Két alkotó, egy hitvallás. Két műfaj, egy cél. Két kolléganő, egy munkahely. Két irány, egy találkozási pont. Két temperamentum, egy szerelem. A NAV két köztisztviselője, Gulybán Andrea festményeivel, Juhászné Fücsök Ágnes gobelinjeivel mutatkozik be a NAV Galéria látogatóinak. Magával ragadó négykezesük a kiállítás címét is viselő „Csodálatos világ”-ukat tárják elénk. Andante és rubato.
Ágnes (Andante) Hét éves koromban egy ismerős néni adott először tűt, cérnát és egy kicsinyke vásznat a kezembe. Ennek éppen ötvenhárom éve. A láncöltésektől életre kelő kis szarvasom után következett egy terítő, majd középiskolás koromig hosszú szünet….
Andrea (Rubato) Nem egyenes út vezetett a festészethez. Gyerekkoromban zongoráztam, húsz évig zenével foglalkoztam, majd a közgazdaságtan felé haladva a számok világában találtam magam. Aztán kellett valami a zene helyébe, valami művészet, ezért eleinte terápiaként nyúltam ecsethez és festékhez, határozottan azzal a céllal, hogy színesebbé tegyem a saját életemet…
Ágnes: Középiskolában találtam rá újra a hímzésre, akkor már magam vásároltam a mintakönyveket, anyagokat, fonalakat. Közben megtanultam horgolni, kötöttem norvégmintás pulóvert és kipróbáltam a subázást, keresztszemes hímzést, de igazi szerelem a gobelin lett, aminek annyi változata van, olyan sokféle anyagot, cérnát lehet használni, hogy nem lehet megunni….
Andrea: Minden iskola, szakvélemény nélkül, ösztönből festettem első perctől, egyetlen segítőm a megfigyelőkészségem volt. Aztán jött a számomra oly fontos színek világának felismerése. Később az intuíció, melynek hatására egyre gyakrabban találtam telibe képeimmel mások ízlését, érzelemvilágát. Fotó megfestésétől a toscanai valós tájakon át a mediterrán hangulatig, különböző technikákig mindent felhasználok, ami örömöt szerez. Egy ideje meditálok, meggyőződésem, hogy azóta a lelki kapcsolat, alkotó és néző – esetleg megrendelő – között erősebben jelentkezik.…
Ágnes: Tíz éve, hogy a munkahelyen Andreával közös irodába sodort minket a sors. Talán ez se véletlen. Ott ismerkedtünk meg egymás hobbijával, ott derült ki, hogy életérzésünk és a széphez való viszonyunk hasonló. Akkoriban született az első közös kiállításunk ötlete is. Andi egyszer megfestette nekem egyik képét kanavászra, ezt varrtam ki. Különleges együttműködés volt ez az ötlet, és a közös kiállításainkat is nagy összhangban tudjuk berendezni.
Andrea: Önkormányzatok, kultúrházak felkérésére állítottunk már ki közösen Ágival, mind nagyon izgalmas folyamat volt. Gyakran festek megrendelésre vagy ajándékba, legutóbbi képem egy fodrászatnak készült, és a test csakráit ábrázolja. Ez a kép kis előtanulmányt igényelt, de legalább annyira feltöltődtem a munka alatt, mint az üzlet vendégei, ahol ki van függesztve.
Ágnes: Sokan megkérdezik, mire jó ez az egész? Mondhatnám, hogy semmire, sok helyet foglal, és még drága is. De egyszerűen szép. És jó, míg készül. Eligazodok a kesze-kusza mintajeleken, ahogy egyszer csak előbukkan egy ház, egy falomb, egy hajó, és jó, hogy meg tudom csinálni. De évtizedek tapasztalata után már olykor megengedem magamnak, hogy ettől is eltérjek. Egyetlen területe az életnek, ahol végtelen szabadságérzetem van - és talán ez a lényeg. Egyszerre három-négy kép van munka alatt, azt veszem elő, amelyikhez éppen kedvem van. Ha pedig hetekig nincs kedvem, akkor hozzá se nyúlok…
Andrea: Az emberek vágynak az igazi valóságra, vágynak szépre, de hagyják, hogy az elméjük által „megvezessék” őket. Számomra az a művészet, ha nem megfejteni, hanem csodálni lehet az alkotást, és hogy az a szívhez szóljon.
Ágnes: Ahogy a kis herceg mondja: a felnőttek nagyon felnőnek. Elfelejtenek játszani. Hát engem a gobelin nem engedett felnőni, és játszani is nagyon szeretek. Fennmaradó kis szabadidőmben puzzle-t rakok ki, vagy vitorlás hajó maketteket bütykölök. Mindenkinek csak ajánlani tudom, keressen olyan alkotó tevékenységet, ami készítés közben megnyugtatja, másnap is jó ránézni, törődni vele, és örülni lehet neki.
