Anyát és apát nap, mint nap három gyerek nyúzta esténként meséért. Kezdetben valahogy csak meg tudtak egyezni, melyik könyvből mi legyen soron, de az utóbbi időben több időbe telt egyezségre jutni, mint ameddig a mese tartott. És persze valamelyik imposztor mindig úgy érezte, hogy kárvallott lett, ha nem az ő kedvence hangzott el.
- Ez így nem megy tovább – csukta be egy este a könyvet anya – holnap veszek egy meseszövőszéket, és olyan meséket fogunk szőni rajta, ami mindenkinek kedvére való!
A gyerekek elképedtek.
- De anya, meseszövőszék nincs is! – szólalt meg kételkedve a cserfes Panka. – Olyat csak a falusi házban láttunk, és azt mondtad, szőnyeget, falvédőt, meg terítőt szőnek rajta.
- És arra emlékszel-e, milyen szép tulipán, fa, őzike, meg minden egyéb volt azon a szőttesen? A mi díszpárnánk is onnan való, és mindenkinek tetszik. Majd mi is azt szövünk amit csak akarunk, ami éppen eszünkbe jut.
- És hova állítjuk a szövőszéket anya – kérdi a gyakorlatias Rozika –, hiszen tudod mekkora nagy az!
- Hova máshova, mint ide, a ti alvószobátokba.
- Viccelsz anya? – szólalt meg a tamáskodó Pircsike. – Ide nem fér be - te mondtad a múltkor apának, hogy lassan a gyerekszobában már egy gombostűt se lehet letenni, nem hogy egy íróasztalt!
- Meglátjátok, el fog férni, és útban sem lesz. Holnaptól azon szőjük a meséket, és punktum! - borzolta meg a három kis ámuldozó kobakját anya, és jó éjszakát kívánva behúzta maga mögött az ajtót.
Másnap már délutántól nagy volt az izgalom, záporoztak a kérdések, hol van a szövőszék, talán nemsokára házhoz szállítják, ki fogja beszerelni, és mikor. Anya azt válaszolta: mire ágyba kerültök, a szövőszék is készen áll a munkára. Bizony, ilyen egykettőre nem volt még pizsamaosztás a családban, a Hold is éppen csak kászálódott az égre, amikor a gyerekek már a takaró alól pislogtak ki izgatottan. A mama behúzta a sötétítő függönyt. Letette a szekrénykékre az éjszakára szánt tele vizespoharakat, és leült Panka ágya szélére.
- Kezdhetjük? – kérdezte.
- Mit mami? – hangzott, szinte egyszerre.
- Felállítani a meseszövőszéket, kiválasztani a színes fonalakat és egyéb hozzávalókat egy csudálatos meséhez.
- De mama, hol a mese-szövőszék? – kötötték magukat a gyerekek. - Te becsaptál minket?
- Hogy tennék ilyet? - méltatlankodott a mama, de a szavaiban ott bujkált az ismerős huncutság. - Ha nem látjátok, hát csukjátok be a szemeteket – adta ki az utasítást igen komolyan. – Itt áll a szoba közepén, és már csak el kell kezdeni a munkát. Válogassunk hozzá a kedvenc színeinkből való gombolyagokat, és csavarjuk, tekerjük, fonjuk, szőjük össze. Panka, mit is szeretsz te a legjobban enni?
- A vaníliás rizspudingot… Meg a túrórudit – tette hozzá a biztonság kedvéért.
- Rozika, mi a kedvenc állatod?
- Az elefánt!
- Hol játszódjék a mese Pircsikém? – szólította meg a harmadik kislányt a mami.
- Hááát… talán a nagymamáék szőlőjében, ott fenn a hegyen – mondta bizonytalanul. De mi lesz ebből mami, hiszen elefántok aztán tényleg nem laknak ezen a vidéken!
- A valóságban nem is, de a mesében? Miért is ne? A mesében minden ott van, ahol mi akarjuk. Akkor én most elkezdem, rendben? Ti meg majd átveszitek a szót – azaz a fonalat -, és a szövőszéken szépen öltögetjük egymásba a szálakat, sorokat, kialakítjuk a mintát, a történetet, amíg kész nem lesz. Ha szövés közben eszetekbe jut valami érdekes, csak bátran illesszétek hozzá valamilyen módon az addigi történethez. Lehetséges, hogy a ma esti szőttes még nem lesz tökéletes, de minél többet gyakorolunk, annál szebb és érdekesebb mesék fognak születni. No csattoghatnak a szövőszék bordái, a vetélő és a csónak?
- Igeeen!!! – mondták most már kórusban a gyerekek.
- Egyszer volt, hol nem volt – tagolta szavait a mami – túl a Salgó hegyen, de innen a Somoskő csúcsán, a Medves hegy laposán volt egy darab szőlőcske, amelyek szélén egy kicsinyke ház állt. Rogyadozott már szegény, a cserepei megfakultak, ablakai vakoskodtak, de akik odajártak, nagyon szerették ezt a házikót. Nem is csak a házikót, hanem a benne lakó lassú öregeket, a nagymamát és a nagypapát, akik hétvégenként csak lesték a kanyargó utat, mikor bukkannak már fel az unokák? Odabentről finom illatok szöktek le az ösvényen – na szerinted Panka, milyen illatok kúsztak a levegőben?
- Csakis a vaníliás rizspudingé! – örvendezett Panka, és kacagva folytatta a mesét. – Mivel a nagymama épp akkor vette le a tűzről, kitette hűlni a padlásfeljáróhoz. Csakhogy a finom illatra felébredt a közelben szundikáló macska, és megnyalta a szája szélét. Hát én bizony nem bírom ki az esti fejésig, amíg tejet kapok – megkóstolom ezt a csudát…
- De csak egyet lépett – kiabált közbe Rozika -, és hatalmas trombitálást hallott, olyat, hogy minden szőrszála égnek állt a hátán. Egy elefánt dübörgött el mellette, ami a kanapé széléről ugrott le. Eredetileg plüssből volt, de a jó szagokra megelevenedett...
És így tovább, és így tovább. Végül mindhárom gyerek által megnevezett dolog bekerült a történetbe, sőt, ki is egészült újakkal. A meseszövés olyan vidámra és érdekesre sikeredett, hogy hamarosan apu is kíváncsian nyitott be a sötét szobába.
- Hát ti min mulattok ilyen jól? – kérdezte.
- Vigyázz apu, neki ne menj a mese-szövőszéknek! – hahotáztak a gyerekek, és egymás ellen próbálták elmagyarázni a történetet. Apunak is tetszett a dolog. – Holnap én is beszállhatok? – kérdezte.
- Van itt hely bőven mindenkinek – hangzott a válasz. És másnaptól a mese-szövőszék minden este ontotta, szőtte, adta ki magából az érdekesebbnél érdekesebb meséket.
Mondd csak Áron, nektek van mese-szövőszéketek – vagy legalábbis szeretnél egyet? - Ám válasz nem érkezett. A mese-szövőszék kattogása talán réges-rég békés álomba ringatta őt.
