Mire tanít az időnként világjárvánnyá duzzadó járványok sora?
Boccaccio: Dekameron-ján keresztül
Járványok már akkor is akkor is tizedelték a népet, amikor – tudomány hiányában - még azt Isten büntetésének tekintették azokat. Indiából, időszámítás előttről származó utalások vannak pusztító betegségről, Bizáncban pedig az 500-as években több millió ember esett áldozatul a pestisnek. 1300 körül Európa szerte húszmillió, Napóleon orosz hadjárata során pedig megközelítőleg 300 ezer ember halt meg járványos betegségben, többen, mint a fegyveres harcok során.
A legismertebb járványos betegségek: lepra (lásd: Biblia), fekete himlő, malária (napjainkban is előfordul), spanyolnátha, kolera, tífusz. A fertőző betegségek terjedését nagyban fokozta a kereskedelem kiszélesedése, népvándorlások, illetve a háborúk. És valamennyinél felismerhető a higiénia, azaz annak hiánya, a rosszul tápláltság, illetve az elhunytak nem megfelelő kezelése. Voltak kísérletek a fertőzés megfékezésére (például a leprások testének elfedése, elvonulása, vagy a pestis-álarc viselésének kötelezettsége), de a valódi áttörést csak a XIX. század vége felé, a mikroszkóp, illetve a kórokozóknak mikroszkóp alatti vizsgálata hozta meg.
A különféle módokon terjedő – emberről emberre, állatról emberre, étkezéssel, érintéssel, tápcsatornán keresztül -, járványok ellen ettől kezdve leginkább a szeparáltságot tekintették a legjobb módszernek. Konkréten a betegek elkülönítése, illetve az egészségesek karanténba vonulása szolgált a fertőzés megállítására. Ez a felfedezés korabeli irodalomban is megmutatkozott, példa erre Boccaccio Dekameronja. A „fekete halál”, azaz a pestisjárvány (1348) idején született a mű, amikor az elkülönülés, a bezártság ugyancsak nehezen volt kivitelezhető és elviselhető, már csak a városi zsúfoltág és a lakhatási körülmények miatt is. (Ez a járvány az ismeretek szerint a Selyemúton érkezett Itáliába, tehát itt is kereskedelmi útvonalon.) Az adott esetben ez volt az egyetlen jó megoldás, míg a járvány elvonult.
Korabeli értelmezésben Boccaccio azt fogalmazza meg irodalmi stílusban, hogy egy elhagyott, elvileg fertőzésmentes villában hogyan telik az idő, miként lehet viszonylag elviselhetővé tenni a napi semmittevést. Legegyszerűbb, eszköztelen recept erre a történetmesélés, szórakoztató, valós, tréfás esetek felidézése, olykor kiszínezése, eltúlzása is. Mondhatjuk, a szerző felismerte, hogy az ember mentális jóléte, a kitartás, hangulat a várakozás idején akár felülírhatja a mozgáshiányt, táplálkozást, munkavégzést is. A mű üzenete időt álló, amint a napjainkban zajló, megtapasztalt járvány hívószava is sugallja: zárkózz be, maradj otthon, szűkítsd minél kevesebbre az emberi kapcsolataid számát!
A Dekameront ihlető járvány idején mindössze a közvetlen emberi kapcsolatok működtek - legfeljebb füstjelek, behatárolt távolságba eljutó hang- és fényjelek. A történet szereplői Firenzéből vonultak vissza - érdekes, hogy a mű itáliai szerzőtől ered, ahol a COVID19 a legtöbb áldozatot szedte eddig Európában, illetve a karantén akkor is két hétre szólt. A helyszín egy elhagyatott villa, amiből arra következtethetünk, hogy a társaság tagjai a tehetősebbek közé tartoztak. Az elzárkózás növeli a túlélés esélyét, de aki ezt nem teheti meg – a társadalom nagyobb részét alkotó köznép, ott óhatatlan volt a közvetlen emberi kontaktus, illetve a kórokozókat hordozó anyag érintése, továbbadása, az elhalálozás mértéke.
Ilyen minimalista, zárt közeg – karantén - lehet napjainkban a család. Nehezebb az egyedül élőknek, ahol az unalom, semmittevés akár depressziót is okozhat. Ezért célszerű játszani, hobbit gyakorolni, fiatalok, diáktársak esetén a közös tanulás – nem feltétlenül tanmenet szerint, hanem a rendelkezésre álló világháló érdekességeinek felfedezése -, a nyelvgyakorlás, zene, tánc, versírás, napló-vezetés, olvasás. Igen fontos ilyen esetben a humor megértése, ami mind a Dekameron – bár meglehetősen sikamlós, pajzán történetek -, mind a jelenlegi esetben, most már a technikai lehetőségek és az ötletek ezernyi szálán keresztül fontos érzék, tulajdonság.
A XIX. századtól napjainkig Magyarországon hét jelentős járvány volt. Ebből az 1830 környéki európai kolerajárvány jelentős társadalmi feszültséget is okozott. A járvány hosszan elnyúlt, a korlátozó intézkedéseket túl hamar oldották fel, a fertőződés újraindult – hazánkat is érintve –, pontosan a legszegényebbek, a jobbágyság lázadt fel a karantén ellen, hiszen a termés, az egész évi megélhetésük forgott kockán.
Napjainkban, lehetőségeink, anyagi forrásaink és a szabad határok a fertőzésveszélyt megnövelik (kitágult világunk, gyakori, gyors utazások), de annak elviseléséhez, megakadályozásához és megelőzéséhez a technika vívmányai és eszközei is jobban rendelkezésre állnak, amelyekkel élnünk kell.
Akár úgy is, hogy elővesszük a Dekameront és elolvassuk, vagy megnézzük az erről 1971-ben készült filmet.
