Mosolyogni kötelező!
Király Virgínia hadnagy, a Dél Budapesti VP Igazgatóság Jövedéki Osztályán szakreferens. Hét közben. Hétvégéit szülővárosában Letenyén, férje és családja körében tölti, de még ezt a szűkös időt is „meglopja” hobbija gyakorlása érdekében. Szombat délelőttönként a Tótszentmártoni Stars Mazsorett- és Tánccsoport vezetője, táncosa, edzője és koreográfusa is egyben. Nagy sikerrel léptek fel a Nemzetközi Pénzügyi Torna hévízi rendezvényén, a pénzügyőr zenészekkel közös, látványos produkcióban.
- Nem csak a vezetékneved, de a keresztneved is királyi – hogy szólítanak?
- Gina, „gé”-vel, egyszerűen.
- Nos, Gina, alig több, mint egyéves pénzügyőri pályád miatt a szakmáról nem tudunk beszélgetni, és most nem is ez a cél. Hogy kerültél ennek a hobbinak a vonzásába?
Tánc minden mennyiségben!
- Nyolcadikos voltam, a letenyei művészeti iskolában kezdték el velünk a mazsorett táncot, a helyi fúvószenekarral léptünk fel rendszeresen. Érettségi után Pécsre kerültem főiskolára – környezetmérnöki, és mérnöktanári végzettséget szereztem -, ott fashion dance-et táncoltam, amellyel országos versenyekre is eljutottunk. Kötelező nyári szakmai gyakorlat keretében csöppentem Tótszentmártonba, ahol egyik programként a táborzáróra betanítottam néhány vállalkozó szellemű kislánynak egy mazsorett koreográfiát. Nagy sikerünk volt, olyannyira, hogy felvetődött, maradjunk együtt. Szinte észrevétlenül lettem a csoport mindenese, és bár személycserék voltak, ma is működünk.
- Honnan ered, mire való egyáltalán a mazsorett?
- Nem régi műfaj, a huszadik század harmincas éveiben kezdett népszerűvé válni, a zenekari tamburmajor és az amerikai főiskolák női atlétikai gyakorlatának ötvözetéből. Látványosabb és vonzóbb volt a közönség számára minden sportrendezvény vagy esemény, ahol a zene mellé szemet gyönyörködtető látvány is társult. A tamburmajor szerepéből következően tulajdonképpen botforgatásként aposztrofálhatjuk magát a mazsorett fogalmat, és az első szer is a bot volt. A professzionálódás során egészítették ki vagy cserélték ki az eszközt két botra, zászlóra, szalagra, illetve pompomra, attól függően, milyen eseményen lépnek fel.
- Vannak-e adottságok, amelyek elengedhetetlenek a lányok részéről?
- Nyilvánvalóan vannak, főleg a profiknak, ahol még az egyforma testmagasság is elvárás. A mi kis csapatunk még korosztályban is szélsőséges, de örülünk, ha egyáltalán van érdeklődés, ha a kislányok megkedvelik ezt a testmozgást. Nagyon jó hallás, ritmusérzék, jó reflexek szükségesek, és erő is, mert akármilyen egyszerűnek látszik, nem könnyű egy vonulós produkcióban hosszan csuklóból forgatni a botot, vagy éppen a zászlót. Sőt, a kézmozgás, a botforgatás a menetelés, illetve a tánc és a zene agyi összehangolása a legnagyobb feladat. Egy koreográfia betanulása két-három hónap is lehet, az alappörgetések rutinszerű elsajátításához és a fellépési magabiztossághoz akár ugyanennyi év is szükséges.
Színpadi rutin és taps
- Fontos a lányok szépsége is?
- A szépség relatív: a frizura, kis smink, szép egyenviselet, ápolt köröm és a kötelező jókedv, mosoly mindent és mindenkit megszépít. Ez egy könnyed műfaj, ki szabad tekinteni a közönségre is, csak azokat óvom ettől, akik lámpalázasak. Ők, ha látnak mondjuk egy nevetgélő, vagy sugdolózó párt, hajlamosak azt hinni, róluk suttognak vagy rajtuk nevetnek – természetesen negatív értelemben -, holott erről szó sincs! Szabadtéri rendezvényen ügyelni kell például arra, hogy a túlságosan közelbe jövő nézőt meg ne üssük, zárt helyen arra, hogy a feldobott botnak legyen elég helye megfordulni. Ezek az apróságok nagyon megzavarhatják a produkciót, ezért az ilyesmire való figyelemfelhívást is a felkészítés részének kell tekinteni.
- Milyen támogatással működtök, kaptok-e a fellépésekért fizetséget?
- A Tótszentmártoni Kulturális Egyesület keretében dolgozunk, lehetőségeikhez mérten támogatnak, többek között a fellépő ruhánkat ők vásárolták. Nehéz a dolguk, mert nálunk is van lemorzsolódás és új tagok, kislányok, akik még növésben vannak. Egy igazi mazsorett csizma például igen drága – ezért maradtunk is egyelőre a fehér tornacipőnél, az egyöntetűség miatt. Fellépéseink vannak, mindegyikre nagy lelkesedéssel és alkalomhoz illő koreográfiával készülünk, pénzt kérni nem szoktunk. Megelégszünk a szállítással, vendéglátással, úgy tekintem, a színpadi rutin megszerzésével – na és a tapssal - ki vagyunk fizetve.
Pénzügyőr mazsorettek?
- Szívesen kipróbálnám ezt a botforgatást – szerencsére nem hoztad magaddal Pestre a botodat, így nem is éghetek le!
- Van viszont fakanál, gyere, próbáljuk meg! – fog a szavamon Gina.
(Ami itt következik, azt nem tudom leírni! Hiába minden szó, és kézvezetés, hogy éppen úgy kell, mintha rántást kavarnál – hát nekem ez a kavarás, azazhogy botforgatás nem akar összejönni. Úgy hogy mégiscsak leégek, mint a rántás, a kezdő háziasszony konyháján.)
- Ha egy kicsit hosszabb leckét vennél, biztos sikerülne – bátorít pedagógusi vénával Gina. – Vállcsúcstól ujjhegyig érő bottal kell gyakorolni, lehet az akár seprűnyél is, annak legalább megvan a súlya is. Hidd el, még mi is gyakorolunk otthon, hiszen az a heti két óra edzés, amit készülődésre fordítunk, másra kell, nem az alapokra.
- Apropó: annyi sok fiatal pénzügyőr lány van manapság, nem volna kedved velük Budapesten egy mazsorett csoportot összehozni? Zenészeink is biztos örülnének, a közönség pláne, új szín lehetne a protokollban!
- Kiváló ötlet, rajtam ne múljon! Jelentkező kellene, kitartás, hely és a felkészülés garantáltan kellemes, kikapcsoló és szórakoztató elfoglaltság lenne a napi verkli után.
