Hiszitek, vagy sem, valamikor, réges-régen a nyulak másképp néztek ki, mint manapság. Nekünk, akik jelenlegi küllemükben szoktuk meg őket, az alábbi történet mesének tűnhet, pedig minden szó színigaz! Vajon mi történt az evolúcióban – egyáltalán evolúció a tettes? -, hogy manapság mind kurta farkúak és méretes fülük van. Az meg főleg máig vita tárgya, miért a nyulak hozzák a hímes tojást?
A tojások jogtulajdonos előállítói a tyúkocskák, ez nem kérdés. Hajdan a baromfiudvar kakasa egyéni vállalkozóként szelektálta, fuvarozta a tojást: locsolkodóknak hímest, háziasszonyoknak, konyhai felhasználáshoz valót. A kakasnak gondja volt a szalag mellett dolgozó összes tyúkocska igényeire - hasított is a biznisz hibátlanul. Ugyanez idő tájt – hogy szavam ne felejtsem -, a világ összes nyuszijának hosszú, lompos farka volt, a fülei meg legfeljebb akkorák, mint egy mogyoró. Úgy hírlik, lomha volt valamennyi, ellenben roppant hiú. Büszkén lobogtatták ékességüket, jártukban-keltükben söpörték vele az avart, farkuk szépségét leginkább a mókus uszályához tartották hasonlatosnak. Be ugyan nem vallották, de roppant restellték, hogy nem képesek oly fürgén felfutni a fák lombkoronájáig, s ott ágról-ágra kecsesen szökellni, mint a mókusok. Lomha egy társaság volt a nyulaké.
Közeledett a húsvét, a tyúkocskák kora tavasztól emelték a heti tojásszámot. Időben leszállították a háziasszonyok rendelését, de jutott bőven a Tündérlaki Hímesház erdőszéli festőműhelyébe is, ahol szorgos tündér lánykák tisztították, L, M vagy XXL méret szerint szortírozták, szalagmunkára előkészítve. A festékbeszállító méhek, dongók rendületlenül hordták a tavaszi pitymallatban nyíló virágok kelyheit, melyekben az összegyűlt harmatcseppekből kiváló színezékeket lehetett kikeverni. Pitypangpihéből készített finom ecsettel azután a tündérek éjt-nappallá téve, szebbnél szebbre dekorálták a tojásokat.
A kakas esztendőről-esztendőre pontosan érkezett a szállítmányért, ahogyan azt is számon tartotta, hány tojás előkészítésén fáradozott. Húsvét nagyhéten naponta, leltár szerint átvette a hímeseket, kis szekerére tornyozta, és heves kukorékolás közepette széthordta falu-szerte. Gyűlt-gyűlt a festett tojás az említett tavaszon is, a tündérek raktárában már gerendáig ért a sok teli doboz. Ám a mindenkor pontos kakas késlekedett. A tündérek napról napra jobban aggódtak, s bár kimondani egyikük se merte, sejtették, hogy a biznisz ügyvezető igazgatójának élete az ünnepi asztal levese vagy pörköltjeként végeztetett be. Ez esetben nyilván a húsvéti kooperációnak is befellegzett. Valamit sürgősen tenni kellett.
Épp akkor botorkált a Tündérlaki Hímesház környékén a rest nyúl. Csapzott farka bogáncsoktól volt kócos, mancsai, bundája füle sáros. Külseje igazolni látszott rossz hírét: lustának, megbízhatatlannak és kicsit iszákosnak tartották.
Szükség törvényt bont, sóhajtottak a tündérek és magukhoz intették a nyulat. Vállalnál egy sürgős fuvart, garantált szállítási határidővel? A kakas szállítmányozási céget felszámolták, kellene egy beugró. A tojásoknak határidőre feltétlen a címzettekhez kell jutnia, különben akkora kötbért sóznak a nyakunkba, hogy nyöghetjük karácsonyig – tördelték kezüket a tündérek. Dupla bért kapsz akáclevélbben és zabban számolva, ha teljesíted a szállítást. A nyúl szeme felcsillant, vagy csak a bamba kapzsiság pislákolt fel benne, mert mint mondottam, nem a gyorsaságáról és precizitásáról volt híres. Rábólintott az üzletre. No, eredj, eredj - sürgették a tündérek -, hozd a taligádat, pakolj és vidd a szállítmányt a lányos házakhoz! Addig mi összekészítjük a címlistát.
Úgy is lett. A hosszú farkú, rövid fülű nyuszika elsomfordált - akkoriban se volt valami bőbeszédű – majd hamarosan felhangzott kocsija kenetlen kerekének nyikorgása. Feltűnt végre az erdei út végében, kicsit imbolyogva, kátyúból kátyúba döccenve húzta maga mögött a taligát, miközben valami „zöld erdőben jártam, piros tojást láttam” kezdetű dalt kornyikált. Befordult a Tündérlaki Hímesház udvarába. No, hol az áru? - morrant kurtán.
A tündérek összenéztek, egyikük óvatosan így szólt: nyuszika, tuti, hogy te duplán, vagy triplán meghúztad a tojáslikőrös flaskát! És különben is, honnan volt tojásod a likőrkészítéshez, tán csak nem a mi csűrünk készletét dézsmáltad meg? A nyúl indulatosan csapott a farkával, válaszra se méltatva a kérdezőt.
Nem volt választás, a tündérek kinyitották a készáru raktárt és sebesen hordani kezdték kifelé a hímes tojásokat. Rakták, pakolták egyre magasabbra, míg ki nem ürült a depó. A lusta nyúl kart karba öltve - ja: mellső lábat lábba öltve - figyelte a munkálatokat, kicsit bizonytalanul egyensúlyozva lompos, hosszú farkán. Végezetül átadták neki a címlistát, és nekilódult, hogy felszálljon a bakra. Elzsibbadhatott, mert ebben a szerencsétlen pillanatban megbotlott, felbucskázott, és a nagy kapálózás közepette felborította a taligát. Reccsenés, zuhanás, sikoly verte fel az erdő csendjét, a nyuszika elterülve hevert a tótágast álló kordé aljában, beborítva a nyálkás, törött tojásokkal, még a képén is csúsztak, szánkáztak a törött, színes tojáshéjak. Egyetlen se maradt épségben, mind odalett.
Akármilyen szelídek is a tündérek, ebben a pillanatban végtelen haragra gerjedtek. Csipkerózsika óta tudjuk, hogy a jó tündérek között vannak bosszúállók, sőt átkaikat foganatba helyező tündérek is! Ordítoztak, szitkozódtak, kinek mi akadt kezébe, fakanál, seprű, palacsintasütő – felkapták, s rohantak a nyuszi felé. Szorult helyzetében az se volt rest, megmacskásodott lábai hirtelen erőre kaptak, hiszen az irhája múlott a sietségen. Azonmód tojásosan talpra szökkent, úgy nekiiramodott, hogy maga is elcsodálkozott. Kurta négy lábát szaporábban szedte, mint a tündérek a két karcsú lábukat – ez volt a szerencséje. Nyargalt veszettül, mert biztos volt benne, hogy a tojás manufaktúra alkalmazottai agyonverik, ha utolérik! Egyre nőtt köztük a távolság, a nyuszi már csak haloványan hallotta: még hogy dupla bér, dupla adag zab meg akáclevél? Semmirekellő mihaszna! Meg ne lássunk még egyszer a környéken, s ha erre kószálsz, meg ne ismerjünk, mert megbánod! Azt kívánom, cseréljen helyet a füled a farkaddal, legyenek a jövőben hatalmas füleid és olyan iciri-piciri farkad, hogy kinevessen a világ, legyél olyan rút, amennyire csak lehetséges! Szálljon átkom az összes fajtársadra! Abrakadabra! Ja, - rikácsolta a menekülő után a főtündér – és némulj meg, de hangtalanul, egész életedben, még álmodban is azt hajtogasd szüntelen: bocsánat, bocsánat, bocsánat!
A nyuszi futott, ahogy a lába bírta, maga se hitte, hogy képes ilyen sebességre. Egy pocsolya partján szusszant, lemosta magáról a törött tojások szennyét. Ahogy a víz fölé hajolt, szokatlan érzése támadt: mintha húzná lefelé valami a fejét. S mintha meztelen lenne a hátsója, olyan hűsnek érezte a fűcsomót, amire hirtelenjében ráhuppant. Belenéz a pocsolya kisimult vizébe, hát rémülten látja, két akkora fül imbolyog a homlokán, mint egy jegenyefa. Hátsó fertályáról meg eltűnt egykori ékessége, hosszú, lompos uszálya. A sírás kerülgette, nyitotta volna szóra a száját, de a víztükörben csak azt látja, ahogy a szája, orra egyfolytában mozog. Akárhogy is akarta, nem tudta megállítani, és egy hang se jött ki a torkán.
Így történt, hogy a nyuszinak alig-farka és hosszú fülei vannak. Ettől kezdve fürge, mert még mindig attól tart, kergetik a tojásfestő tündérek. Ne lássam többé a végrehajtót, ha nem igaz minden szavam!
E szörnyű eset óta a Tündérlaki Hímesházban átállították a projektet, és kizárólag keményre főtt tojást festenek. A fuvart pedig ettől kezdve a nyuszik végzik ingyen, pontosan, sértetlenül. Mi pedig így szoktuk, így szerettük meg őket: hosszú fülekkel, picurka farokkal, selymes bundával szelídnek, némának, örökké mozgó orrocskával.
Itt a vége – ha nem vennéd észre -, de sehová se fuss el véle!
Az illusztráció Bodnár Gergő munkája.
