Az NKE Rendészettudományi Karán a Tudományos Diákköri Konferencia jegyében 2013-ban kilenc pályázó készített dolgozatot, akik közül Török Eszter főtörzsőrmester, a vám- és jövedéki igazgatás szakirány levelező hallgatója nyerte el az első helyezést, valamint a NAV különdíját. Pályamunkájának címe: Drog + Art, ami önmagában magyarázatra szorul.
- Mire utal tehát a cím?
- Dolgozatom a kábítószer és a művészetek kapcsolatát feszegeti, és ha vizuálisan látjuk, akkor ez ki is derül. Ha csak halljuk, akkor annyit értünk, hogy a „drog megárt”.
Mint elvetett mag
- Tartalmilag súlyos a téma…
- Nagyon ijesztő, és korunk aktuális problémáját próbáltam láttatni a művészetek tükrében. Lévén, hogy soha, semmiféle szert nem próbáltam ki, kicsit féltem, tudok-e hiteles lenni, de az ötlet másodéves korom óta ott szunnyadt a fejemben, amikor a kábítószer ismeret féléves tantárgy volt. Emlékszem, Filipovits Róberttel, Trencsényi Tiborral és Saly Csabával négyesben készítettünk rövid power point-os kiselőadást órára, ami jól sikerült, és mint egy elvetett mag, dagadt tovább az agyamban.
- Hogyan építette fel ezt a kényes témát, s milyen forrásokból?
- Egy átfogó drogtérképtől és drog ABC-től a következtetések levonásáig, töltelékként pedig a külföldi és hazai irodalom, festészet, zene és filmművészet kiemelkedő egyéniségei által, nemzetközi és magyar vonulattal igyekeztem kerek egészet alkotni. Külföldön nyíltabban vállalják a droghasználatot, Salvador Dali, Madonna, Bob Marley és sokan mások. Idehaza kevésbé, bár itt is egyre többen vallanak színt, főleg ha már „tiszták:” Témavezetőm, dr. Szabó Andrea tanszékvezető szakkönyveket adott, kutattam könyvtárakban, interneten, életrajzokat, műelemzéseket és orvosi tanulmányokat olvastam. Felhasználtam egy amerikai kutatást, melynek során egy rajzolónak fokozatosan adagolták az LSD-t, miközben a vizsgálatot végző orvost kellett lerajzolnia, kilencszer. A rajzok mutatják a döbbenetes változást az elsőtől az utolsó munkáig.
A boldogság drogja
- Eszter a vám- és jövedéki igazgatás szakirány végzős hallgatója, tekintsük ezt a témát kiruccanásnak, vagy hosszú távon tervei vannak ezen a vonalon?
- Inkább az előbbi. Egy évtized vám után most a jövedéket tanulom, tetszik, és állítom, időnként nem is haszontalan a változás életünk és szakmánk során. Ebből következik, hogy szükség esetén kábítószer nyomozás szakterületen is szívesen vállalnék feladatot, főleg, hogy elkötelezett vagyok az ifjúságvédelem és megelőzés terén.
- Milyen volt maga az előadás?
- Különleges szerep volt kiállni, és nem „hallgatni”. Már a címnél is elidőztünk, az előadás közepe felé pedig olyan élénk érdeklődést tapasztaltam, hogy szinte elvesztettem a fonalat, amivel készültem, teljesen spontán magyarázattal kísértem tovább a vetített anyagot. Ott helyben sokan gratuláltak, értékelték, hogy rendhagyó módon közelítettem meg a témát. Szerintem számos alkalom van, amikor a szakmában tényszerűen kell áttekinteni a kábítószer ezer körülményét, a diák konferencia az a hely, ahol szabad, sőt kötelező is szárnyalni.
- Eredményhirdetés?
- Megható és meglepő volt. A harmadik helyezettel kezdték, és amikor kimondták a második helyezett nevét, kicsit csalódott voltam, hogy azt se érdemeltem. Ekkor oldalba lökött a párom, Saly Csaba, ő szintén pályázott, és odasúgta: megnyerted. Amikor elhangzott a nevem, ráadásul a NAV különdíját is nekem ítélték, minden fáradság elszállt, a boldogság drogja járta át mindenemet.
Apám tekintete
- Eszter, most megcsillantott egy apró információt a magánéletéből, amiről még nem kérdeztem. Mondana erről bővebbet?
- Hegyeshalomban, egyenruhás emberek között nőttem fel, és minden vágyam az uniformis volt. Több próbálkozás után 2001-ben szóltak, itt az alkalom, mehetek. Mindent vállaltam, dolgoztam a repülőtéren, a győri egykori REK-en, jelenleg a NAV Vas megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságán, Szombathelyen vagyok főelőadó. Van egy nyolc éves kisfiam, akit párommal, Saly Csabával nevelünk, az egyetemet is együtt kezdtük. Tanulmányaimban sokat, mondhatnám mindent a szüleimnek, főként édesapámnak köszönhetek, aki még aktív mozdonyvezető, és az összes szabadsága arra ment három évig, hogy a fiammal legyen azokban a hetekben, amit én Budapesten töltök. Köszönetképpen neki ajánlom a szakdolgozatomat, az eredményemet és további tisztességre törekvésemet a pályán. És sosem fogom kitörlődni emlékezetemből a tekintete, amikor először meglátott egyenruhában…
- Milyen volt?
- Büszke. Nagyon büszke.
-ue-
