Nő létemre – szégyenszemre – egy hónapig habzó szájjal követtem a foci EB-t, elmaradva emiatt néhány edzőtermi pletyka-aerobikról, lemondva pár menetrendszerű programot az „őrült nők ketrecében.” Antifeminin jellemzőmet megkérdőjelezve egyik barátnőm odahaza épp vasaláshoz terít – véletlenül, vagy merő kíváncsiságból – odakattint a tévé sportcsatornájára, ahol épp őrjöng az egész stadion.
„Nézem, nézem – meséli -, és pár pillanat múlva ordít a szpíker, hogy gól, gól! Alig telik el néhány perc, megint gól! Kezdett tetszeni a dolog, s még alig térek magamhoz, ott a harmadik gól is. Hogy megosszam valakivel a hirtelen jött örömöt, s nehogy lemaradjon valamiről, bekopogok, berontok a fiam szobájába, és hevesen gesztikulálva hívom: gyere gyorsan Tomi, öt perc alatt három gólt is lőttek! Mire a fiam felnéz a laptopjáról, unottan félrehúzza a fülén a fejhallgatót, és szenvtelenül így szól: anya, ma nincs is meccs, te biztos az összefoglalót nézed!”
