Születésnapot ünnepel a család. A nagymama kerek évfordulójára összerándul a família apraja-nagyja az ország, de még Európa minden szegletéből is. Az ünnepelt világéletében példás magánéletet élt, köztiszteletnek örvend a faluban. Szívén viseli az egyházközség ügyeit, tagja a templomkórusnak, és mai napig gyakran vállal különféle szolgálatot az Isten házában is.
No, de vissza a születésnapi ünnepségre. Közelít az ünnepélyes pillanat, elcsendesül a társaság, párásodnak a szemek, a nagymama is meghatódik, amikor Zsoltika, a legkisebb unoka ünneplőben, egy szál virággal megkörnyékezi. Igaz, kicsit noszogatni kell, mert ugye a szereplés – főleg első megszólalóként -, megtisztelő, ám nem könnyű tisztség.
- Na, mondjad Zsoltika! – súgja az anyukája -, mondjad szépen! Tudod, ahogy tanultuk…
A gyerek irul-pirul, toporog, egyik lábáról a másikra áll, tétován néz körbe.
- Zsoltikám, kis bogaram, mit mondasz a mamának? – fuvolázza elérzékenyülten a nagyi.
- Kisfiam, csak bátran, ahogy tanultuk, na – noszogatja ismét az anyuka. – Tudod: „drága nagyikám… születésnapod alkalmából az Isten… az Isten…” Na, mondjad szépen…
A gyerek végre megvilágosodik, kihúzza magát, és felderült ábrázattal, határozott hangon „felköszönti” a nagymamát:
- Drága nagyikám, születésnapod alkalmából az Isten …-szon meg!
