Állva marad a magyar!
Ötvenhat októberében izzik a gyújtózsinór,
Ifjúi hévvel, reménnyel, százezer szív zakatol.
Kart-karba öltve vonul fel egy nemzeti válogatott,
Független, szép új hazára, szent esküvést fogadott.
Adjátok vissza a zászlónk, történelmi címerünk!
Gyám nélkül kívánjuk élni ősi hitünk, s életünk.
Hat nap remény lett a vége, hullott a hős ifjúság,
Mert áruló érdekek hagyták, ránk hívni az ármádiát.
Tankok tiporják a várost, sírkert lett a barikád,
Fáztunk és vértől piroslott, a molyrágta lódenkabát.
Körmünk és nyelvünk kitépve – látsz-e még édesanyám?
De szívemből nem hasítják ki a szent érzést: édes hazám!
Messzire hangzik a jajszó, jeltelen sírhant takar,
Végül, ha mi meghalunk is, de állva marad a magyar!
Országunk csak talpalatnyi, de életerős nemzetünk,
Nem kell a más forradalma, van dicső októberünk!
Hőseink tiszteletére zúgjon ma minden harang,
Nagyboldogasszonyunk kérünk, óvd meg az ősi magyart!
