Pár hétig itt voltál velem.
Már megszerettelek, édes gyermekem.
Hittük, a zsinór eltéphetetlen.
Ó, jaj, megcsúfoltak durván a gének!
Te sem akarnád – ha fel tudnád fogni -,
Hogy kezüket dörzsöljék a vének,
s álságos mosolyba csomagolják sérülékenységed.
Egy durvára mángorolt, hypo-szagú párnán,
Riadtan őrködve idegenek álmán,
Jeges dermedéssel soromra várván.
Nem bír elengedni két forró tenyerem.
Csak simogatlak, én szerelmetesem…
Zuhanok már. Minden mindegy nekem.
Mire ébredek, már nem leszel velem.
