Csabai Márta kormánytisztviselő
Informatikai Intézet, ügyintéző
1997. szeptemberében kerültem a Vám- és Pénzügyőrség Ügyvitel Szervezési Központjába. A testületbe a férjemet „követtem”, aki hivatásos pénzügyőr volt. Előfordult, hogy a három gyerekünk közül valamelyiket szervezési okok miatt kénytelenek voltunk pár órára magunkkal vinni a munkahelyre, ahol ők csendben töltötték az időt. Figyelték a felnőtteket, mit csinál anya, milyen párbeszédek zajlanak, hogy viselkednek a felnőttek? Jó szót is kaptak, még a legmorcosabb ember se ment el gyerek mellett egy-két kedves kérdés vagy mosoly nélkül.
Zsófi lányom nyolc-kilenc éves lehetett, alsó tagozatos iskolás, mikor egy tanítás nélküli munkanapon ugyancsak be kellett vinnem magammal az irodába. Adtam neki egy írólapot, leült egy félreeső helyre, és a magunkkal hozott színes ceruzával elkezdte rajzolni az osztály dolgozóit. Hosszasan és nagyon figyelmesen dolgozott. Amikor a kezünkbe vettük a kész művet, elcsodálkoztunk: nem csak a ruhák és a frizurák hasonlítottak a valóságosra, hanem a fejtartás, még az arckifejezések is szinte tükrözték az adott személy valóságos jellemét, tulajdonságait. Hat ember van a képen, a figurák feje fölött ott vannak a nevek, és odaírta a lap felső részére, hogy: „Szeretettel küldöm az igazolás csoportnak! Kovács Zsófia”
Az egyenruhásokat parolival a vállukon örökítette meg, minden apróságra kiterjedt a figyelme. Demeter Gergely egykori kollégámnak - még mindig pénzügyőr -, még a kis bajuszkáját is megrajzolta. Egymás mellé rajzolt egy férfi és egy nőalakot – ők később összeházasodtak. Simai Miklós osztályvezetőnk viszont úgy van ábrázolva, hogy egyetlen nagy szem van a többiek feje fölött, és az van odaírva: „Miklós szeme mindent lát”. Zsófi mostani „bevallása szerint” ezt közülünk valaki kanyarította oda tréfából a rajzra. Az biztos, hogy a gyerekek ösztönös megfigyelései nagyon pontosak, úgy látszik, néhány találkozás után Zsófi is szinte „megröntgenezte” a mi kis közösségünket.
Ez a kedves ákombákom sokáig volt kiragasztva az irodában, és bárhová is költöztem, vittem magammal, és az új helyemen is kifüggesztettem. Zsófi később diákmunkával is eltöltött nyaranta pár hetet a pénzügyőrségnél, kiskorától kezdve nagyon figyelmes, szorgalmas volt, és mindenkivel a megfelelő tisztelettel beszélt. Most huszonhárom éves, talpraesett, szorgalmas, s már nem a kis, megfakult gyermekrajz az első ami eszembe jut róla, de örökre meg fogom őrizni ezt a rajzocskát. Eszembe juttatja legszebb éveimet mind a munkában, mind a családi életet illetően. Már nincs közszemlén a rajz az irodámban, hanem otthon, egy fontos iratokat tartalmazó dossziéban van a helye. Az idő elszaladt, de az emlékek frissek maradnak általa is, úgy hogy mindenképpen ez a pénzügyőr gyerekrajz az én legkedvesebb pénzügyőrségi relikviám.
