Nagy tálcányi törpeharcsa fickándozik a békásmegyeri piac halárusánál. Elnézést kérek tőlük: nem fickándoznak, inkább vergődnek, hánykolódnak, mindenesetre jelzik, hogy ép testben épp, hogy élnek. Mivel számukra visszaút nincs, tuti, hogy mielőbb paprikás lisztbe, forró olajba, majd étkezőasztalra kívánkoznak. Az enyémre is.
Ám a rozmár kinézetű halas embert nem nagyon zavarja, hogy pár perce vágyakozva gusztálom a portékáját. Hatalmas mancsában szendvics, azt marcangolja békésen hátrébb, valami raktár félében.
- Jó napot kívánok, kérnék szépen egy kiló törpeharcsát, ha szépen megkérem, nagyjából megtisztítaná, megfizetem… - darálom hízelegve egyszuszra, nehogy félreértés legyen valami ingyenmunkáról meg veszendőbe menő hulladékról.
- Nem pucolok halat. – érkezik szimplán a válasz.
- Ön biztos profi ebben – próbálkozom tovább -, csak van valami, amivel fejbe kólintja, és esetleg levágja a fejét, kifordítaná a belét. Megfizetem szívesen a fáradozását.
- Nincs semmi, amivel fejbe kólinthatnám. És csak nem gondolja, hogy összeszúratom a körmeimet a tüskéivel? – méltatlankodik.
Zavartan mélyebbre dugom a zsebembe, vörösre gél-lakkozott körmű kezeimet. Egy pillanatra tán el is pirulok, hogy ilyen lehetetlent kérek egy halas kofától.
- De uram, csak van valami kesztyűje, egy… egy célszerszáma ehhez a művelethez? Mégiscsak… - nem mondom ki: mégiscsak egy halas standon vagyunk, a szentségit! Birokra kel bennem a törpeharcsa utánozhatatlanul finom íze és a vele való otthoni macera aránya, tehát tovább próbálkozom. - Olyan furcsa érzés lenne még hazavinni is egy mocorgó szatyrot… Kérem szépen… Megfizetem!
- Hölgyem, maga ezt nekem nem tudja megfizetni! Jöjjön vissza holnap, addigra megdöglenek, és nem mocorog a szatyor.
Ohhh. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Kerekre nyílt szemmel, lehet, hogy - önkéntelenül - köszönés nélkül, szédelegve távozom. A Budapest, Békásmegyeri piacról.
Ha most valakinek bármely más ország bármely más piacán mázsaszám hömpölygő, gomolygó, fickándozó „tenger gyümölcsei” jutnak eszébe, ahol az eladók a tisztításon kívül a vevő szolgálatára sétáltatják, idomítják, porciózzák, fűszerezik, felnyársalják, talán készre sütik, de, ha azt kéri, meg is rágják a vevő helyett az eladandó portékát – az nem a véletlen műve.
Igazam van?
