A királylány sofőrje
Szigeti Gábor 2000 óta teljesít fegyveres, hivatásos szolgálatot pénzügyőrként, 2012-ben kacsintott rá a véletlen, mikor egy kutyavezető kollégának személyes okokból meg kellett válnia szolgálati kutyájától, és megkérdezték, átvenné-e tőle Pirost, a német juhász kábítószer-kereső kutyust? Sokat nem tétovázott, igent mondott. Azóta is úgy érzi, élete legjobb döntését hozta, amikor az aktákat, klaviatúrát pórázra cserélte.
- Fájdalmasan kevés idő adatott meg kettőnknek együtt – mondja Gábor -, mert Piros hamarosan daganatos beteg lett és nem volt segítség. Méltóságteljes, öreg szolgálati kutyaként ő vezetett be akkurátusan, türelmesen, lépésről-lépésre a szakma rejtelmeibe. Ragaszkodó, készséges volt, oda kellett figyelni rá, abban a kapcsolatban én voltam a tanítvány. Mikor betegsége miatt nyugdíjazták, hazavittem a családba, ápoltam, gondoztam, de elérkezett a pillanat, amikor nem hagyhattam tovább szenvedni…
Hálótárs voltam a kennelben
- Gyerekkorában volt kutyájuk?
- Nem, tipikus pesti panelgyerek vagyok, de ha kutyák kerültek a közelembe, gyorsan kialakult köztünk egy elfogadó viszony. Mikor Üllőre költöztem, már örökbe tudtam fogadni egy menhelyi kutyust.
- És itt van Szélvészke, legalábbis nem csodálkoznék, ha ezt a nevet viselné. Köszönésképpen úgy úszott el mellettem a levegőben, vállmagasságban, mint egy artista! Mint egy tenor artista!
- Ő Aida, az én királylányom, és valóban, Pirosnak teljesen az ellentéte. Fajtáját illetően ordas német juhász, két éves korában kaptam meg, most hatéves, ő is drogkereső. A bemutatkozásával pedig a maga módján üdvözölt, és egyben tisztázta a birtokviszonyokat: ez itt az ő territóriuma. Eleinte nekünk sem volt könnyű dolgunk egymással, mert úgy kezelt, mint az étekhordóját: add ide, aztán menj! Mindent bevetettem, hogy elfogadjon, végül befeküdtem mellé a kennelbe – ezen kissé elcsodálkozott. Egyre közelebb jött, aztán úgy ébredtünk, hogy rajtam fekszik. Na, azóta szent a béke és nagy a szerelem. Amúgy én egyszerűen csak kommunikatívnak és temperamentumosnak találom. Amit el akar mondani, azt el is mondja, addig nem nyugszik, míg tudomásomra nem hozza a szándékát, ki nem hízelgi, amit akar. Lelke van, amikor Piros eltávozott közülünk, napokig zaklatottan kereste, bökdösve, nyüszítve kérdezgette tőlem is, hol a barátja? Nagyon fájdalmas volt, úgy kellett játékkal, foglalkozással elterelni a figyelmét a történtekről. Aidának nagyon erős a területvédő ösztöne, ki is kellett venni belőle bizonyos tulajdonságokat, hogy az emberre ne prédaként tekintsen.
- Munkasikerek, különleges eredmények?
Akkor is van fogás, ha nincs
- Sok-sok felderítésünk van, de érdekes, hogy mindenkinek csak a több kiló talált kábítószer az eredmény. Pedig valójában húsz kiló – mert ilyen is volt - kábítószer jelenlétét szinte már én is megérezném. Aida viszont kiszagolja a nejlon tasakba csomagolt, körbe ragasztgatott, zsírba, krémbe merített pár gramm kokaint is – na, ez az igazi kunszt. A másik, amit hatalmas sikernek tartok, amikor mi, szakemberek, kockázatelemzők gyanakszunk - sőt a gyorsteszt is produkál valami féle elváltozást -, de az én okos kutyám magabiztosan tartja a véleményét, miszerint az az anyag nem tiltott szer. A bizonyosság kedvéért laborba küldjük a mintát, és lám, az eredmény visszajön, hogy a kutyának volt igaza. Hát, nekem ez az igazi siker! Sőt, az is siker, ha nincs tényleges felderítés. Olyan külföldi gyakorlatról is tudok, hogy egy raktárkészlet átvizsgált küldeményeit kutyás matricával jelölik meg, és amikor szemléznek a főnökök, azt mondják, ez igen, de sokat dolgoztatok ma! Nálunk ez még nem divat, de hátha egyszer az lesz. Itt jegyzem meg, hogy ha nincs fogás, akkor a mi, kutyavezetők dolga megteremteni nekik a mindennapi sikerélményt, és erről mi rendszeresen gondoskodunk. Hiszen az nem lehet – működik az ő agyuk -, hogy ne szerezzünk örömöt, ezért élünk, ezzel vívjuk ki a gazdi szeretetét és kapjuk meg a gumilasztit! Aida egyet nem bír elviselni: a tétlenséget.
- Szóval Gábor és Aida, a nagy fellépők!
- Szó szerint, hiszen az egész közös munka egy színmű, egy egymástól függő és egymásra hangolódott csodálatos duett. Ez az érzés akkor tudatosult bennem, amikor egy Barcelonából érkező járat utasaihoz mentünk be az érkező tranzitba. Az én Aidám ott tüsténkedett az utasok között, tisztelettudóan megszimatolt zsebeket, kabátot, ruházatot, majd amikor beindult a futószalag, kecsesen felugrott rá, precízen végigszagolt minden egyes csomagot. Én közben halkan biztattam, asszisztáltam neki, több kör után egyszer csak határozottan bökdösni kezdett egy bőröndöt és leült elé. Ez egy rejtett bőrönd volt, gyakorlóanyaggal. Megdicsértem, megjutalmaztam, s ekkor felcsattant az elismerő taps, az utasok így gratuláltak a fegyelmezett mutatványért. El is érzékenyültem rendesen… Esténként hazaviszem az én drága királylányomat, mert bár az ő számára én vagyok az Isten, én úgy érzem, hogy csupán a sofőrje vagyok. És köszönöm, hogy az lehetek!
