi" jól öltözött volt, nem fenyegetett kéregetési (vagy vírus átadási) veszély, és olyan esdekelve nézett...
Megálltam hát pár szusszantásra. Mire ő, nagyon kedvesen:
- Kedves hölgy! Nem szabad ebben a vírusveszélyes időszakban futni! Nagyon egészségtelen! Megmutatom, milyen a légáramlat, nézze csak!
És szívott egy hatalmas slukkot a hosszú cigarettájából, majd szép lassan kieresztette az arcán lévő összes nyíláson.
Lihegve megköszöntem az aggodalmát, és miközben ő eltűnt a feje köré fonódó hatalmas, sűrű füstfelhőben, kis légszomjjal küszködve, minden további életmódbeli eszmecsere nélkül folytattam a kocogást.
