Kezek és szemek
Csak az alkotás iránti szívügyben azonosak, amúgy mindenben különböznek: korosztály, stílus, technika, megnyilatkozás, színvilág és ábrázolásmód. Tanay Krisztina kockázatkezelési koordinátor és Bor Csilla revizor művei mégis jól megférnek egymás mellett a NAV Mátyás utcai galériában.
- „Műveim némileg iskolásak” – vallod magadról Krisztina, a kiállítás „Színek és pillanatok” címet viselő prospektusában, amit én hevesen cáfolok. Nem vagy te túlságosan szerény?
Ötpercesek
- És úgy folytatom: „a rendszeres gyakorlás hiánya látszik rajtuk”. Negyven éve érettségiztem a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, és amikor szembesültem a lehetőségekkel, úgy döntöttem, ha nem akarok éhezni és meg nem értett, mellőzött művész lenni, civil foglalkozásból kell megélnem. Voltam esernyőjavító, divatáru készítő, kirakatrendező és autófesték értékesítő, de valójában a színek mindenütt jelen voltak. Ugyanezzel a merészséggel is festettem: időnként előkaptam egy csomagolópapírt meg a diófapácot, és gyors, határozott mozdulatokkal megrajzoltam, amit látok. Úgy is nevezem a képeimet, hogy „ötpercesek”, nem szeretek sokáig vacakolni.
- Hogy lesz egy esernyőjavítóból – és művészlélekből - NAV-os kockázatkezelő?
- Életem során sok ajtó becsukódott mögöttem, vagy én csuktam be, de mindig bátran kinyitottam egy másikat, így három éve a NAV-ét is. A jelenlegi fizikai aktivitásomnak ez a legmegfelelőbb terhelés. Mind a munkában, mind a művészetben, egész életemben a gyors döntések és elintézések embere voltam.
- Csilla, ezzel szemben te?
- Ezzel szemben én sokáig dolgozom egy alkotáson, és alapos vagyok, ha úgy tetszik, kiélvezem a festés minden pillanatát, elbíbelődök vele, sokáig nyújtom a megszületésre szánt időt. Játszom az árnyalatokkal, fényekkel, legfőképpen az élénk, életvidám színeket használom és szeretem. A több táblás képeket megtervezem, rakosgatom, illesztgetem, majd nagy körültekintéssel megfestem. Sokszor arra eszmélek, éjfél is elmúlt, és kora estétől festek. Engem kifejezetten türelemre tanít a festészet, és a rajzolás.
Pár az esőben
- Hogy jutottál el idáig?
- Kicsi koromtól szívesen rajzoltam, 2009-ben elvégeztem egy jobb agyféltekés rajz-, majd 2011-ben a festészet alapjai tanfolyamot, amelyből jelenleg is táplálkozom. Rendszerint fotóról, képről festek, de nem másolok, hanem hagyom, hogy az érzelmek vezessék a kezemet, és a kép azzá alakuljon, amivé szeretne. Ezen kívül vannak sugallatok, élethelyzetek és ihletadó alkalmak, amikre ecsetet veszek a kezembe.
- Például?
- Édesanyámnak anyák napjára tájképet készítettem, de örömmel festek ajándékba a kollégáimnak, barátaimnak. A kiállított képek között is vannak, amelyen jellemek, kapcsolatok, kedvtelések köszönnek vissza, például tudnám mesélni a jégmadár, ló, cicák, tigris, sas, vagy a virágok, utcarészletek ihletét. A Pár az esőben című képemet egy jól működő párkapcsolatban élő kolléganőmnek készítettem, Kodály Zoltán portréját egy nyugdíjas, kórustag munkatársamnak. Az igazgató helyettes úr irodájában pedig egy több táblás horgász tájképem függ, a hobbijára utalva. Szeretem kitalálni, ki, minek örülne, és ehhez ismernem kell az illetőt.
Tükörkép
- Krisztina, te és az ajándékozás?
- Az én képeim csak nekem jelentenek valamit, és otthon se teszem a falra. A lakásomban vannak komolyabb képek, ami az esztétikai igényemnek megfelel, a sajátjaim dossziéban, egy eldugott zugban gyűlnek, most is kölcsön kellett kérnem néhány keretet, hogy egyáltalán tudjak kiállítani. Nekem nagy szükségem lenne modellre, úgy érzem, azok sikeresebb képek, mintha fantáziálnék vagy tájképet festenék. Mivel erre nincs túl gyakran lehetőség, tükörbe kell néznem „modellért”, így viszonylag sok önarcképet rajzolok. Ezek többnyire mélabúsra sikerednek, pedig nem jellemző rám a letargia.
- Egyetértek, neked is jól áll a mosoly. Példaképeid vannak?
- Nem mondhatom. Kétévente rendeznek Zebegényben festőversenyt, egy Szőnyi tanítvány, Kórusz József emlékére, ezen részt szoktam venni, egyszer első díjat, egyszer különdíjat kaptam.
- Csilla, a te példaképeid?
- Van Gogh, Monet, a mai magyarok közül V. Tóth Gábor és Fassel Louisa Ferenc.
„Rongyemberek”
- Terveitek – Csilla?
- Nem stílusom a belemagyarázós festészet, szeretem, ha a néző első pillanatban felismeri, miről szól a kép. Szándékomban áll megőrizni élénk, harsány színeimet, ami az életkedvet, vidámságot tükrözi, és mivel kedvelem a csillogó dolgokat - kristályt például -, azon gondolkodom, hogy ezeket és egyéb más új anyagokat milyen technikával tudnám alkalmazni a festészetemben.
- Krisztina?
- Régen szunnyad bennem két téma: az egyik a „Kezek és szemek”, ahol semmi más, csak a kezek vagy szemek árulják el, hogy kisasszony vagy koldus, imádkozik vagy fenyeget, könyörög vagy bánt. A másik pedig a „Rongyemberek”, ami még a játék-készítő és kirakatrendező múltamból kéredzkedik elő. Általam, tűvel készített „rongy szobrokon fejezném ki az előbb említett, vagy egyéb jellemeket, sorsokat.
- Kívánom, hogy valósuljanak meg az álmaitok! Ez a kis tárlat vajon ad hozzá egy mokkás kanálnyi ösztönzést?
- A visszajelzésekből az derül ki, hogy komoly, amit csinálok – mondja Csilla. – A NAV is megadta a kiállítás módját – kis fogadás, pezsgő -, életem nagy napjává tette a megnyitót, ahol családtagok és sok-sok ismerős, kolléga gratulált, virággal köszöntött. Bíztatásuk nyomán kedvem is van, értelme is van a további alkotó munkának.
- Jólesik, hogy akármilyen kicsi körben is, de bemutatkozhattam erről az oldalamról is – így fogalmaz Krisztina. - Számomra ez a lehetőség egy kiindulópont, egy újraélesztés, és igen, egy mokkáskanálnyi koffein az alkotókedvhez. Köszönjük a lehetőséget!
