Feltűnőre pingált, sikkes kis személyautó parkol a Római-parti sétányon. Már a karosszéria merész színkavalkádja is vonzza a tekintetet, az enyémet meg főként az ajtóin lévő akkora zöld-fehér „Pénzügyőr Sportegyesület” címer, hogy takaróponyvának is beillene. Nem nyughattam, felkutattam tulajdonosát, dr. Bilkei-Gorzó Dávidot, és kifaggattam.
- Ügyvéd Úr, nyugtasson meg, van másik autója, amit tárgyalásra menet, vagy üzleti útjain használ!
- Nem tehetem, mert ezzel közlekedem. Jelenleg ez az egy 1969-es Steyr-Puch 500 S típusú autóm van, bár nemrég szert tettem egy 1961-es Steyr-Puch DL-re, ami ennél komolyabb, visszafelé nyíló ajtós, téli-nyári tetős és tiszta piros. Régi mondás volt: "Puch a márka Puch vezet, a Puchnál jobb, csak Puch lehet".
Piros, sárga, kék, zöld – és fehér!
- Kérem, mutassa be nekünk részletesen a szóban forgó PSE meseautót!
- A Steyr autógyár utolsó, kifutó szériája volt az S Puch, ami szinte egy az egyben olyan volt már, mint a régi Fiat 500 modell. Ekkor már alig változtattak rajta. A motor hasonló a Ferdinánd Porsche által tervezett boxer motorhoz, csak két hengeres. Nagy előnye, hogy mindössze négyszázhetven kilogramm önsúlyú, ennek ellenére az eredetileg tizenhét lóerős motort akár nyolcvan lóerőig is lehet tuningolni. Az enyém csak harmincöt körül van, egyrészt, hogy ne okozzon közlekedési akadályt, és főleg, hogy fel bírjon kapaszkodni a Kapy úton. Az utazósebessége 80-90 km/óra, ami egy 500-600 köbcentis motor esetén nem rossz. Különlegessége, hogy a kilométerórája visszafelé mér, jobban mondva: jobbról balra 0-120 között halad a mutató a számlapon. Több, mint tíz éve vásároltam, az előző tulajdonos a házának az előszobájába szánta, dekorációnak. Egy idős, tapasztalt autószerelő restaurálta, s mivel én forgalomban akartam használni, sok mindent ki kellett cserélni benne, visszaállítani, hogy valódi, gyári külső-belső tartalma legyen. Veterán autóknál ez alapvető cél.
- Ki volt a dizájner?
- A tartalom tőlem származik, a kivitelt a már említett restaurátor autószerelő mester álmodta meg, legnagyobb tetszésemre. A kocsi négyszínű, egyrészt ez jópofa, másrész a fehér mellett ebben a négy színben gyártották anno.
- Optimális esetben jó pénzt fizetnek egy ilyen feltűnő, mobil hirdetési felület hordozójának - Ön önként és dalolva népszerűsíti a PSE-t. Miért?
- Pénzügyőr szurkoló, és a hazai pályán játszott futballmérkőzések hangosbemondója vagyok. A Pénzügyőr az ország egyik legismertebb csapata, függetlenül attól, hogy melyik bajnoki osztályban játszik.
Múzeumi szökevény
- Ellopni bizonyára nem fogják az autóját!
- Nem is ajánlom! Lehet, hogy kinyitni nem kunszt, de beindítani filmszerűen lehet, mi több, az összeérinthető kábelek hátul vannak, ezért ez kétemberes mutatvány lenne.
- Ideje rátérni a sportra és a PSE-re: honnan ez a hűség, kötődés?
- Édesapám még gyermekként, a háború előtt kijárt a Kuruclesi útról a Pénzügyi Tisztviselők Budagyöngye SC meccseire, ami a Pénzügy SC majd Pénzügyőr SE elődje volt. Engem 1983-ban vitt először Pénzügy-meccsre, ráadásul nem Pasarétre – akkor a pálya épp rekonstrukció alatt volt -, hanem az albérletként szolgáló volt Ganz -MÁVAG edzőpályájára, ahol a gazos domboldalról néztem a - tán ezerszer mosott -, fakó zöld mezben játszó Pénzügyőrt a Dunaújvárosi Kohász ellen. A Fradi pálya, meg a Népstadion kettős rangadók után számomra ez olyan szürreális volt, hogy egyből beleszerettem az akkor ifjabb Bozsik Péter nevével jegyzett gárdába. 2003-ban költöztem vissza Pasarétre, egy alkalommal a csapat akkori gyúrója, Zsolták Péter megkérdezte, lennék-e hangosbemondó, mivel már a legutolsó falusi pályán is van ilyen, csak náluk nincs. Elvállaltam, és innentől nem volt megállás, egy nagyon lelkes szurkolói kör tagja lettem. Amíg nem volt gyermekem, vidékre is el tudtam kísérni a csapatot, ma már ez nem megy.
- Nem létezik, hogy jártában-keltében ne lennének élményei, történetei ezzel a különleges járművel kapcsolatban! Kérem, osszon meg velünk ezekből valamit!
- Ezzel az autóval minden utazás élmény, lévén szinte minden korosztály arcára mosolyt csal a kis színes. Az idősek nosztalgiáznak, elmesélik, hogy ilyen volt az első autójuk, a hat éven aluliak azt hiszik, hogy a Közlekedési Múzeum ajándékboltjából elszabadult szökevényt látnak. A legmeghatóbb egy három év körüli kisfiú volt, aki a Vasúttörténeti Park előtt csapott rá, nekifeszült a kilincsnek, hogy beszálljon a "játékautóba". Odaszaladtam hozzá, kinyitottam, és biztattam, hogy üljön csak be bátran. Megfogta a karomat és végtelen hálával nézett fel rám.
