Mint sírgödör szélén, úgy
Álltam múlt péntek délelőttjén
Egy teherautó platójának végén.
Tetőre billentve a kék szemfödél,
Gurtniját csattogtatja a szél,
Házbeliek kérdik: visszaköltöztél?
Dehogy. Régi éltem helyszínén
Házunk hatodik emeletén, épp
Pakol egy angyal: szívbéli barátném.
Most ő megy el. Hál’ Isten
Nem jobblétre, csupán csak Ceglédre.
Minden, mihez ujjai értek, dobozolva,
Hantlógerek cipelik izzadtan araszolva,
Agyamban huszonöt évet üt az óra.
Bumm, bumm! Mint koporsón a rögök,
Minden pakk gyászosan dübörög
Azon az átkozott platón!
All in! Mindent visz. Találkozásainkat,
Sírásunkat és kacagásunkat,
Titkainkat, panaszt, mit megosztottunk,
Ahányszor az utcai padon gubbasztottunk,
Agyalva anyai, női történésen,
Mit kifecsegtünk, túl a sejtésen,
Ott van a zsákokban minden,
Barátságunk, mit toldoztunk édesen
Gondosan címkézve: vigyázat, törékeny!
Tanácsai, mivel átszabta életem,
S a tű is, amivel varrt nekem,
Én meg csak a könnyeimet nyelem.
Lassan színültig telik a plató,
Utolsót igazít művén a hantoló,
Csappan a ponyva, s lefűzi a rakodó.
Hát csak eredj. Az a valós szeretet,
Ha - ki menni akar -, útjára engeded.
Nélkülem – de szívben veled -
Legyen sokkal jobb neked,
Ott a helyed, ha úgy rendeltetett.
(2015.09.21.)
