A szó elszáll, az írás szárnyakat ad!

Vidd magaddal bőröndjeid,
És az útleveled mellett: 

Az elmúlt szép évtizedeket,
Munkahelyet és iskolát,
Küzdelmes próbatétek sorát,
Bajok fölé kerekedés mosolyát,
Lányod felserdült hevét,
Anyád óvó tekintetét,
Küszöbön cipőd koppanását,
Zárban a kulcs fordulását,
A hangot, mi hol eltévedt,
Hol belülről szólított meg téged,
Csöpp kezeket, melyek reményt lelve
Kapaszkodtak beléd,
Tanítványaid csillagtekintetét,
Kalandok perzselő tüzét,
Barátok könnyű csevegését.
Vidd magaddal a magyar hitet,
Vele ölelésnyi magyar eget,
Rajta egy csillagot, melyről
Minden nap eszedbe jut, ha lefekszel:
Nemrég ez volt neked a reggel.
Vidd magaddal a szárnyakat,
A megújító, felszabadító vágyakat,
A legkisebb királylány mesét,
Hogy megélhesd az új esélyt!

És vígy magaddal engem is!
Tiszavirág óráinkat, a csendet, vagy a szót,
A mesteri és sánta rímeket,
Könyvélményeket, s
Az érintésemet – ha jólesett!
És ha megjössz egyszer,
Várlak szeretettel…

Ha meglesz még A HELY!

(Budapest, 2010. augusztus)