Kis lak a nagy Auróra utcában
Tisztelt Publikum! Családsorozatunk mai epizódjának helyszíne a Budapest, Auróra utcai Körmendi Stúdiószínház. Ma esti előadásunk zártkörű, így Önök – ezúttal is - kénytelenek szerény közvetítésemre hagyatkozni. Az előadás címe: Szépségek kicsiny boltja, főszereplők: Körmendiné Ludányi Ildikó zászlós, humán igazgatási referens és Körmendi István zászlós, főelőadó
Díszlet
A kétszobás lakás minden négyzetcentimétere foglalt: föld, fal, polc, radiátor, fogas, ajtófélfa. Konkrétan: több száz zene és film CD, baseball sapka, futball mez, szurkolói sál, hűtőmágnes, történelmi könyvek és társasjátékok, hüvelyknyi feliratos cserépkorsók tucatjai, tank makett sorozat, emlékérmék, oklevelek, film- és koncertplakátok.
- Ildikó, nem szívesen lennék a helyedben egy lakásfestéskor!
- Én sem a magam helyében – mondja -, pedig előbb-utóbb sor fog rá kerülni. Nagyon hálásak vagyunk a cégnek, ezért a szolgálati lakásért, de szeretnénk majd István szülőhelyére, Szigetszentmiklósra költözni egy kis kertes házba, ha az anyagiak is úgy engedik.
- Ha mindezeket a kellékeket használjátok is, nálatok nem csak szlogen a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás!
- Márpedig használjuk – vágják rá mindketten -, és pihenés helyett is inkább a feltöltődést mondanánk, mert az alvásból raboljuk az időt éjszakába nyúló póker partikra, koncertekre és éjszakai túrákra.
- A NAV az anyaszínház, ahol megismerkedtetek. Hogyan?
- Mindennek az én náthám, és Ildikó illatos, forró hársfa teája, meg a reggeli friss croissant-jai az oka – mondja évődve István -, amivel elkényeztetett… És persze a viselkedése, természete is különbözött fiatalkorom hölgyeitől.
- A te szöveged is az okok között van, valóságos stand up-os – nevet Ildikó. – Mindketten a NAV Pest Megyei Igazgatóságán dolgozunk, csak más igazgatóságon. István annak idején a Trimex Vámudvaron volt, engem pedig pár napra odaküldtek helyettesíteni. Csak megszántam szegény betegeskedőt…
- Csak "megszántad"?
Repertoár
- Hát, minél jobban megismertem, annál inkább volt benne tendencia, de jó volt a reakció is. Tetszett a szövege, és bár nagyon különbözőek voltunk, kölcsönösen jöttek a szimpátia jelzések. Én inkább bicikliztem, túráztam, ő koncertekre járt, majd egymás kedvéért kipróbáltuk a másik hobbijait, és bejöttek! István ma már szenvedélyesebb túrázó nálam, megszerette a skandináv stratégiai társasjátékot, én pedig általa a skandináv rockot, megtanultam pókerezni és szívesen megyek koncertekre, moziba. Amiben nem veszünk részt, ott szurkolóként vagyunk jelen.
- Az első túrám Dobogókőn volt Ildikóval – folytatja István -, az első „hivatalos” randink a Lovin, az első közös hétvégénken pedig megtanítottam pókerezni. A lóversenyen nem a szerencsejáték, hanem a miliő, a társaság a lényeg. Fogadunk kétszáz forinttal – amit mindig vissza is nyerünk -, jöhet a virsli sörrel, gyönyörködünk a pompás versenylovakban és irány haza. Ildikó mindenben megfelelt – továbbléphet! A kezét is pókeren nyertem el, valahogy így: emelem a tétet és – all in: hozzám jössz feleségül? Mire ő: megadom! Hát így élt vissza mestere jóindulatával a szerény kis tanítvány!
- Persze kialakult baráti körünk van – folytatja István -, bármikor akad jelentkező, akinél összehozunk egy éjszakába nyúló eszem-iszomos játékot. Ildikó gondoskodása és figyelmessége nem csökkent, szendvicsei a vendégek szerint is egyenesen formatervezettek, szinte sajnálja megenni őket az ember! Minden évszakban, hétvégenként bejárjuk az ország összes túraútvonalát, ezek egyben gyönyörű látványosságok és tájak – onnan hozunk egy apró emléket, ezek töltik meg tulajdonképpen a lakás minden zugát.
- István pedig nagyon beosztó veszi át a szót Ildikó -, minden kedvezményt kihasznál, jó előre tervez, így szinte mindig olcsóbban utazunk, foglal szállást, vásárolja a jegyeket. Igaz, ez elengedhetetlen, ha minél több programon akarunk részt venni, és győzni pénzzel, hiszen a fő irány mégiscsak a lakáskassza. Múltunk egyetlen maradványa a külön számla, de ebben is jól bevált, elfogadott családi szokásrendünk van.
Szerepálmok
- Most akkor dráma, vagy vígjáték?
- A kettő között azért létezik számos műfaj. A látszat ellenére nagyon komolyan vesszük az életet, szakmát, a családot, a tanulást, az egészséget, a sportot, csak próbálunk mindezeknek a lehető legkönnyedebben megfelelni – ha már úgyis az a sorsunk, tegyük vidáman.
- Igen, István, te éppen kilábalsz a főiskoláról, Ildikó meg belelábal… Mit és hol tanultok?
- Én a Rendőrtiszti Főiskola vám-és jövedék igazgatási szakán vagyok végzős, a legnagyobb megmérettetés még hátra van. És várom a szakmai kihívásokat, szakmai feladatokat!
- Elsőéves vagyok a Dunaújvárosi Főiskola andragógia szakán, és az ott tanultak hatására vágyom arra, hogy egyszer csak tanulmányi szakterületen kapjak munkát – nagyon szeretnék magasabb szinten ezzel foglalkozni! – így Ildikó.
Finálé
- István reggel korábban indul munkába, mint én – mondja Ildikó. – Én hazafelé bevásárolok, esténként főzök valami egyszerűt, ha tanulni kell, külön-külön elvonulunk a lakás megszokott sarkaiba, körülbástyázzuk magunkat tudománnyal, és csend honol. Látogatjuk, szeretjük a szüleinket, élő kapcsolatot tartunk a barátainkkal és örömmel végezzük a munkánkat. És mivel mi már ketten is család vagyunk, nagyon szeretünk hazajönni egymáshoz. Ennél kerekebb már csak akkor lesz a világ, ha bekopog egy kisbaba.
Függöny le. Taps. Irány a ruhatár. Nagy élményekkel telve köszöni a szíves fogadtatást és vendéglátást a forgatókönyvíró:
