„Gyurika” nem nőtte ki gyermekbetegségét, a soproni szülői házban ugyanis négy németjuhász társaságában cseperedett fel, így nem csoda, hogy miután elkötelezte magát a pénzügyőrség mellett – 1993-ban -, rögvest kutyavezető szeretett volna lenni. Ám ez csak 2000-ben sikerült. Dancsecs György főtörzszászlós jelenleg a Bevetési Főigazgatóság Győr, 7. számú Bevetési Osztályának munkatársa.
- A hangárba invitált beszélgetni, én meg óvatlanul igent mondtam… Kissé nagy itt a felfordulás.
- Nem véletlenül. Ennek a helyszínnek nagyon fontos szerepe van a kutyák kiképzésében, a zárt térben való szimulációs gyakorlatokban. Van lépcső, ferde palló, galéria, mindenféle bútorzat, még egy konyha is. Különféle méretű, anyagú és szagú dolgok, amelyekkel a kutya munkája során a valóságban is találkozik. Amit az irodában selejteznek, azt mi itt hasznosítjuk, mondhatnám, ez a mi „játszóterünk”.
- Már nem is látom olyan rendetlennek… Kivel van most itt?
- Cappy-vel, ő a harmadik munkatársam, két fajtatiszta szülő, egy hannoveri véreb és magyar vizsla keverék, éppen két éves…
- Jó ég, szinte csecsemő!
- Egyelőre úgy is viselkedik, bár tőle pár kennellel arrébb ott van a fia. Cappy kicsit korán kezdte az anyaságot, de a jelek szerint a kiváló géneket tovább adta, és a szüléssel talán elkerülhetők további álvemhességek, ami erősen megnehezítené a munkát.
Duál képzés, passzív jelzés
- Beszéljen az előzőekről!
- Elly volt az első, németjuhász, szinte arisztokratikus, de dinamikus. Már nem él. Őt követte Dina a malinois belga juhász, karakán, következetes, határozott. A kezem alól nyugdíjazzák, remélem, megkapom és ő is a családunkban töltheti hátra lévő éveit. Mindketten „csak” kábítószer keresők voltak, és úgynevezett aktív jelzők. Azaz: kaparással, ugatással jelezték, ha fogtak valamit. Cappy-t négy hónapja ismerem, még bohém, mégis elfogadó – ezt otthon is észreveszem a többi kutyához való beilleszkedése során. Ő az első, aki duál képzésben részesül, azaz kábítószer és dohánytermék keresésre is ki lesz képezve, és passzív jelző lesz, azaz leül, vagy leteszi a fejét arra a helyre, ahol érzi a találatot. Van mit csiszolódnunk egymáshoz, már most látom, hogy munkamániás.
- Emberek közt ismerjük a fogalmat – rövid pórázon tartani. De ahol a póráznak helye van, tehát kutyák esetében létezik ilyesmi?
- A tanulási folyamatban feltétlenül. Az átvitt értelmezés pedig most kifejezetten aktuális, hiszen nekem már Cappy-re kell koncentrálnom, Dinának viszont nagyon fájdalmas látni, amikor felveszem a gyakorlót és nem őt ugrasztom a csomagtérbe. Mikor felberreg az autó, lerí róla a csalódás és a bánat, ül félrebillentett fejjel, a mancsával lemondóan integet. Párszor – céltudatosan - elhoztam kiképzésre, jobbra egyik kutyám, balra a másik, és amikor Dina szokásosan tette volna dolgát, akkor határozottan visszafogtam, Cappy-t meg engedtem. Ebből tudta, hogy le van váltva. Majd megszakadt a szívem. Örök játékunk, az utolsó vállra emelés nemrég egy NAV-os családi bemutatón történt, a közönség nagy tapsa közepette Dinát a vállamra emeltem búcsúzóul és kicsordultak a könnyeim.
Megmutatkozási lehetőségek
- Az nyilvánvaló, hogy az egész életüket felteszik erre a munkára, de ezen belül hová lehet fejlődni?
- Alapvetően a csempészáru fogás a siker, ez szinte mindennapos. Dina megközelítőleg kétszáz kiló kábítószert fogott a leglehetetlenebb helyeken. Sopronban jó kapcsolatban vagyok a rendőr kutyavezetőkkel és a sopronkőhidai BV kutyással. A BV időnként rendez kutyás versenyeket, ott régebben bemutatóval, újabban segédbírói, szervezői minőségben veszek részt. 2008-ban és 2012-ben kábítószer kereső EB-n voltam, jó eredménnyel. Sok vidéki bemutatóra hívnak és régebben iskolákban is tartottam kábítószer kutatási gyakorlatot. Számomra az a fejlődés, ha a kutyám ér el minél többet, amögött nyilvánvalóan ott van a jó kiképzés és az én tapasztalatom is.
- Talán idehaza, NAV-on belül, vagy társszervekkel is érdekes lenne szervezni egy versenyt. Helyi vezető és család hogy áll az ön „kutyaéletéhez”?
- Győri osztályvezetőm szintén kutyavezető volt, így szavak nélkül is értjük egymást. Nem kapok teljesíthetetlen parancsot, a megvalósíthatóra nem mondhatom, hogy lehetetlen. A lányom tizenhét, a fiam tizenkét éves, ők már ebben a közegben nőttek fel, a feleségem meg néha többet enged meg a kutyáknak, mint én tenném. Még mindig jobb, mintha fordítva lenne. Így vagyunk harmóniában, így vagyunk elégedettek és kiegyensúlyozottak.
