Tíz év alatt ezerötszáz embert mozgatott meg, szórakoztatott, és adott csodálatos élményeket résztvevőinek, a minden év augusztusában megtartott NAV túra. Az esemény egyik fő koordinátora Bánár Zsolt őrnagy, a NAV Központi Hivatal Jövedéki Főosztály kiemelt szakreferense, akivel a hagyományról, annak hátteréről vetettünk számot.
- Milyennek értékelhetjük ezt a számadatot?
- A NAV összlétszámához képest mérsékelt, de ha másképp nézzük, átlagban, alkalmanként mégiscsak százötven személy logisztikájáról van szó. Legtöbben, összesen kétszáznegyvenen, a 2013-as Balaton-felvidéki túrára jelentkeztek, az ország minden tájáról, és lássuk be, ennyi emberről felelősen gondoskodni, – szállás, utazás, étkeztetés – nem kis feladat. Így hát a túrák fokmérője sokkal inkább a közérzet, és a hangulat.
Magyar tájak, magyar borok
- Mikor, és hogyan került bele a „sűrűjébe”?
- A rendezvény őstörténete a Vám- és Pénzügyőrségben eredeztethető, ott is konkrétan Szabó Árpád egykori kolléga nevéhez köthető. Ő kezdeményezte, hogy munkahelyi szinten, de akár családtagokkal, hazánk egy-egy gyönyörű vidékét járjuk be, egyben – bár akkor még nem volt divatja a magyar borok hírverésének -, a környék jellegzetes nedűit kóstoljuk, s hallgassuk meg a helyi szőlő- és szőlőtermelés sajátosságait. Ő találta ki az emlék- kitűző és oklevél készíttetését és az állomásokon a tápláló falatok kínálását is. 2007-től vettem részt a túrákon, először pontőrként, majd, szinte észrevétlenül bent találtam magam a lebonyolítók között, így, amikor Árpi 2010-ben megvált a testülettől, Sziva Zoltán kollégával megörököltem a szervezést. A NAV megalakulásától Szoboszlai Tamással, majd Bakonyi Aladárral intézzük a szervezést.
- Mit szeretsz inkább: túrázni, vagy szervezni?
- Számomra a NAV túra csak egyetlenegy esemény az évben, amin látszólag részt sem veszek, de mire minden összeáll, addig legalább kétszer, de előfordul, hogy háromszor is bejárom az adott útvonalat. Miután nyakamba szakadt a szervezés, minden szálat én akartam a kezemben tartani, de rájöttem, hogy ez fölösleges és lehetetlen. Ma már sok-sok szorgalmas, megbízható kolléga van segítségemre a részfeladatokban, köztük is meg kell említeni Kovács Attilát, aki talán egyetlenként az összes eddigi túra résztvevője és az elmúlt öt évben segítő is volt. A rendszeres túrázás életem része, de szervezőként is csodálatos érzés örömöt okozni egy társaságnak.
Napfény, nyár, száraz ösvény
- Végtelen elkötelezettségét érzem a természet iránt, és, hogy az érzést szeretné szétosztani, tovább adni. Miért?
- Mert szép. Nem is értem, miért igyekeznek az emberek az El Camino-ra, mikor hazánk csodálatos vidékeit is alig ismerik. Én szobi vagyok, tán lokálpatriotizmusból egyik legkedvesebb táj számomra a Börzsöny. Másrészt a túrázás sokszor átsegített életem nehéz pillanatain, úgy is mondhatnám: a természetjárás, fél egészség. Egy betegség miatt hároméves koromban kivették az egyik vesémet – ettől függetlenül mindig élénk és sportos gyerek voltam: futballoztam, kézilabdáztam, versenyszerűen asztaliteniszeztem, majd felnőttként másfél évig kézilabda-játékvezetőként működtem. Pénzügyőrként, rendőrtiszti főiskolás koromban tettem egy fogadalmat: ha leállamvizsgázom, teljesítem a Kék túrát. 2010-től körülbelül másfél év alatt ezt megvalósítottam sőt, a második Kék túrával - reményeim szerint - szeptemberben végzek. Pár éve úgy győztem le a rettegett betegséget, hogy kezelések közben sem hagytam fel a túrázással. És ezt a hozzáállást javaslom mindenkinek: természet, gyönyörködés, elmélyülés, erőfeszítés, csend, nyugalom – kinek, kinek mire van szüksége. És, ha nincs napfény, nyár, száraz ösvény, az se baj, mert – idézve egy kolléga bölcs mondását: nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista.
- És társas turista, és magányos turista…
- Ilyen is van, olyan is. Én gyakran egyedül is nekivágok a hegyeknek, a magányos barangolásnak is megvan a maga titokzatossága. Ráadásul addig vagyok magányos, amíg kedvem tartja: találkozom idegenekkel, szóba elegyedünk, pár kilométerre egymáshoz csapódunk, aztán szétválunk. De olyan is volt, hogy látássérült túrázó előtt haladtam, mintegy tolmácsolva részére a terepet, arcba csapódható ágakat, letérést. Nagyon érdekes feladat volt a „szemének lenni”.
- Jövő augusztusban mi az úti cél? És mivel tudná édesgetni a résztvevőket?
- A Bakony a cél, pontosabban Zirc és környéke. Fejemben és már a kezemben is ott a térkép, a borvidék is adott. Ahogy mondani szokták: nullától száz éves korig ajánlom a NAV-túrát mindenkinek, annál is inkább, mert újításként pár éve több távot indítunk, így időseknek, gyerekeknek, akár kismamáknak is biztonsággal teljesíthető valamelyik táv. Kiszállni a napi mókuskerékből, mindent elfelejteni, egy kicsit önmagunk ellen is védekezni az erdő csendjében.
- Önnek is, segítőinek is köszönjük, hogy sokak élménye érdekében dolgozik! Mégis, mi az a tény, esemény, csoda, amiért örökre lemondana a természetjárásról?
- Nincs szükségem semmi olyasmire, ami pótolná az élményt, nem nélkülözök semmilyen tekintetben. Egy nagy csoda helyett pedig sokkal jobb sok-sok apró csoda, aminek megteremtői mi magunk vagyunk. Ha kell, akár minden hétvégén.
