HTML

Bemutatkozás

Ez + az. Komoly és vidám. Elgondolkodtató és feledhető....

Rovatok

Friss topikok

  • Pöhölyke: Kedves Klári! Mindig örömmel fogadom a barátságos és kiművelt hozzászólásokat! Neked is köszönöm!... (2017.10.16. 21:39) Misztérium
  • abalaux: Végtelenül szomorú... Ez rosszabb, mintha mérgelődős strófákat írnál. Inkább bosszús verset olvas... (2011.08.26. 20:22) Ha egyszer el kell menni...
  • Librigabi: Kedves Erika! Köszönöm a segítségét, megpróbálom Püski Attilával vagy a kiadóval felvenni a kapcso... (2011.07.13. 10:01) Irgalmatlan évek
  • Mutek: Már nagyon várom a friss posztokat, tetszik az oldal! :) (2011.06.18. 13:41) Kiszámolók
  • Pöhölyke: @VKlári: Hát ez lett... (2011.02.20. 16:35) Testlenyomat

Linkblog

 A XX. század magyar irodalma mind lírai, mind epikai vonalon újszerű kifejezésmódokat és szokatlan stílusokat, műfajokat teremtett. (Ady, Karinthy, Kassák) Ezen különlegességek egyike Örkény István egyperces novellái, amelyeket ő maga nevezett így. Ahhoz, hogy megértsük, vagy legalábbis irodalmi műnek el tudjuk fogadni ezeket az alkotásokat, kicsit meg kell értenünk magát a szerzőt. Örkény ellentmondásokkal teli – egyik művének címéből idézve: „vérzivataros” - történelmi időszakban élt és alkotott, nem csak az irodalomban, de a politikai életben is jelen volt. Gyógyszerész végzettségével a családi hagyományt követte, vegyészmérnöki diplomát is szerzett, de végül megélhetésként az írásban teljesedett ki a sorsa.

Az 1930-as években csapódott az akkori korszakváltó értelmiséghez, és hozzájuk hasonlóan bejárta Európa jelentős művészeti központjait, Párizst, Londont. Megtapasztalta a munkaszolgálatot, a Don-kanyart, később részt vett az ’56-os forradalomban, amiért alkotói pályájában öt évre indexre tették.

Örkény – a források szerint – szeretett önmagáról beszélni, pikírt, önironikus stílusától önmagát sem kímélte. (Párbeszéd a groteszkről c. önéletrajzi interjú-regény.) Örkény neve a magyar irodalomkedvelők szemében egyet jelent az egypercesekkel, annak ellenére, hogy vannak kitűnő regényei, színpadi művei is. (Tóték, Macskajáték, Pisti a vérzivatarban.) Az egypercesek jelzőt is ő ragasztotta saját meghökkentő szösszeneteire, ahol szinte a cím egyenértékű magával a novellával. A címválasztás tehát fontos része ennek a sajátos műfajnak.

Az egyperces – bár rövid, csattanós, többnyire megmosolyogtató is - nem vicc, nem egyenlő a humorral! Sőt! Gyakran találkozunk szomorú, gyászos, morbid, tragikus egypercessel – még ha az groteszk vagy abszurd is -, amely már elmaradhatatlan része a műfajnak. További jellemzője az egyperceseknek, hogy a szerző nem használ körülményes jelzős szerkezeteket, nem magyarázza el aprólékosan a körülményeket, szituációt és a szereplők vonásait – kivéve, ha a mondanivaló ezt kifejezetten megkívánja -, hanem az olvasó fantáziájára bízza a mindezt.

Összehasonlításra két kevésbé ismert, de számomra megragadó, rokon, de egyben ellentétes egyperces novellát választottam – amelyek mellesleg legfeljebb együtt teszik ki az egypercest. Vagy még úgy sem. A művek Örkény István: Egyperces novellák kötetének „Tudakozó” fejezetéből valók, a „Hogylétemről” és a „Polgártársak” – címmel.

Hogylétemről

-          Jó napot.

-          Jó napot.

-          Hogy van?

-          Köszönöm jól.

-          És az egészsége hogy szolgál?

-          Nincs okom panaszra.

-          De mindek húzza azt a kötelet maga után?

-          Kötelet? – kérdeztem hátrapillantva. – Azok a beleim.

 

Polgártársak!

 

Ezt a kis

testi hibával

született kört

 

 

 

 

 

ki

vigasztalja

meg?

 

Mindkét novella (még a bevezetőben foglalt érvelés mellett is furcsa leírni ezt a meghatározást) egy-egy állapotot rögzít. Valami nincs rendben egyik esetben sem!  A „Hogylétemről”-ben olyan prózai személyes fizikai állapotot fest le a szerző, ami a hétköznapi ember szájából nap, mint nap elhangzik, ha a nagy leterhelés vagy fáradság miatt kiborul, vagy éppen sok a dolga: „lóg a belem, kilóg a belem.” Örkény a rövidke párbeszédben ezt a szélsőséget flegmán, lekezelően, már-már komikusan kezeli. Ahogy mondja: „nem panaszkodom”. Beszélgetőtársa veszi észre, azaz buktatja le, hogy hiszen lát valamit, amit vonszol maga mögött az illető. Nem tudni, tudatosan, vagy diszkréció okán nevezi-e kötélnek, amit „lát” sőt azt se tudni, pontosan tisztában van-e barátja, beszélgetőtársa állapotával, és csak szeretné enyhíteni a problémák súlyát a beszélgetéssel. Lehet, hogy tökéletesen tisztában van az illető pillanatnyi helyzetével, hogy annak elege van mindenből (mai szavakkal élve: tele van a hócipője), tehát csak provokálja, könnyíteni szeretne ismerőse helyzetén a „vallomással”. Amikor erre rákérdez, a válaszadó (nevezzük Örkénynek), mintegy félvállról véve bevallja: azok a beleim – de oda se neki! A hatást, illetve a kijelentést fokozza, hogy a dialóg – azaz maga a novella itt hirtelen lezárul, válasz, további folytatás nincs. További érdekesség az írásjelek használata, hiszen csak pontot és kérdőjelet alkalmaz. Egyetlen felkiáltójel sincs a dialógusban, bár a köszönések és az utolsó mondat legalább megérdemelné a felkiáltójelet. Ennek elmaradása jelzi a beletörődést, a „minden mindegy” állapotot, hogy a találkozó két szereplője valójában csak a formaságokat gyakorolja egymás üdvözlésével, talán mélyebben nem is érdeklődnek egymás sorsa iránt.

Ez az egyperces azért is érdekes, mert a nyolc sorból négyet olyan közhelyek foglalnak el, mint a köszönés és az érdeklődés a hogylét felől. A másik négy sor bőven elegendő a csattanó megalkotására különösebb színesítő nyelvi eszközök mellőzésével.  A rövid, szinte villámló mondatok, a kérdés-felelet különös ritmust, adogatást kölcsönöz a műnek.

A másik választott egyperces a „Polgártársak”. Ha létezik az előzőnél rövidebb mű, akkor ez annál is kurtább: hat sor mindössze, tíz szó, de ez is inkább csak a hatás, a külsőségek miatt van így szerkesztve, sorokra szedve. Plakátszerű.  Ugyanis tartozik hozzá egy egyszerű rajz, egy kör, amibe picike hiba csúszott. „El van rontva.” Jelentéktelen hiányosság, amitől viszont mégsem kör a kör! Legfeljebb nagy vonalakban, messziről mondtató körnek. De nem tökéletes. Közelről nézve bizony „nem kerek” – ezt a szófordulatot is használjuk manapság, amikor valami gyanúsat vélünk felfedezni, de nem tudjuk, mi a hiba. Akárcsak az élet. Nem lehet tökéletes. Itt is találkozhatunk olyan elvonatkoztatással, mint az előző novellánál, csak éppen a másik véglet felől: amíg ott semmi sem jó, mások által is jól láthatóan nagy a baj, ebben a körben csak egy icipici bibi van.  Ám az a pici valószínűleg nagyon lényeges a kör szempontjából, azaz a kör „tulajdonosának”. (Mint a svédasztal, ami tele van rakva finomságokkal, de az egyik sarkán ott van egy mokkás kanálnyi gusztustalan maradék.…)  A novella egyetlen mondat, egyetlen kérdés, kérdésbe foglalt felkiáltás, megoldásért, vigaszért kiált. Ki tud segíteni nekem, ki nyújt megoldást, vagy akár csak ki bátorít, vigasztal, ki simogat meg?

A címválasztás viszont – amolyan Örkényi pikírtséggel jegyezném meg: miért is „Polgártársak” a címe? Tán csak nem azért, mert a „Hogylétemről” már foglalt? Mint olvasó, nem kérdőjelezhetem meg a címet, hiszen a szerző s keresztségben ezzel ruházta fel a művét. De vajon hogy jön ez ide? Hacsak nem a formai eszközök miatt, azaz a plakátszerűség miatt, ahol a figyelemfelkeltés a legfontosabb. Azaz egy kiáltvány szerűségben óhajtotta világgá kürtölni az állapotát, hiányérzetét, filozofikus véleményét a sorsáról, az élet általánosságairól.

Ami a végső összehasonlítást illeti: mindkét egypercesben benne van az EMBER. Szélsőségekben. Az egyiknél annyi a baj, mint a másiknál az öröm. És fordítva. Az egyik vergődik, de kapaszkodik konokul az életbe, és megpróbál úrrá lenni a helyzeten. A másiknál teljes a kör, de amint megremeg a kéz (a léc), hiányérzete támad, vagy kétségbe esik.

Örkény egyperceseit olvasva, ezek a nagyon rövid, frappáns írások sokszor elgondolkodtatóbbak, mint a hosszabb, kerekebb fejtegetések, regények. És a terjedelmük miatt valóban könnyebb befogadni őket.    

Hogy dolgozatomat Örkény stílusában fejezzem be: amit ő megengedhet magának, mármint, hogy egyperceseket írjon, azt egy mai gimnazista nem engedheti meg magának. Tanáraink nem érik be annyival, hogy jó, vagy rossz. Tetszik, vagy nem tetszik. De szeretnék Örkény lenni, egyperces dolgozatokat írni!  esetben sem! „ n foglalt meggyőző érvek mellett is furcsa leírni ezt a meghatározást) egy állapotot rögzít. va

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajánlás

 

- Nos, hogy tetszik?

- Hát, őszintén szólva nem erre számítottam.

- Hogy-hogy nem erre?

- Mintha mégis jobban állt volna a hosszú.

- ….

- Tudna valamit csinálni?

- Ez csak természetes! – és a fodrász szedegetni kezdte a padlón heverő tincseket. Figyelmesen dolgozott, még arra is ügyelt, hogy ugyanarra a tőre rakja vissza a szálakat, ahonnan levágta. A jobb gyógyulás érdekében ugyebár. Ez kicsit tovább tartott, mint a nyírás, de a végeredmény tökéletes volt.

- Köszönöm! – így a vendég. – Majd másoknak is ajánlom magát.

Címkék: örkény műelemzés egypercesek

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tollasz.blog.hu/api/trackback/id/tr603168097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása