NAV Kiemelt ügyek és Adózók VP Igazgatósága
1916
Tizennyolc év hivatásos pénzügyőri szolgálat után, jelenleg kormánytisztviselőként dolgozom a NAV egyik budapesti igazgatóságán. Mint a hozzám hasonló korú kollégákat általában, engem is sok állomáshely, beosztás és munkakör, számos emlék köt a testülethez. Az egyik ilyen komoly, féltett kincs, mondhatni a legkedvesebb relikviám egy tenyérnyi könyv, egészen pontosan: a Magyar Királyi Pénzügyőrség 1916-os kiadású évkönyve. Piros bőrkötésben van, a gerince már megérett arra, hogy cellux-szal megerősítsem, és néhány belső lapja is kivált a fűzésből. A hátsó fedélhez rögzítve van egy kis bőr ceruzatartó henger, a jegyzetelők részére. Az évkönyv eredeti tulajdonosa rejtély, bár van benne kézírás, több oldalon aláírás és bejegyzés, de egyik sem olvasható.
Ezt a kiadványt, - amikor 1993-95 között a Vám- és Pénzügyőr Iskolán zászlósi rendfokozatban szabályzat ismereteket oktatattam -, ennek a tárgynak a főoktatója, bizonyos Kakuk Iván őrnagy mutatta meg nekem. Nézegettük, ízlelgettük a régies fogalmazványokat, hasonlítgattuk a hajdani jegyzőkönyveket a mi korunkbelivel, néztük a pénzügyőrök névsorát, az elavult jogszabályokat. Akkoriban az őrnagy úr is írogatott, részt vett szakmai kiadványok szerkesztésében, ennek során egyszer szóba került, hogy szüksége lenne régi Pénzügyőr újságokra. Minő véletlen, nekem voltak ötvenes évekből származó bekötött újságaim, amit még annak idején a Győr-megyei Parancsnokság irattárában, egy selejtezés alkalmával mentettem meg az enyészettől. Kicsit penészes, átvizesedett volt, de jól kiszárítottam a kötetet, így olvasható, használható lett. Ivánnak épp erre volt szüksége, amit én felajánlottam neki, ő pedig örömében nekem ajándékozta az említett korabeli évkönyvet. Mivel egyébként is gyűjtöm a régi, különleges tárgyakat – van többek között kutatónyársam és hordómérő pálcám, amiről a mai kollégák többsége szerintem azt sem tudja, micsoda-, így az „üzlet” megköttetett. Tizenhét éve van a birtokomban ez a kis csoda kiadvány, amit azóta szinte már könyvként elolvastam. Különösen kedves számomra, hogy az egyik határozatminta épp a bánhidai ecetgyárból való –Bánhida Tatabánya egyik városrésze, s én Tatabányán kezdtem pénzügyőri pályafutásomat. Néhány idős kolléga, aki engem tanított a szakmára, még használta a régi nyelvezetet, bár az egyedáruságok: só, lőpor, ecet, lottó felügyelete természetesen már akkor sem tartozott a pénzügyőrség hatáskörébe.
Viszont megtalálható az évkönyvben, hogy 1916-ban is igazgatóságoknak nevezték a szervezeti egységeket, mint a legújabb kori integráció nyomán, és természetesen még az első világháború előtti, történelmi Magyarországra vonatkozó székhelyek – úgymint Fiume, Besztercebánya, Beregszász– is fel vannak tüntetve. Szerepel benne az Újonciskola – ez még a Fiumei úton volt -, a Magyar Királyi Vámpalota – a mai Fővám téren lévő, akkor saját tulajdonunkban lévő csodálatos épület, és sok más érdekesség.
Szóval, akármikor kinyitom ezt a kis könyvet, a történelembe utazom vissza általa. Hálás vagyok Ivánnak – akivel mellesleg tavaly találkoztam az orvosi szolgálatnál, de egyébként jól van -, hogy rám ruházta ezt a kincset. Jó kezekbe került, megbecsülöm, vigyázok rá, néha megmutatom érdeklődő, fiatal kollégáknak. És bár, ahogy említettem, számos érdekes, különös régiség birtokában vagyok, testületi vonatkozását illetően ez a legkedvesebb. Haza is vittem, de visszakerült a munkahelyemre, a fiókombanőrzöm, és bármikor is búcsúzom véglegesen a testülettől, ez az én örök, legkedvesebb relikviám marad.
