Leginkább poénkodva – régebben beletörődve - szoktam volt megjegyezni, hogy életemben a melltartón spóroltam a legtöbbet. (Így hatvan felé közeledve azért ez tetemes bankbetétre rúgna.) Látványos, nyílt titok ez a konditeremben is, ahol estéimet tengetem különböző alkatú csajok társaságában.
Egy kifejezetten jó alakú, csinos bögyös hölgyet próbálnék lebeszélni a további fogyókúráról, mire ő: még a mellemből szeretnék egy kicsit, abból nem ment le szinte semmi. Legszívesebben hörögve ordítanék, de csak annyit mondok (zuhany alól kilépve, serdülőkre hajazó másodlagos nemi jellegemet törölgetve), hogy ez neked egy – sokkal inkább két - normális mell, ugyan már!
Mire ő: á, dehogyis, el tudod képzelni, milyen szar érzés, hogy bármilyen komoly dologról is beszélek az ügyfeleknek, látom, érzem, hogy oda se figyelnek, mindenki csak a dekoltázsomat bámulja…
Hm. Hát nem tudom elképzelni…
