Drága Szüleim!
Még csak ízlelgetem életem eme sorsfordító napját, amiről egyre inkább érzem: igazán felnőtt dolog! A párválasztás és a házasság bizony már egészen az én döntésem, nem úgy, mint korábban sokszor, amikor óvatos orientációval, tanácsokkal, tapasztalataitokkal megpróbáltatok helyes irányba terelgetni. Nem szakadok el tőletek, de ez az esemény talán ok arra, hogy megálljak, és köszönetet mondjak nektek! Az ember ritkán van olyan bátor, hogy szeretetét, háláját szóban, személyesen is el merje mondani, így hát fogadjátok ezt a levelet szégyellős vallomásként.
Drága Apa, Anya!
Köszönöm Nektek mindazt a dédelgetést, szeretetet, amit kicsi koromban kaptam tőletek, a sok támogatást, és segítséget, amit tanulmányaim során adtatok, és azt a megértő türelmet, amit egy serdülő, önállóságot, utat kereső tinédzser szertelenségével szemben mutattatok! A biztonságos, békés és kényelmes családi fészek melegét sohasem fogom elfelejteni, és köszönöm azt a fáradságos munkát, amellyel mindezt megteremtettétek! Kapcsolatotok példa számomra, szeretném, ha az én házasságom is olyan szép és tartós lenne, mint a tiétek. Éppen ezért, ha valaha akaratlanul, vagy szándékosan megbántottalak titeket, enyhítse azt és feledtesse e néhány bocsánatkérő szó!
Szeretnélek megőrizni Titeket olyan, vagy még nagyobb szeretetben és megbecsülésben, mint amit eddig éreztem, és mutattam irántatok!
Drága Szüleim!
Köszönöm Nektek az életet, hogy annyit küzdöttetek értem fizikai és anyagi téren is. A jövőben már ketten igyekszünk gyermekként szeretni benneteket a férjemmel, s csak remélni tudom, leendő unokáitok is részesülnek abban a végtelen szeretetben, amit ti adni tudtok!
Szerető lányotok: Eszter
