Eláraszt a heuréka élmény, amikor Lendvai Judit közalkalmazott kézműves munkáit nézegetem – mondhatom: csodálom. Megérdemelne egy „hónap művésze” kiállítást a NAV Galériában. Nem is ellenkezik, szívesen vállalná, csak éppen maga a „kiállítás” nem oldható meg – biztonsági szempontból. Kár. Szívesen gondolkoznék még a megoldáson.
- Nem vagyok valami jó alvó – mondja -, miután hazaérek a pasaréti étteremből, ahol felszolgálóként dolgozom, sokszor túl vagyok pörögve. Idestova tíz éve „nyugtatóm” a kézművesség, ha másnap nem dolgozom, akár hajnalig. Nem biztos, hogy olcsóbb, mint a gyógyszer, de alkotás közben örömöt ad, békességet, én örömöt szerzek vele, ha adom, és hálás visszajelzéseket kapok.
- Szobádban elképesztő mennyiségű – már bocsánat: ficni-fecni, dobozka, mintás szalvéta, tubus, szalag, ecset és egyéb bigyó van. Ez már karácsonyi előkészület?
- Igen, előszedtem a karácsonyi kellékek egy részét, de a nagyobb mennyiség még mindig szekrényben, szatyorban, dobozokban rejtőzik. Egy-egy ötlet, szikra, baráti elszólás után születik meg hirtelen egy darab. Ügyelek, hogy az alkotás egyedi, különleges legyen.
- Gondolom, a hobbi boltokban már megsüvegelnek!
- Jó barátságban vagyunk valóban, sokat kérdezek, sok ötletet kapok, és sokat költök. Legújabb szerzeményem a hópaszta, ezzel teszem élethűvé a gömbdíszt, ez meg itt a repesztő lakk, amivel az egyébként frissen festett tárgyak felületét lehet antik hatásúvá varázsolni. Különben nagyon triviális anyagokat és eszközöket használok, ha sürget az idő, hajszárítóval gyorsítom a száradást. Elengedhetetlen a ragasztópisztoly, jártamban-keltemben pedig minden érdekes mütyürt megveszek – valamire csak jó lesz. Kincseket rejt édesanyám százéves varródoboza, számtalan anyagdarabkával, farkasfoggal, gyönggyel, nemrég meg egy zacskó „bugyimasnit” vettem, ami ezúttal angyalkák hajának díszévé lényegül át.
- Hát igen. Otthonodban – nem eltúlozva – mindenütt ott a kezed nyoma, még a vécéfedőn is üvegfestés van…
- Édesanyám egyik németországi útjáról állított haza egy szatyor lomtalanított üvegfestékkel - valamit kezdenem kellett vele. Már nem művelem az üvegfestést, az elkészült munkák hibáival tisztában vagyok, de mint első szárnypróbálgatások, kedvesek számomra.
- A karácsonyi készülődés ad számodra valami pluszt?
- Különös szeretetet és megújulást. Andersen „A teáskanna” című meséjéből építkezem, amikor a mindig rátarti teáskanna kicsorbul, rokkantnak érzi magát, de másnap egy szegény asszony virágot ültet bele, és ezzel új értelmet ad az életének. Valahogy így, a szegény asszony érzelmi gazdagságával szeretnék én is új életet adni egy-egy jelentéktelen, ócska, kiszuperált tárgynak. Ismerőseim már tudják, számomra nincs lom, nincs haszontalan üvegpalack, kidobásra ítélt kopott dobozka. Szatyor számra hozzák a számukra fölöslegessé vált holmikat, amit megtisztítok, előkészítek, majd amikor egy váratlan ihlettel ajándékoznak meg, és egészen már arculattal, más funkcióval új életre keltem őket. Mindig meghatódom, amikor baráti körben, a lakásukban szem előtt látom a mécseseimet, dísztárgyaimat. Ez azt bizonyítja, hogy ugyanolyan becsben tartják, mint amilyen szeretettel én készítettem. Ez a legszebb visszaigazolása a munkámnak.
