HTML

Bemutatkozás

Kedves Látogató!

Szeretném megosztani veled azokat az írásokat, amelyeket életem során elkövettem! A spektrum széles: interjúk, portrék, művészeti- és sport riportok, családriportok, gyermekversek és mesék, bökversek, átiratok, születésnapra és egyéb ünnepekre írt személyes versek.
Bogarássz, amihez jó szórakozást kívánok!

Untener Erika

Rovatok

Friss topikok

  • Pöhölyke: Kedves Klári! Mindig örömmel fogadom a barátságos és kiművelt hozzászólásokat! Neked is köszönöm!... (2017.10.16. 21:39) Misztérium
  • abalaux: Végtelenül szomorú... Ez rosszabb, mintha mérgelődős strófákat írnál. Inkább bosszús verset olvas... (2011.08.26. 20:22) Ha egyszer el kell menni...
  • Librigabi: Kedves Erika! Köszönöm a segítségét, megpróbálom Püski Attilával vagy a kiadóval felvenni a kapcso... (2011.07.13. 10:01) Irgalmatlan évek
  • Mutek: Már nagyon várom a friss posztokat, tetszik az oldal! :) (2011.06.18. 13:41) Kiszámolók
  • Pöhölyke: @VKlári: Hát ez lett... (2011.02.20. 16:35) Testlenyomat

Linkblog

 

Pénzügyőr egyenruhába öltözött 1997-ben, előtte katonatiszt volt, így a szolgálati helyzeteket rendkívül jól tűri. Mondhatnám, minden rendben és rangban többnyire ügyeletes tisztként ismert, ez év januárjától pedig a Bevetési Főigazgatóság Rendészeti EKAER-en mobil-ellenőrzési főreferensként dolgozik. Ezúttal különleges szenvedélyéről faggatom az őrnagy urat, de a ruhás gardróbtól semmiképpen sem szakadunk el.

- Hogy szólíthatom egyáltalán?

- Lovag Sturbán Zoltán vagyok, bár jól jönne valami középkori olasz név, mert tavaly óta XVI. századi olasz várfundáló csapat is vagyunk. Ozorai Pipo mégsem lehetek…

- Már miért is nem?

Kávé, rágó, mobil, cigi nincs!

- Ő egy XIV. századi itáliai személy, aki kereskedősegédként került Budára, majd szerte hazánk tájain várnagy, országbáró, királyi sókamrák ispánja, főkincstartó, érseki kormányzó, szörényi bán, 1399 végén pedig magyar király lett. Kivételes képességű hadvezér hírében állt, és alapító tagja a Sárkány-rendnek. A történelmi középkor előtti tiszteletből alakítottuk meg mi maroknyian, 2003-ban a Vörös Oroszlán Lovagrendet, egy hagyományőrző egyesületet. Létszámunk jelenleg is alig több egy tucatnál, fellépésekre nyolc-tízen jutunk el. Inkább nemesek vagyunk, de van egy igazi mesemondó, mezítlábas parasztunk is.

- Hát, nem tudom, életpálya modell tekintetében tudja-e követni Ozorai Pipo-t a NAV-nál, de a hagyományőrzés célkitűzése izgalmas. Hogy került közelébe ennek a nemes játéknak?

sturban_z_foto.jpg

- 1992-ben, a katonai főiskola első évében egy eligazításon kihirdették, hogy a Visegrádi Palotajátékokra keresnek szereplőket. Összesen heten jelentkeztünk, közülük már csak ketten vagyunk aktívak. Gyakorló ruhában, katonai teherautón elzötyögtettek Visegrádra, ahol Cseke László (mai napig is szervezőnk) egy perc alatt felállította a szabályokat: „gyerekek, ez a középkor, kávé, rágó, mobil, cigi nincs, a nő neve pedig asszonyállat.” No – mondom -, ez tetszik nekem! Laci „asszonyállata” tán sötétítő függönyből összetákolt számunkra különböző fegyverkabátokat, filcből a bakancsunkra valami cikk-cakkot tűzött, Laci a kezünkbe nyomott egy-egy fegyvert – nekem egy kétkezes csatabárd jutott. És kezdődhetett a Palotakertben az össznépi csata. Nem volt koreográfia, csak nekimentünk egymásnak. Félelmünket és a csatazajt azóta előlegben mindig egy kis bátorítóval próbáljuk tompítani…

- Ez fiatalemberként roppant izgalmas lehetett. Mit fejlődtek a másfél évtized alatt?

- A Lovagrend hivatalossá tétele volt a legfontosabb, közhasznú egyesületként működünk. Tanulmányozzuk azt a kort, amit eljátszunk, és természetesen a viseletünk is hitelesebb, varrónővel, cipésszel készíttetjük, a fegyvereket fegyverkovácstól, puskakészítőtől rendeljük. Gyöngyszem, amikor egy-egy különleges darabra vaterán, E-bay-n, vagy bolhapiacon bukkanunk. 

Utánfutós ágyúról álmodunk

- Hol, hogyan tudnak hódolni a szenvedélyüknek?

- Már megtalálnak minket, várjátékokra, rendezvényekre sok a meghívás – egyébként a  www.leorubidus.com/hírek, alatt fellelhetők a szerepléseink. Megtisztelő, hogy már évek óta mi adjuk Visegrádon Károly Róbert testőrségét. Akit érdekel, jöjjön el, nem fog csalódni!  Évi tizenkét-tizennégy fellépésünk van, úgy májustól szeptember közepéig, bár az idén már decemberre is van egy meghívásunk Austerlitzbe, az úgynevezett három császár csatájába. A történelem és ezen belül is a vegyesházi királyok korszaka érdekel, ezekről is szoktunk mesélni a fellépéseinken. Tavaly kicsit átkacsintottunk a XVI. századba, már van kanócos puskánk, és keréklakatos pisztolyunk is. Álmunk egy ágyú, amihez utánfutó is jól jönne.

- Érdekelne, hogy a harci bátorság otthon is ilyen heves, vagy csak a csatamezőn?

- Van már feleségem és három fiam, ez bizonyság, hogy otthon is helyt állok. A feleségek nem rajonganak túlzottan a hobbinkért – főleg, ha sérülten vonulunk vissza a hátországba -, legfeljebb ha egy jó kis wellness van a környéken. Egy szentgotthárdi fellépés során - hanyagul nem vettem fel vaskesztyűt – akkorát csaptak a kezemre, hogy a középső ujjam szilánkosra tört. A doki megkérdezte: sportsérülés? Az – mondom -, tollas buzogány. Mire a ő: „Mancika ne keresse, nincs a gépben, tollas buzogány, írja, hogy sportsérülés.” Este a barátom begipszelt kézzel vitt haza, amikor az asszony ajtót nyitott, engem fél kézzel belülre rántott, őt meg ugyanazzal a lendülettel kilökte. Ez volt aznap este a szanitéc szolgálat. De a fiaim személyében ott az utánpótlás, ők nagyon bírják ezt az egészet.

- Bizonyára számtalan különleges, spontán élményt szereznek!

- Igen, megfizethetetlen és felejthetetlen emlékeink vannak. Általában minden helyszínen, van néhány gyerek, aki egész nap körülöttünk sündörög. Egy augusztus 20-iki rendezvényen is volt egy tízéves forma kisfiú, aki az egyik lovagtársam baráti családjához tartozott. Egész nap velünk játszott, kardozott. A barátom felesége egyszer csak odaszól: „Dávid idenézz!” A gyerek odafordul, vigyorogva kitartja a kardját, pózol, a nő meg lefényképezi. No, eddig nincs is a történetben semmi pláne, csakhogy a gyerek anyja pár perc múlva könnyek közt rohan hozzánk, és vég nélkül hálálkodik, ölelget, miközben köszönetet rebeg. Ugyanis a gyerekről másfél éves kora óta nincs egyetlen fotójuk sem, mert autista és nem engedi, hogy fényképezzék…

- Ez igazán megrázó és megható történet. Tisztelt lovag úr! Hallgatnám még sokáig, de leginkább felkeltette érdeklődésemet egy történelmi játék megtekintése iránt! Remélem, nem vagyok ezzel egyedül.

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: riport hagyomány pénzügyőr

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://tollasz.blog.hu/api/trackback/id/tr4312643871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.