Legkedvesebb relikviám
Némedi Varga Éva őrnagy,
Dél-alföldi Regionális Parancsnokság, kiemelt főelőadó
sajtófelelős
Tizenöt éve dolgozom a testületnél, öt éve a jogi és koordinációs osztályon, általános szakfeladataim mellett ekkortól látom el a sajtóval összefüggő regionális teendőket. Nagyon izgalmas, főleg azért, mert nem csak a kötelező külső-belső kommunikációra korlátozódik, érintőlegesen számos egyéb emberi, kapcsolati és társasági pozitívumot nyertem belőle.
Kezdem ott, hogy határszakaszunkon – tudva lévő az országos híradásokból is -, a kétezres évek elejétől rendszeresen és csúnyán megsértették az utasok a természetvédelemre – védett növények- és állatok tekintetében - vonatkozó nemzetközi előírásokat. Drámai érzés volt, amikor ládaszámra kíséreltek meg behozni az országba lelőtt, védett énekesmadarakat, ehhez képest sikerélmény, amikor különféle, akár egzotikus élő állatokat sikerült megmenteni felelőtlen utasok járművéből, vagy poggyászából. Nagy szerencse, hogy Szegeden van egy gyönyörű, gazdag élővilágú vadaspark, így hozzájuk fordultunk bármely állattal kapcsolatos kérdésben. Mindig gyorsan megkaptuk a szakszerű választ és tanácsot, a jószágok pedig a szakszerű ellátást. Az igazgató körülbelül annyi idős, mint én, elkötelezett a szakmája mellett, fejleszti a parkot, nem zárkózik el az új ötletektől, így könnyen szót értünk.
Emlékem fő vonulatai is a vadasparkhoz kötnek. Fokozatosan alakult ki a jó kapcsolat, de annál stabilabb és tartósabb. Az igazgató úrral abban is egyetértettünk, hogy ne csak lepasszoljuk nekik az állatkákat, hanem folyamatosan figyelemmel is kísérjük a sorsuk alakulását, közérzetüket, esetleg szaporodásukat. Akár a nyilvánosság előtt is. Ebben nagy segítségünkre van a helyi televízió, akikkel alkalomszerűen népszerűsítjük a helyet.
2007-ben a Vadasparkban rendeztük meg az első régiós pénzügyőr családi napot, amolyan vakáció köszöntő - tanévzáró jelleggel. Volt általános ismertető, állatsimogató, kvízjátékok, és persze a jó levegőn eltöltött nap sok beszélgetésre, eszmecserére is alkalmat adott. Az érdekes programok mellett névadót tartottunk, mégpedig annak a – régiónk által - jelképesen örökbe fogadott cerkófmajomnak a névadóját, amelyet nem sokkal korábban szintén mi foglaltunk le egy finn állampolgártól, megfelelő útiokmányok és engedélyek hiányában. A pályázó gyerekek jobbnál jobb ötletei közül a „Csempi” nyert – ez esetben nem a csempére, hanem a csempészre kell gondolnunk. Ez az édes kis majom egyébként nagyon szelíd, gyakran látogatom, jobb kedvében még a kekszet is elveszi a kezemből. A régiós családi napból hagyomány lett, egyre több résztvevővel, egyre több ismeretanyaggal és játékkal. A vadasparknak pedig adtunk már jákó papagájt – amely a keresztségben a Fecsi nevet nyerte, és úgynevezett sugaras teknőst, Döncit. Az utasok jóvoltából – azaz rosszvoltából – időnként ennivalót is tudunk adományozni a vadasparknak, amit ők örömmel fogadnak.
Nagyon megnyugtató és gyümölcsöző ez a kapcsolat a testület és a vadaspark között: nekünk van kitől szakvéleményt kérni, kiváló környezetbe van lehetőségünk elhelyezni a lefoglalt állatokat és az elkobzott élelmiszert, ők pedig általunk különleges példányokkal tudják gazdagítani az állatseregletet. 2007-ben a vadaspark igazgatója új irodába költözött, akkor talált valamelyik zugban egy a nandutojást, amiről úgy döntött, hogy folyamatos munkakapcsolatunk elismeréseképpen nekem ajándékozza. Egy rendezvény keretében adta át, kézjegyével ellátva, és ott van rajta a mi Csempink, a kis cerkófmajom lába nyoma is. Nagyon különlegesnek tartom ezt a tojást, nem hiszem, hogy olyan sokan tudnának büszkélkedni hasonlóval testületen, de akár még országon belül is. Valamivel nagyobb, mint egy libatojás, természetesen kifújt állapotban van, így nagyon könnyű. Először tépelődtem, hazavigyem-e, mert otthon is szívesen gyönyörködnék benne, volna méltó helye. Aztán úgy döntöttem, mégiscsak a munkahelyemhez kötődő emlékről van szó, és bent tartom az irodában. Nagyon vigyázunk rá, nehogy valami baleset érje, megsérüljön, vagy eltörjön.
Nincs okom rá, hogy letűnt emléknek tekintsem ezt a különleges tárgyat, hiszen a vadasparkkal való kapcsolatunk nagyon is élő, és mindennapos. Nagyon ritka, és a Vám- és Pénzügyőrséggel kapcsolatos eddigi legkedvesebb relikviám, amit - bárhová vet is a sors -, mindenhová magammal vinnék, és a kíváncsiskodó kérdésekre bizony szívesen és büszkén fogom mesélni eredetének a történetét!
