Fiamnak - 2.
Mindenem megvan. – Vagy mégsem?
Látni szeretném fiam két szemében
A tiszta nyugalmat, a lelki békét,
Látni szeretném mérföldes léptét,
Hogy nem csak nagyra nőtt,
Hanem érett, okos felnőtt,
Hogy tanul, dolgozik és alkot, és néha
Kiveszi kezemből az ólomsúlyú szatyrot,
S látni szeretném a mosolyát mindig,
Mert igen, a mosoly mindenkit megszépít!
Mindenem megvan. – Vagy mégsem?
Hallani szeretném, hogyha megkérdem,
Mit gondol, mit érez, mit csinál szívesen?
Ne úgy éljünk együtt, mint két idegen.
Hallani szeretném türelmes válaszát,
Egyszer maró, másszor finom humorát,
Hallani, amint megszólal a szíve,
Az adjon előbb választ, mint a nyelve,
Hallani szeretném selyem szavait
Gondolatainak lágy dallamait.
Mindenem megvan. – Vagy mégsem?
Érezni szeretném, hogy az ölelésem
Helyet talál nála. Hogy egyetlen szavam
Sem ellene, csakis érette van!
Hogy, ha nem ártok, nem sértek érdeket,
A magam sorsában tán én is dönthetek.
Érezni, hogy derék férfi már a talpán,
Hogy biztonságban áll a saját lábán.
Hogy már nem fél senkitől, semmitől,
Megmeríti lelkét a szerelem-örömből.
Mindenem megvan. – Vagy mégsem?
Karácsonyra én semmit se kértem.
Hiába a kocsikerék-méret adventi koszorú,
Ha a tekintetünk, s minden szavunk szomorú!
A semmi a legtöbb: Isten adja,
Legyen boldog éved összes többi napja!
Nem mímelhető a boldogság, szeretet,
Legyen enyém őszinteséged, és nyílt tekinteted.
Szeretlek, persze. De ezt neked is kell akarnod.
Most csak áldott karácsonyt kívánok!
